Madár tanösvény: tövisszúró gébics

Ha a Madárösvényt övező csalitosban sétálva, egy bokor felkopaszodott ághegyén tarka madarat látunk üldögélni, szinte biztos, hogy a tövisszúró gébiccsel akadtunk össze. Inkább csak messzelátóval tűnik föl, hogy mennyire dekoratív madár, feje búbja szürke, háta vörösesbarna, csőrétől a szemén át éles fekete sáv húzódik. És ha már a csőréről esett szó, az egyik legfontosabb megfigyelésre már tényleg csak az erős nagyítású optika ad lehetőséget, ugyanis ezzel láthatjuk jól, hogy a gébics csőrének felső kávája elől kissé legörbül. Éppen úgy, mint a ragadozó madaraknak – mondhatnánk, ám rögtön eszükbe ötlik, hogy ugyan miféle prédára vetheti rá magát ez az egyébként erős, de leginkább csak pacsira nagyságú madár?

Pedig a tövisszúró gébics – miként közeli és a Budakeszi mezőkön ugyancsak előforduló őrgébics – vérbeli ragadozó madár! Ha türelmesen figyeljük az ághegyen ülő, szinte őrt álló – őrgébics! – madarat, akkor láthatjuk, hogy hirtelen szárnyra kap, cikázva felreppen a rekkenő hőségben reszkető levegő levegőbe, nem ritkán 10-15 métert is repülve megtorpan és elkap egy-egy repülő rovart. Jó messzelátóval még a találkozás, bogárság számára végzetes pillanatát is meg lehet figyelni! Ezután a gébics szépen visszaül leshelyére és várja a következő alkalmat.

Miként az őrgébics neve, a tövisszúró gébicsé is viselkedésére utal. Hemran Ottó madaras könyvében népi neveit így sorolja: vasfejű gábor, vasgáborján, törökveréb. Talán ez utóbbi népi elnevezés vezet el leginkább a madár manapság használt nevéhez. A tövisszúró gébics leginkább az erdőszéleket, ott is a galagonyásokat, kökényeseket szereti, melyek tudvalevőleg igen szúrósak, hiszen ágaik méretes tövisekkel vannak tele. A gébics pedig éppen ezt keresi! Szokása ugyanis, hogy azt a prédát, amit megenni már nem bír, ügyesen felszúrja ezekre a tövisekre, teszi ezt éppen úgy, mint a történelmi időkben a könyörtelen török hódítók az elrettentésül karóba húzott ellenségeikkel tették. Persze a gébicsben nincsen sem bosszúvágy, sem aljas szándék, egyszerűen csak elraktározza éppen felesleges zsákmányát a szűkösebb napokra. A mező tekeregve még méretes tüskére felhúzott egeret, gyíkot is láttam! A gébics, miként a legtöbb ragadozó állat, erősen őrzi területét, ezért a közelében fészkelő apróbb madarak fiókái sincsenek tőle biztonságban.

A tövisszúró gébics vonuló madár, a telet Afrikában, a Szaharán túl tölti. Csaknem egész Európában költ, Ázsiában pedig Szibériáig húzódik elterjedési területe. Hazánkban a zárt erdők kivételével szinte mindenhol megfigyelhető. Évente egy alkalommal költ, annak sikertelensége esetén viszont pótköltésbe kezd. A hím fészkelőhelyeket mutat, melyek közül a párja választja ki a számára leginkább megfelelőt. A fészket a tojó építi egy bokorra, a hím az építőanyag hordásában segédkezik. A gébics 5-7 tojást rak, melyeken szinte kizárólag a tojó kotlik. A fiókákat mindkét szülő eteti.

Herman Ottó így ír: „….vándormadár, mely elég korán indul őszkor és csak Szent György táján vetődik vissza hozzánk. Kitűnő utánzó énekes, ki eltanulja még a fülemüle dalát is s ezzel megtéveszti az embert és a madarat.”

I.L.L.

(Források: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Pallas Rt. Nyomdája, 1914.; www.mme.hu)