A 22-es busz 78 éve

Gondolná valaki, hogy a mi 22-es buszunk idén fogja ünnepelni 78. születésnapját? Ez bizony már védett kornak számít, így aztán ez a 22-es szám már mindörökké a budakeszieké marad, s száz év múlva tán még a menetrendszerinti Budapest-Budakeszi légibuszos járatok is ezt a számot fogják viselni.

Az életet már megjártam.

Többnyire csak gyalog jártam.

Gyalog bizon?….

Legföllebb csak omnibuszon.

(Arany János: Epilógus)

Azért, hogy alaposabban megismerjük a ?mi” 22-esünk történetét, még ennél a 78 évnél is néhány évtizeddel hátrébb kell mennünk az időben.

Budakeszi, már a XIX. század második felében is felkapott kirándulóhely volt, így itt is hamarosan megjelentek az egylovas konflisok és a kétlovas fiákerek. Ezek a 2-4 személyes kis járművek elsősorban a pénzesebb utasokat szállították, míg az omnibuszok (társaskocsik) a szegényebbeket.

A latin szó omnibus (?mindenkinek”), a jármű közforgalmi jellegére utalt. Míg Budapesten sokszemélyes, inkább zárt kocsik voltak az omnibuszok, addig Budakeszi és Budapest között lényegesen szerényebb formában ? két oldalon hosszú deszkaüléssel, a tetején ponyvával ? átlagban hat-tíz főt fuvarozva, csak hétvégeken közlekedtek.

Az első benzinmotoros buszjáratok a 1900-as évek elején jelentek meg hazánkban, így többek között a Sváb-hegy és Normafa között szállították az utasokat. A rohamosan növekvő igényeket a SZAÜ (Székesfővárosi Autóbuszüzem) nem tudta kielégíteni, így bevont az üzletbe egy magántársaságot, a piros buszokat üzemeltető BART (Budapesti Autóközlekedési Rt.) céget.

Ez utóbbi társaság kapta meg a főváros környéki települések buszközlekedésének a fejlesztését. Ennek részeként indították el a Budakeszi és a Széna tér közötti járatot 1932. július 14-én, 22-es számmal. A Szépilona és Budakeszi között pedig 22/A jelzéssel . A buszok többségét a német Daimler és az akkor még világhíres magyar Rába és a Mávag gyáraktól rendelték. Ezek a kocsik évtizedekig megbízhatóan szolgálták közlekedésünket.

A 22-es busz vonalát 1937-ben átvette a BSZKRT (Budapest Székesfőváros Közlekedési RT.) ? becenevén a ?beszkárt”.

A többségében kisfizetésű, sokgyermekes budakesziek azonban ritkán használták ezeket a járműveket. Egy vonaljegy ára 30 fillér volt akkoriban és bár a korabeli dal szerint ?Havi 200 pengő fix-szel, az ember könnyen viccel”, a földművesek a munkások, a kistisztviselők legfeljebb 60-80 pengőt kerestek (ez napi 2-3 pengő). Bliccelésre nem volt mód, mert azok a hajdani kalauzok nagyon szigorúak voltak ? és akkoriban szégyen volt ?lógni”.

Így aztán két lehetőség maradt. A bicikli és a gyaloglás. Az előbbit csak a férfiak használták, akik közül a fiatalabbak néha azért blicceltek is egy kicsinykét. Buda felé, hegymenetben, egy kampóval rácsatlakoztak a busz hátsó lökhárítójára. Ez hasznos is volt, meg kalandnak sem utolsó ? és nem mellesleg már akkor is életveszélyes volt. A kisebb, polgári iskolába járó gyerekek azonban napi 10-12 kilométert is gyalogolhattak egészen a remízig. (Budakeszin akkoriban csak elemei iskola volt 10 éves korig). Télen, a nagy hidegek idején a mamák forró, főtt krumplit dugtak a didergő lurkók zsebeibe.

Nyilván kevesen tudják, de Magyarországon 1941-ig a közlekedés angol mintára jobboldali volt, csak 1941-ben tértek át a baloldalira. Nem volt ez másképpen a 22-es járaton sem.

A 2. világháború alatt és után egy darabig szünetelt a buszközlekedés.

Sajnos a Budakeszi úton történt a fővárosi buszközlekedés történetének egyik legsúlyosabb balesete is. 1949. szeptember 25-én, kirándulókkal megtömve, egy 22-es ? fékhiba következtében ? fának ütközött. 12-en meghaltak, 15-en súlyosan megsérültek.

Később a 22-es vonalán megjelentek az ugyancsak magyar Ikarus típusok, s néhány éve már a Volvo kocsik is.

Néhány mondatban érdemes megemlíteni a budakeszi végállomások történetét is. Kb. 1900 és 1960 között a mostani Erkel és Szent István szobrok helyén, a parkban volt először az omnibuszok, majd a buszok végállomása egy kis, bauhaus jellegű indító házzal. 1960 után helyezték át a mostani helyére. A végállomást a régi budakesziek Frosch Lache-nek (Békapocsolyának) hívták. Ez egy mélyebben lévő terület volt, ahol gyakran állt a víz. Legelőnek is használták még a 20. század első évtizedeiben.

A fekete 22-es mellett voltak piros gyorsjáratok és tavaly óta már 222-esünk is van. A 22-es busz története tehát íródik tovább ? addig bizonyosan, amíg Budakesziről be akar menni valaki a városba?

Köszönet a cikk megírásához nyújtott segítségért Bechtold Gábornak, Nádas Annának, Starcz Teréziának, Id. Hidas Mátyásnak és Werle Ferencnek.

HORVÁTH JENŐ