Szedni jó – Szemét ügy
Egy budakeszi lakostól, dr. Illisz Lászlótól kaptuk az alábbi – közérdekű témát feszegető – írást, amelyet teljes terjedelmében, változtatás nélkül adunk közre. Megszívlelendő, „zöldpárti”, környezetvédő gondolatokról van szó, amelyeket többek közt az Ökokeszi FB-csoport is magáénak vall.
Ezzel kapcsolatos hír, hogy az idei Te szedd! akció a fenntarthatósági témahét keretében, április 20-24. között lesz. Az önkormányzat és a Zöld munkacsoport kiemelten kezeli majd ezt az eseményt Budakeszin.
„Szabadidőm túlnyomó részét aktív pihenéssel töltöm, tavasztól késő őszig többnyire hegyi-kerékpározom, télen pedig gyalogosan járom az erdőt. A sors ajándékénak tekintem, hogy csupán néhány száz métert kell megtennem otthonomtól ahhoz, hogy a természetben csatangolhassak.
Ha rövidebb sétára indulok, általában a Margaréta panzió melletti úton érem el az erdőt, s így hosszú évekig át kellett kelnem az erdő szélén lerakott elborzasztó mennyiségű szeméten, hulladékon.
Sokáig azzal nyugtattam magam, hogy egykettőre átkelek rajta, utána pedig már minden rendben lesz. De azt kellett tapasztalnom, hogy az önáltatással képtelen vagyok visszanyerni a lelki békémet, ezért a 2019-es Te szedd! akció keretében csapatot szerveztem a mamutfenyők környékén, a mezőn rendszeresen járó kutyásokból, elhoztam a gyűjtőzsákokat az önkormányzattól és két nap alatt összeszedtük a szétszórt mocskot.
Egyrészt megrázó, másrészt felemelő élménynek bizonyult. Szomszédasszonyommal két tucat használt pelenkát szedtünk össze egy bokor alól és azt találgattuk, hogyan születik meg egy ember fejében az a döntés, hogy becsomagolt szart kihajítsa az erdő szélére. De akadt ott mázsaszám háztartási hulladék, ruha, cipő, minden. És találtunk több mint 80 darab gumiabroncsot is, amit egész biztosan nem úrvezetők szórtak szét a területen. Nagyon jó volt látni azt, hogy az önkéntes tisztogatók mennyire magukénak érzik a feladatot és az őket körülvevő természeti környezetet.
A tavaly megtisztított terület mögötti erdőrészt átszövő utakat a Pilisi Parkerdő múlt év őszén megszélesítette, szabályos rendben nyiladékokat vágtak a sűrűkbe. Három magasles áll a területen és a nyomokból ítélve használják is ezeket, vagyis nem csak nekem fontos ez az erdő. Mivel hetente többször bejárom ezt a területet, láttam az erdőrendezés után felbukkanó hulladékot. Ezúttal is önző szempont vezetett: mentális komfortomat sértette, hogy mocskos erdőben kell barangolnom.
Októberben kezdem el. Ekkortól már hárman jártuk hétről-hétre az erdőt, Hunor kutyám, a zsák és jómagam. Előbb csak azt gyűjtöttem össze, ami a gyalogutak mentén halmozódott fel. Később aztán hulladék után kutatva bejártuk az úttalan, sűrűbben erdősült részeket is és hideglelős tapasztalatokat szereztünk.
Először is a szemétszedés hétköznapjai során az ember keze között válik valósággá az, amit a hírekben olvas. Vannak aprózódó műanyagok (pl. fólia), melyek szinte évtizedek múltán szinte szétporlanak így rendkívül nehéz ezeket összegyűjteni. Ami nagyobb baj, hogy nyilvánvalóan részévé válnak az ökoszisztémának, s onnan már aligha távolíthatók el. Aztán vannak a múlhatatlan, örök darabok, úgy, mint – évszázaduk egyik vitathatatlanul nagy csapása – a pet palack és a fém üdítős/sörös doboz.
Telnek az évek, múlnak az évszakok, nyárra fagy jön, majd újra tavasz, de ez a szemét mindig ott hever, ahová az erdőben járó ember hajította. És essen szó a korábban emlegetett gumiabroncsokról is. Újabb 12 darab került elő, ezek már szétszórva, mélyen az erdős területek belsejében hevertek. Közülük is legkeményebb ellenfélnek két tehergépkocsi-abroncs bizonyult.
Soha nem gondoltam, hogy ezek ennyire nehezek. És talán a legszomorúbb tapasztalat az volt, hogy a szétszórt hulladék jelentős részét, az elmúlt évtizedekben a területen megfordult, erdészeti munkások hagyták hátra. Százával szedtem össze a már porló, levágott tetejű (ÁFOR feliratú, vagyis legalább 1991-óta ott heverő!!) olajos flakonokat, melyek tartalma annak idején nyilvánvalóan a motoros fűrészek láncait kente.
És rendre megtaláltam mellettük a favágók kedvenc reggeli italának, a félliteres kakaós tejnek ugyancsak múlhatatlan zacskóját is, rajta a ma is olvasható lejárati idővel: 1971. 11.04. Olyan ez, mint ha én az almacsutkát behajítanám szerkesztőségünk közepére. Az az én munkahelyem, az erdő pedig az övék. De előkerült még egy komplett szobányi padlószőnyeg, néhány régi buditartály, gépkocsi lökhárító, mázsányi festékes doboz – minden, amit csak el lehet képzelni.
Tavaszra talán végzek a munkával. Ha most végigjárom az erdőt átszövő utakat, már csak itt-ott bukkanok szemétre. Persze tudom, a végtelenségig lehetne folytatni.
Már beszéltem egy-két kutyással, idén a múlt évi helyszín közelében, a nyiladékvágó gép által felszínre hozott szemetet szedjük össze.
dr. Illisz László”
Köszönjük az írást, amely remélhetőleg sokakat „megszólít” majd Budakeszin.