Ünnepi gondolatok
A húsvéti, majd a pünkösdi ünnepkör után most a mindenszentekről, illetve a halottak napjáról kérdezte a Buda Környéki Televízió Filó Kristóf plébános atyát, tiszteletbeli főesperest.
Hívők és nem hívők is tudják, hogy az egyház komoly ünnepnapja, emléknapja november 1. és 2. A két emléknap eredetéről azonban vajmi keveset tudunk.
„Tulajdonképpen nincs a két ünnepnek egymáshoz köze, más szempontból viszont szoros a kapcsolat közöttük” – kezdi fejtegetését a plébános úr. Egyházi szempontból november elseje a megdicsőült egyház ünnepe, vagyis azoké, akik a mennyországban vannak. Másodikán, a halottak napján nem minden halottért imádkozunk, a kárhozottakért semmiképpen sem. Az, hogy van Pokol, arról már Jézus is beszél, tehát nem megkérdőjelezhető. A megbánásra mindig van lehetőség, tehát az Egyház kimondja, ha valaki üdvözül, de hogy ki, azt nem tudhatjuk.
Az Egyház november 1-jét már nagyon régen ünnepli. Pogány görög-római örökség, de ez így nem is igaz. Azokra, akikre életünkben felnéztünk, azokról haláluk után is meg kell emlékeznünk. Ilyenek voltak a kereszténységben az első vértanúk, ők, akik meghaltak hitükért. Ma már sokkal több dolog kell ahhoz, hogy valaki boldog vagy szent legyen. Elsősorban hűségesnek kell lenni az Egyház tanításaihoz, az élete feddhetetlen legyen. Végül a csodák (pl. betegek gyógyítása), ez utóbbitól el is lehet tekinteni. Ha valakit boldoggá avatnak, az egy lépcsőfok a szentté avatáshoz. Ha valaki szentként bekerül az Egyház kalendáriumába, kap egy napot. Nagyon sok szent van, számukat nem is tudjuk pontosan. Érdekes, hogy aki nincs benne a kalendáriumba, egy szűk környezet tarthat valakit szentnek, pl. egy példamutató édesapát. Teológiailag egy kicsit sántít, hiszen imádkozni csak Istenhez lehet.
A halottak napját 998 óta ünnepli az Egyház. Ez a szenvedő Egyház ünnepe. Azoknak az embereknek az ünnepe, akik a tisztítótűzben vannak. Vagyis: már meghaltak, de van esélyük az üdvözülésre. A tisztítótűzről megoszlik a keresztény egyházak véleménye, a protestánsok nem beszélnek tisztítótűzről. A purgatóriumnak szentírási gyökerei vannak. Nagyon sokféle elképzelést ismerünk (az egyik legismertebb Dante Isteni színjátékában). Vagy az alexandriai Origenész apokatasztézisz elmélete, miszerint Isten végtelen szeretetével nem egyeztethető össze, hogy az örökkévalóságig legyen pokol. A végső ítéletnél meg kell szűnnie a pokolnak. Sok támadás is érte, nem is tagja hivatalosan a szenteknek.
A megváltás előtt senki sem juthatott el az üdvösségig, se az Ószövetség nagyjai, se a pátriárkák, az egyszerű emberek milliárdjai. Jézus megnyitja a lehetőséget számukra is.
A hívőknek és a hitetleneknek is készülniük kell ennek a két napnak a megünneplésére. Egy dolog biztos az életünkben, ha már megszülettünk: egyszer meg fogunk halni. (Micsoda fantasztikus szava van a magyarnak erre: holtbiztos!) Nem tudjuk, milyen halál jut részesül nekünk, tehát ezt nem hagyhatjuk az utolsó pillanatra. Azok, akik hirtelen halnak meg, tehát nem gyónhattak, nem tudták felvenni az utolsó kenetet, természetesen ők is üdvözülhetnek, ha életük példamutató volt. Az Egyház sohasem mondta, hogy a külsőségek nélkül nem üdvözülhet valaki.
Az öngyilkosokkal kapcsolatban változott az Egyház álláspontja: régen a temető árkába temették őket, ma nincs különbség, Imádkozni kell fokozottan értük.
Valami biztatót csak a keresztény ember számára lehet mondani, hisz az emlék nem él örökké, akármit is mondjanak. Ez a hitünk próbája, hiszen Isten országa nem egy problémamentes terület. Végezetül Szent Páltól idézett a plébános atya: „Akkor majd Isten lesz mindenben, és minden Isten lesz.” Tehát a mennyország maga az Isten, ahová az Isten meghív minket. „Jobban ragaszkodik Ő az emberekhez, mint mi Őhozzá” – fejezte be ünnepi gondolatait Filó Kristóf plébános úr.
Szabó Tibor Mihály
A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre: