Kerékpáron biztonságban a Balatonig!

Közeleg a nyár, ismét egyre többen kerékpároznak a Budaörsi úton, ami mind a biciklisták, mind az autósok számára balesetveszélyes. Ezt a veszélyforrást küszöbölheti ki a Budakeszi – Budaörs kerékpárút, amelynek első üteme idén elkészül a Farkashegyi repülőtérig. Dr. Győri Ottilia polgármester ma aláírta a szerződést a kivitelező Hornyák Útépítő és Szolgáltató Kft-vel, Budaörs polgármesterével, Wittinghoff Tamással pedig megegyezett arról, hogy a Budaörsig tartó nyomvonaltervet három hónapon belül közösen elkészíttetik. Az egyeztetésen részt vett Somodi László, a Budapest Fejlesztési Központ közlekedésfejlesztési főigazgatója is, aki megerősítette, hogy a Budakeszi – Budaörs közötti autóút rendkívül nagy forgalmú, ami különösen indokolja elkülönített kerékpárút építését.

A bicikliút 200 milliós támogatásával, 2010 óta összesen immár 11 milliárd forint értékű fejlesztést hoztunk Budakeszire pályázati úton, ezzel megsokszoroztuk a város vagyonát!
A Budaörsi út mentén kerékpárforgalmi főhálózat alakítandó ki Budaörs irányába, ebből most 1936,90 m hosszú szakasz épül meg egy híddal, az útügyi műszaki előírás alapján 2,55 m szélességben, 30 km/h tervezési sebességgel. A kerékpárút a Vállalkozói Park (volt szennyvíztelep) mellett halad el, ezt követően hídon keresztezi a Budakeszi árkot a Budaörsi út irányába, majd a Budaörsi út mellett halad a Farkashegyi Repülőtér bejáratáig. A Budapest Fejlesztési Központnak a Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedésfejlesztése projektjében B+R (biciklizz és utazz) parkolókat is terveznek a Budaörsi úti csomópontba, amelyekhez szervesen illeszkedik majd a kerékpárút, egyelőre a Budakeszi felé, a későbbiekben pedig a Budaörs felé közlekedők számára.

Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember

Régi terv a két város kerékpáros összekötése. 2007-ben Szabó Ákos Péter akkori alpolgármester készített előterjesztést arról, hogy Budaörs határától Budakeszi Dózsa György térig terjedő kerékpárút építésére nyújtson be pályázatot az önkormányzat (KMOP-2007-2.1.2), de akkor nem született döntés az ügyben. 2018-ban azonban igen, amikor újra lehetett kerékpárút építésére pályázni, legfeljebb 200M Forint támogatásra. A tervezői kalkuláció alapján ez 2km hosszú kerékpárút építését fedezte.
Már 2018-ban felvettük a kapcsolatot Budaörssel a két települést összekötő kerékpárút ügyében, és jelenleg is polgármesteri és főépítészi szinten zajlik az egyeztetés. Budaörs részéről is együttműködési szándékot tapasztalunk, így jó esély is van az út folytatására. Távlati cél, hogy az útvonal csatlakozzon a Budapest-Balaton kerékpárúthoz.

A most épülő nyomvonal megtervezésekor legalább négyféle változatot vizsgált az építőmérnökökből és szakértőkből álló előkészítő csapat. Alapvető feladat volt, hogy minél rövidebb nyomvonal szülessen, a legkedvezőbb domborzati adottságokkal, valamint a lehető legnagyobb mértékben önkormányzati tulajdonú területen, a legkevesebb kisajátítással (ez ugyanis pályázati feltétel). Felmerült a Nagyszénászug felé vezető nyomvonal, azonban a Káposztás területrészen végig magántulajdonú telkeket érintett volna (itt a Káposztás küszöbön álló településrendezési szerződése során út céljára leadott terület ad majd lehetőséget gyalog- és kerékpárút építésére). Kézenfekvő opciónak tűnt a szennyvíztelepi út nyomvonala is, azonban maga a szervízút nem használható kerékpár forgalomra, mellette pedig szintén több km hosszú kisajátításra lett volna szükség. Az új szennyvíztelep után a patakpart merülhet fel lehetséges nyomvonalként, amely azonban madárvédelmi ökológiai folyosó, a Baumgartner-féle magánterületen fut keresztül, amely akkor változtatási tilalom alatt, ma helyi védelem alatt álló terület. Így a legolcsóbban, legegyszerűbben és a legkevesebb kisajátítással megvalósítható nyomvonalként elfogadtuk a most megépülő verziót.

Lehet, hogy egy kép erről: térkép és , szöveg, amely így szól: „9 1 10 0 D Jelmagyarázat: Tervezett kerékpáros útvonal, kis forgalmu utca kerekparút VEKOP pályázati forrásból kerékpáros hálózat”

A Budaörsi úttal párhuzamos szakaszon a földút és a kerékpárút közötti sávban az építés miatt kivágott növényzetet pótolja, és hársfasort ültet a kivitelező. A nyomvonalon az egykori szőlőművelés felhagyása után, a rendszeres kaszálás elmaradása miatt alakult ki az elvadult akácbozót, ami idegenhonos, invazívan terjedő faj. Ennek helyére legalább 130 db értékes, őshonos hársfát telepítünk, a kitermelt akácot pedig szociális tűzifaként osztjuk ki a rászorulóknak.

A munkaterületet 2021. május 4-én adjuk át a kivitelező Hornyák Útépítő és Szolgáltató Kft-nek, műszaki ellenőr a Kömi Mérnökiroda Kft, befejezési határidő: 2021. november 30. Mivel a legkedvezőbb ajánlat 17,8 millió forinttal meghaladta a támogatási összeget, kiegészítő támogatásért folyamodtunk a pénzügyminisztériumhoz, továbbá a munkával párhuzamosan szeretnénk a Szőlőskert településrész csapadékvíz torkolatát átépíteni és a medret 35 méter hosszan stabilizálni, ehhez további 25,7M Ft támogatást is igényeltünk.
Bízunk benne, hogy a kerékpárút sokak örömére megteremti majd a biztonságos sportolás és kikapcsolódás lehetőségét, és mielőbb folytathatjuk Budaörssel együttműködve, hogy pár éven belül akár a Balatonig is elbiciklizhessünk!

Megosztom a cikket