Hogyan tanultunk németül Budakeszin a ’60-as években?

Napjainkban a Belvárosban járva lépten-nyomon reklámcédulákat nyomnak kezünkbe, amelyeken nyelvtanulásra csábítanak: vannak intenzív kurzusok, kezdő-haladó- és nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamok délelőtti délutáni váltásban éppúgy a pesti, mint a budai oldalon.

A nagy élelmiszerboltokban tele vannak a polcok német felíratú árukkal. A televiziót bekapcsolva  válogathatunk kedvünkre a német csatornákból. Elgondolkodik az ember, milyen sok lehetősége van ma egy diáknak idegen nyelvet tanulni, mennyi információ éri. Hogy is volt ez a mi gyerekkorunkban, a 60-as években?

Az akkori társadalmi rendnek egyáltalán nem állt érdekében, hogy a gyerekek ?nyugati? nyelvet tanuljanak a kötelező orosz mellett.  A német kicsit kivételnek számított, na nem a történelmi gyökerek miatt, hanem azért, mert a szintén szocializmust építő ? baráti? NDK-nak is hivatalos nyelve volt.

Budakeszin is volt ugyan német nyelvoktatás kisiskolás korunkban , de nem órarendszerűen, hanem fakultatív jelleggel, 20 Ft-os havidíj ellenében. Némettanárnőnk idősebb, vékonyka hölgy volt, Csörsz Ibolyának hívták, aki igen szegényes körülmények között élt férjével a Jókai utca egyik pinceszerű lakásában. Óráin kicsit fegyelmezetlenek voltunk, élveztük a dolog fakultatív jellegét, de ugyanakkor azt is, hogy egy új világ nyílik meg előttünk. Büszke voltam magamra, amikor már tudtam, hogy a        ?sch? betűkapcsolatot s-nek kell ejteni, és nagy örömet éreztem akkor is, amikor egy német képesújságból kivághattam egy indiánlány képét ? Winnetous Schwester? felírattal. Ezt a betűkombinációt  ?schw ? nagyon németesnek találtam, hónapokig lógott a kivágott kép az ágyam felett.

Volt tankönyvünk is, egyszerű, fekete-fehér képekkel, rossz minőségű papírra nyomva, sőt szótárfüzetet is vezettünk az új szavak számára. Érdemes kicsit közelebbről szemügyre venni Deutsches Lehrbuch című, 1963 júniusában ?  éppen 50 évvel ezelőtt ? kiadott, az általános iskolák 3?4. osztályosai számára készített nyelvkönyvünket. Mint minden könyv akkoriban, nyilván ez is csak úgy jelenhetett meg, ha témáiban az akkor uralkodó  proletárdiktatúra  ideológiai felfogásához simult. Míg a tanulók az ismeretlen betűkkel és betűkapcsolatok elsajátításával küszködtek, és alapvető ismeretekkel sem rendelkeztek a német nyelv szerkezetét illetően, máris ott találták a tankönyv elején a fizikai munkával kapcsolatos ?legfontosabb? kifejezéseket:

• Die Schmiede beschlagen Rösser = a kovácsok lovakat patkolnak,
• Die Tischler hobeln = az asztalosok gyalulnak,
• Die Schlosser schmieden Schlösser = a lakatosok zárakat kovácsolnak.

A munkások után nem sokkal a parasztság témakörére váltottak a szerzők a  ?Maisernte? =  kukorica-betakarítás és a  ?Die Tsz sorgt fürs nächste Jahr? = A tsz  gondoskodik a következő évről című olvasmányokban, ahol a die névelő a Tsz, a magyar termelőszövetkezet szó rövidítésével kombinálva mosolyt fakaszt. A lecke témája nemkülönben: megtudjuk, hogy a traktorosok hogyan dolgozzák bele a trágyát a földbe, és legfontosabb megtanulandó szóként és kifejezésként  a következőket találjuk:

• die Sämaschine = vetőgép,
• in die Scheune =  a góréba,
• am Rain = mesgyén,
• die Saat grünt = a vetés zöldell,
• er mistet die Felder = megtrágyázza a földet.

A ?Körperpflege? = Tisztálkodás c. olvasmány képei is sokatmondóak, és a 60-as évek lakáskörülményeit tükrözik. A sparherden a mama vacsorát főz, míg mellette a mosdáshoz szükséges víz gőzölög a fazékban. A kisfiú, Karl maga köré törölközőt kötve a konyha közepén lévő lavornál végzi esti mosakodását. A ?Daheim? = Otthon c. rész is aranyos, a szerző ezúttal egyes szám első személyben sorolja el, hogyan mosakszik meg alaposan az ember: először jön az arc, a nyak, a fül, majd a kéz(!) ?  tehát eddig  mindezt koszos kézzel tette ?, majd a kar és a felsőtest. Tovább nem folytatja a műveletet, mert, mint ahogy írja a szerző: ? Die Füße habe ich schon gestern abend gewaschen? ? lábat már tegnap este megmostam.

Ugyancsak érdekes lehet a mai ember számára, hogy a vásárlásról szóló részben az eladó mind a rizst, mind az ecetet kiméri: Der Verkäufer schüttet den Essig in die Flasche. De már találkozunk az önkiszolgáló üzlet fogalmával is.

Ideológiailag a könyv csúcspontja a ?Was Karl Vetter erzählt?  c. olvasmány (lásd a képen!). Lehet, hogy számomra azért mulatságos 50 év távlatából mindez, mert ehhez a ?Karl Vetter? névhez egészen más gyerekkori emlékek társulnak. Az olvasmány magyar fordítása:

?November 7-én Károly bácsi az életéről mesélt. Részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. Segített az orosz munkásoknak és parasztoknak az urak ellen. Egyszer Lenint is látta! Lenin vezette a munkások és parasztok harcát.?

E könyvben nyomokban fellelhető volt egy-két népszokásról, népmeséről szóló rész, illetve vers és ének is (Eierrollen = tojásgurítás;  Kuckuck, Kuckuck;  Oh, Tannenbaum;  Liebe Schwester, tanz mit mir);  ám a középpontban a békét kedvelő úttörők;  a november  7-ére készülő, verset tanuló , őrsi órát tartó diákok; az április 4-én a felszabadult országot ünneplő nép és a május elsejei felvonuláson résztvevő családok állnak.

Módszertanilag is megérné elemezni ezt a könyvet, elég azonban most annyi megjegyzés, hogy ismereteket lehetett szerezni belőle a német nyelvre vonatkozóan, de nyelvtanulásra egyszerűen alkalmatlan volt ez a kiadvány.

A másik, a ?Képes német nyelvkönyv gyermekeknek? c. tankönyv (Tankönyvkiadó, 1962.) a gyerekek világához közelebb állt, és színes képeket is tartalmazott, amit ? jobb nem lévén ? még a 80-as évek elején is használtunk gyerekek otthoni tanításához. A vaskályha, a sparherd, a régi hátitáska, a fa tolltartó képe már akkor is mulattatta a kisdiákokat.

A 60-as évek második felében a fakultatív német nyelvtanulás Budakeszin már a gimnázium új épületében folytatódott. Reggel 7-kor kezdődtek az órák akkor is, ha egyébként délutánosak voltunk. Télen sötétben, hóban-fagyban is eljártunk az órákra. Áldozatot hoztunk, de tudtuk, cserébe valami értéket kapunk. Hazafelé legtöbbször meleg lángossal vigasztalódtunk a falu központjában. Nemcsak német gyökerekkel rendelkező gyerekek jártak külön németre, hanem olyan diákok is, akik korán felismerték a nyelvtudás fontosságát. (Akikre emlékszem: Hofher Józsi, Ostoros Gyuszi, Hernádi Mari, Huber Ági, Dobos Ági, Breuer Ági, Mayer Zsuzsa…  és még többen mások is.)

Nyolcadik osztályos korunkban Herczeg Zsuzsival nagymamám testvéréhez, Esterle Magdolnához, Alojzia nővérhez járhattunk  be Budapestre németet tanulni, ami egy kis kimozdulást is jelentett a faluból. Alojzia nővér az Isteni Megváltó Leányai Rend  német óvodáját  vezette az iskolák államosításáig, és jól tudta tanítani a német  nyelvet. Az általa használt német könyv, a Vajda?Fürst: Német nyelvkönyv kezdők számára akkoriban széles körökban ismert, használható volt, az volt a ?TANKÖNYV?.

A mai modern nyelvoktatás egyik alapelve, hogy a nyelvkönyv minél több autentikus szöveget tartalmazzon. Ezek lehetnek plakátok, bejelentőlapok, használati utasítások, étlapok, receptek stb. Ezekből ma olyan mennyiség áll a diákok rendelkezésére, amennyit csak akarnak. És ehhez társul még az internet korlátlan lehetőségeivel.

A 60-as években azonban igencsak más volt a helyzet. Nagyszüleink sváb beszédét hallgatva mindig elfogott a vágy, hogy megértsem, hogy miről beszélnek. A ?Nicht vor dem Kind? = Ne a gyerek előtt megjegyzés pedig felhívta figyelmünket, hogy most kell jól figyelni, most jön a lényeg, ami a gyerekekre nem tartozik.

Gyerekkoromban autentikus szöveggel alig találkoztunk, lehetőségeink közül a következőket említem:

• A templom keresztútjának képei, amelyek német felíratain Jézus szenvedéstörténetét olvashatjuk. Ezeket mise alkalmával próbáltuk megfejteni, kerestük az ismert szavakat, szerkezeteket.
• Német nevek, adatok, rövidítések a budakeszi temetőben és régi kereszteken.
• Természetesen otthon is voltak német könyvek a polcokon a házikönyvtárban, de ezek tartalmilag nem gyerekeknek valók voltak. Azért izgalmas volt a megsárgult lapokon  német felíratokat böngészni régi imakönyvekben, szakirodalomban vagy szentképeken, és esetleg egy-egy mondatot lefordítani.
• Autentikus szövegként említhetem nagypapám, Mayer Ferenc szabóműhelyében az asztalon lévő férfi divatlapot, katalógust, amely Németországból származott,  amelyet az unokák szívesen lapozgattak.

Régi emlékképként villan be, hogy szeptember elején azok a gyerekek, akiknél német rokonok voltak a nyáron, rágógumit és csokoládét hoztak az iskolába, amit elosztottunk. Nagyszerűbb érzés volt egy német színes csokipapírt megszerezni, mint a benne levő csdokoládé ízét élvezni. Rögtön látszódott a ruházaton is, ha valakiknél németek jártak, az új cipő, dzseki, orkánkabát, nylonharisnya, tolltartó, hegyező elárulta.

A rendszeresen Budakeszire látogató németországi rokonok, és különösen azok magyarul nem tudó gyermekei valóban jó lehetőséget nyújtottak a német nyelv gyakorlásához. Habár az iskolában fakultativ németórán szerzett tudásunk gyatra volt, mégis szívesen vettünk részt közös programokon a német rokon gyerekekkel, illetve NDK-s ismerőseinkkel. Nyelvi ismereteink hiánya olykor vicces félreértésekhez vezetett ? mint például a következő két történetben is:

Egyszer a Margit-szigeti Palatinus strandra mentünk,  és mint legidősebb lány, a nővérem felelt a sok gyerekért. Knut, az NDK-s kisfiú hirtelen eltűnt, és sokáig kerestük a fürdőnadrágos emberek tömegében, ám hiába. Nővérem már egyre idegesebb lett, és amikor Knut végre előkerült, mérgesen kiabált rá, mert szerette volna tudni, hol a csudába volt. ?Knut, wo wohnst du? = Hol laksz? ?Wo warst du? = Hol voltál? helyett?.  A fiú tágra meredt szemekkel, nem értve a dolgot, dadogva válaszolta: In Weimar = Weimerban.

Egy másik alkalommal ugyancsak a Palatinuson történt, hogy egy német lánnyal a nagymedence partján ültünk, és lábunkat lóbáltuk a kellemes hűs vízbe. Összeszedve minden akkori tudásomat, megkérdeztem tőle: Wie heißt du? = Hogy hívnak? Beate Wasser (magyarul: víz) volt a válasz. A Beate érthető volt , és ez itt mind víz előttünk, de nem értettem, miért nem a nevét mondja. Újból kérdeztem, és megint ugyanazt a választ kaptam. Jó darabig eltartott, míg végre leesett a tantusz és rájöttem:  a lányt hiába kérdezgetem, akkor is Beate Wassernek hívják…

Mára már nagyot változtak a körülmények. A mi korosztályunk gyerekei nagyrészt már rendelkeznek egy-két középfokú, sőt felsőfokú nyelvvizsgával, mire leérettségiznek. A lehetőségek korlátlanok, annyit utazhat mindenki, amennyit a szülők anyagi helyzete megenged. Nyelvkönyvekben akkora a kínálat, hogy elvesznek benne a tanárok éppúgy, mint a diákok. Hogy könnyebb-e nekünk, nyelvtanároknak a diákokat motiválni, nem állítanám. Rengeteg színes képpel, ábrával telezsúfolt, kiváló papírra nyomtatott, angol szavak tömkelegét tartalmazó, méregdrága tankönyvek és kiegészítő anyagok világát éljük.

Újabb 50 év múlva ezekről készül majd talán hasonló írás…

dr. Kőrösné Herein Mária