XXVII. Erkel Napok június 12-14.
Gyula város szívélyes meghívására 2015. március 15-én Budakeszi delegációja látogatott el Gyulára, Erkel Ferenc szülővárosába. Ünnepségsorozatunk alkalmából pedig Budakeszi viszontfogadta Gyula város delegációját.
Pénteken érkezett Kónya István, Gyula város alpolgármestere, dr. Varga Erzsébet aljegyző és Bagyinszki Zoltán vezető főtanácsos. A gyulai vendégekhez szombaton pedig az Erkel Ferenc Társaság jóvoltából Perlaki Attila vezetésével a Gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar csatlakozott.
Az ünnepi megemlékezés június 12-én a Himnusz szobornál kezdődött, ahol Tóthné Fajtha Anita, az Erkel Ferenc Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Megemlékezett Fáy Péter, a Kölcsey Társaság tagja,Kölcsey Ferenc leszármazottja, közreműködött a Budakeszi Népdalkör Kis Csongor Áronné vezetésével.
Az Erkel Ferenc emlékháznál Hidas Mátyás, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke, Budakeszi díszpolgára mondott beszédet.
A megemlékezések sora az Erkel Ferenc-szobornál folytatódott, ahol dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi város polgármestere üdvözölte az Erkel Napok résztvevőit, majd Kónya István, Gyula város alpolgármestere tartott megemlékező beszédet.
„-Megtiszteltetés számomra, hogy városaink közös találkozásának újabb eseményén a nagy nemzeti zeneköltő, Erkel Ferenc bronzszobránál róhatjuk le tiszteletünket művészi nagyságát méltatva. Mert való igaz, hogy országunk több zeneköltővel büszkélkedhet, de a legnagyobb, legkedvesebb nekünk, aki egészen a mienk, aki hazájának, e kis hazának szentelte életét, a magyar klasszikus zene megteremtője, s a kor utolérhetetlen mestere Erkel Ferenc volt. Ha a Kárpát-medencei magyarság és szűkebb hazánk, a benne lakó hazánkfiai büszkék nemzeti imádságunk megzenésítőjére, akkor azt gondolom és hiszem, hogy városaink közösségei még inkább magukénak érzik a mestert és annak életművét, valamint életének két legmeghatározóbb helyszíneit: szülővárosát, Gyulát – ahol útjára indult zenei pályája – és kedves időtöltésének szeretett helyszínét, Budakeszit” – mondta Kónya István.
Gyula város alpolgármestere beszédében felelevenítette Erkel életének legfontosabb állomásait és történéseit, hálát mondott hajdani honfitársainknak a magyar nyelv megőrzéséért, használatáért, a magyar kultúra fennmaradásáért folytatott küzdelmükért, amelynek egyik hatalmas jelentőségű momentuma Erkel Ferenc munkássága, azon belül nemzeti himnuszunk megkomponálása.
A jelenlévők meghallgathatták Szita Csaba vezényletével a Budakeszi Városi Fúvószenekart, Farkas László vezetésével a Budakeszi Erkel Ferenc Kamarakórust és Kis Csongor Áronné népdalénekes ünnepi műsorát.
Természetesen a zene ezzel nem ért véget. Az Erkel Ferenc-emlékkiállítás és Fodor András karnagy vezényletével a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium kórusának műsora hasonlóan feledhetetlen perceket okozott az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Zongorán közreműködött Pitter Károly.
Az ünnepi percek közepette Somogyváry Ákos karnagy, az Erkel Ferenc Társaság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta Budakeszi városának annak a ritka Erkel-képnek egy másolatát, melyet az Erkel bicentenárium évében Gyula városának adott át.
„- A képet annak a településnek adnám át, amely szülővárosa mellett hasonló elkötelezettséggel és szeretettel ápolja a zeneszerző emlékét. A két település immáron elválaszthatatlan egységet képez Erkel Ferenc emlékének ápolásában” – fogalmazott az Erkel-leszármazott. Ajándékát szimbolikusan megfejelte a gyulai emlékház avatásakor elvágott nemzeti színű szalag egy darabjával is.
A Wurm kávéház az első pesti sakk-kör megalakulásának helyszíne volt, melynek Erkel Ferenc törzsvendége volt. A művelődési központ reformkori Erkel-kávézójában stílusos delikátesszel: Erkel-kávéval és Erkel-fagylalttal zárhatta a vendégsereg az idei Erkel Napok első estéjét:
A megemlékezés-sorozat június 13-án, szombaton 11 órakor folytatódott Erkel Ferenc sírjánál, Budapesten, a Kerepesi temetőben, ahol közreműködött a Gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar.
A vegyeskar tagjait ebéddel vártuk az Erkel Ferenc Művelődési Központban, majd sétát tettek a Kálváriához, ahol Hidas Mátyás Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke várta Gyulai vendégeinket.
A Kálvária bemutatását követően ellátogattak a Helytörténeti Gyűjtemény és Tájházba, ahol Schrotti János Budakeszi Város Német Önkormányzatának elnöke és a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény Baráti Köre Egyesület várta a vendégeket.
18 órakor kezdődött az Erkel Ferenc Emlékhangverseny a Határainkon Túli Magyarok Református Emléktemplomában. Boros Péter református lelkész beszédét követően felcsendült Erkel Ferenc Szózata, majd fellépett Kéringer Gábor vezetésével a Czövek Erna Zeneiskola furulya együttese, a Kádár Ágota által vezényelt Zákányi Zsolt Református Vegyes Kar és Perlaki Attila vezetésével a Gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar, zongorán közreműködött Nátor Éva. Az ünnepi műsorban először hangzott el Budakeszin az 1867. évi koronázásra írott, komponált Magyar Cantate melyben közreműködött Koós Flóra szoprán, Heim Mercedes alt, Kállay Gábor tenor és Jekl László basszus énekművészek vezényelt Somogyváry Ákos karnagy.
Vasárnap Erkel Ferenc másik nagy szerelme, a sakk került előtérbe. Erkel korának egyik legjobb sakkjátékosa volt, idén immáron tizenötödik alkalommal adóztak emlékének Budakeszi járás településeinek körében. Az Erkel Ferenc Sakk Emlékverseny június 14-én, 9 órától a helyi Erkel Ferenc Művelődési Központban kezdődött. A játékot Pregitzer György, a Zsámbéki Sportbarátok Sakk Szakosztályának vezetője vezette.
Fotók: Bagyinszky Zoltán, Pék Lajos és az EFMK munkatársai
Támogatóink: Budakeszi Város Önkormányzata, Budakeszi Város Német Önkormányzata, Gyulai Erkel Ferenc Társaság, Buda Környéki Televízió, Paletta Press Nyomda
Együttműködő partnereink: Andrész Cukrászda, BVV Kft, Czövek Erna Alapfokú Művészeti Iskola, Budakeszi HelytörténetiGyűjtemény és Tájház, Budakeszi Népdalkör, Budakeszi Református Egyházközség, Budakeszi Szépítő Egyesület, Budakeszi Erkel Ferenc Kamarakórus, Erkel Gastro Kft, Gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Zákányi Református Vegyes Kar.
Kónya István, Gyula város alpolgármesterének ünnepi beszédét teljes terjedelmében közöljük:
„Megtiszteltetés számomra, hogy városaink közös találkozásának újabb eseményén a nagy nemzeti zeneköltő, Erkel Ferenc bronz szobránál róhatjuk le tiszteletünket művészi nagyságát méltatva. Mert való igaz, hogy országunk több zeneköltővel büszkélkedhet, de a legnagyobb, legkedvesebb nekünk, aki egészen a mienk, aki hazájának, e kis hazának szentelte életét, a magyar klasszikus zene megteremtője, s a kor utolérhetetlen mestere Erkel Ferenc volt.
Ha a kárpát-medencei magyarság és szűkebb hazánk, a benne lakó hazánkfiai büszkék nemzeti imádságunk megzenésítőjére, akkor azt gondolom és hiszen, hogy városaink közösségei még inkább magukénak érzik a mestert és annak életművét, valamint életének két legmeghatározóbb helyszíneit: szülővárosát, Gyulát – ahol útjára indult zenei pályája – és kedves időtöltésének szeretett helyszínét, Budakeszit.
Mi, gyulaiak viszonylag keveset tudunk a mester Budakeszin töltött felejthetetlen időszakairól. Ezen fontos eseményeket, baráti, kortársi találkozók megannyi apró részletét, Erkel e városhoz fűződő élményeit évről évre felelevenítik a szónokok, az ő tiszteletére és munkásságának megbecsülésére életre hívott ünnepi rendezvényeken.
Engedjék meg a tisztelt ünneplők, hogy ezen a közös, felemelő ünnepi alkalmon néhány gondolatban felelevenítsem Erkel Ferenc gyulai életének fontosabb állomásait, történéseit, emlékezetét a teljesség igénye nélkül.
Az 1810. november 7-én, Gyulán született Erkel Ferenc már 7 esztendősen a házi muzsikálásokon kottalapozgatóként vett részt. Tíz esztendősen már orgonált, 11 évesen már nyilvános zongorakoncerttel lépett fel. Pozsonyi, kolozsvári és pesti tanulmányai után is szívesen visszatért szülővárosába. A gyulai Harruckern-Weinckheim kastély parkjában komponálta meg a Bánk bánt (az idős tölgyfa ma már a Várfürdő parkjának egyik ikonikus darabja), valamint a Dózsa György és a Barankovics György című operákat. Mindig hálásan gondolt szülővárosára, s ha tudott, igyekezett segíteni: hangversenyt adott a szerveződő félben lévő gyulai kórház javára, de így tett az 1855-ös gyulai árvízkárosultak megsegítésére, a Nemzeti Múzeumban rendezett hangverseny bevételét ajánlotta fel. Nem feledkezett meg a gyulai dalkörök felkarolásáról sem. 1872. augusztus 3-5-e között a Békésmegyei daláregyesület ünnepélyére ő írta a Dalárindulót, amit fia, Erkel Gyula vezényletével mutatták be.
Erkel Ferenc életét nem csak a zene szeretete tette teljessé, hanem egyik kedvenc időtöltése, a sakkozás. Ha a mester neve elhangzik valamely rendezvényen, nagyon kevesen tudják – talán elképzelni is – hogy rendkívül mód szerette és művelte ezt a szellemi játékot. Mi, gyulaiak és budakesziek ellenben jól tudjuk, hogy az így van. Példa nélküli, hogy egy ország legjobb zeneszerzője az ország legerősebb sakkozója is legyen. Erkel Ferenc az ötvenes évektől a magyar sakkozás rangelsője, mester szintű játékos volt. A megalakuló pesti sakk-körnek pedig éveken át ő töltötte be az elnöki tisztét.
Szülővárosa még életében, 1888. december 31-én a díszpolgárává választotta, majd halálát követően 1896-ban szoborállítással tisztelgett a zeneszerző emléke előtt.
Erkel Ferenc nevét Gyula város számos intézménye, közterülete őrzi, akárcsak itt, Budakeszin. Ezek közül mindenképpen kiemelendő az Erkel Ferenc Társaság, mely 1989-ben azzal a céllal alakult meg, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye Erkel Ferenc életművét. Elnöki tisztét 2012 óta Somogyvári Ákos karnagy, Erkel Ferenc egyenes ági leszármazottja tölti be. A városközpont Erkel téren található Magyarország – véleményünk szerint – legszebb és legnagyobb Erkel emlékműve. Szülőháza udvarában pedig egy nagy kültéri sakktábla jelzi azt, hogy nem csak a zenében volt szó szerint mester Erkel Ferenc.
Tisztelt Ünneplők!
Nekünk, az utókor gyermekeinek sosem szabad elfelejtkeznünk a nemzet nagyjairól. Azokról, akik kijelölték a magyarság önrendelkezésének útját, akik magyarságunkért küzdöttek, akik – ha kellett – szembe mertek nézni a magyarság saját belső problémájával, s előttük álló akadályokat nem nehézségként, hanem megoldandó feladatnak tekintették.
Belegondoltunk-e már abba, hogy miért is maradt fenn magyarságunk, egyáltalán Kárpát-medencei létünk? Pedig hány nép, hány kultúra tűnt már el körülöttünk, hányszor zuhantunk már eszméletlenül a történelem padlójára, s hányan akarták eltiporni, rabigába dönteni nemzetünk? Vajon honnan van ennek a nemzetnek ekkora ereje? Talán onnan, hogy mindig voltak olyan nagyjaink történelmünk során, akik azért küzdöttek, hogy újra és újra „legyen ész erő és oly szent akarat” a továbblépéshez.
Erkel Ferenc oly korban élt és alkotott, ahol ezeket a nemes és nemzetünk létéért folytatott küzdelmeket napról napra meg kellett vívni. Ezek sorsdöntő pillanatok voltak.
Itt, a Nemzeti Színház ünnepelt karmesterének szobra előtt is jussanak eszünkbe a magyar nyelvért, annak megőrzéséért, használatáért, a magyar kultúra fennmaradásáért hullajtott, olykor keserves verejtékek: hol a magyar nemesi törekvések érvényesítése a Habsburgokkal szemben, hol az ortológusok és neológusok, azaz a maradiak és az újítók egymás közötti nyelvészeti viaskodásai. Ma már természetes számunkra, hogy magyarul beszélhetünk egymással, magyar nyelvre és irodalomra taníthatjuk gyermekeinket, magyarul fogalmazzuk meg vágyainkat, érzéseinket és ennek a nyelvnek köszönhetjük irodalmi gyöngyszemeinket, a megannyi csodálatos lírai, epikai és drámai műveinket. Pedig azért sokan, sokat áldoztak, hogy 1844-től magyar legyen a hivatalos nyelv és szókészletünk óriási mértékben gyarapodjon, ezáltal még kifejezőbbé válhasson.
Ha a reformkori nagyjaink, így gróf Széchenyi István – aki egy évi jövedelmét ajánlotta fel egy tudós intézet felállítására, mely – idézem: „a magyar nyelvet kifejti…”; a „széphalmi mester”, a kor irodalmi és nyelvészeti vezérszelleme Kazinczy Ferenc, „A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai” című mű szerzője Vörösmarty Mihály és a többiek – Kölcsey Ferenc, Verseghy Ferenc, Szemere Pál, Révai Miklós – meghátrálnak a magyar nyelvért vívott küzdelemben, akkor a herderi jóslat – miszerint beolvad nyelvünk a környező népek nyelvébe -, minden bizonnyal beteljesült volna. Nem ez történt, s ezért a mai ünnepi alkalmon rájuk is illő tisztelettel kell gondolnunk!
Hiszen ők, Erkel Ferenccel együtt küzdöttek egy közös cél eléréséért: a magyarság felvirágoztatásáért.
És sosem felejthetjük el, minden év január 22-én nem csak a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük és nem csak nemzeti imádságunk megszületésének atyjának, Kölcsey Ferencnek a költői nagyságát, hanem ezzel együtt, elválaszthatatlanul, Erkel Ferenc Himnusz komponálását.
Az idős Erkel így emlékezett vissza az alkotás pillanataira:
„Csend van. Ülök és gondolkodok. Hát hogy is kellene ezt a Himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget, olvasom. Megint gondolkodom. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított, azt mondta: fiam, amikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendültek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat szállt meg. A kezem a zongorára teszem, és hang hang után olvad, egy óra sem telik belé, és megvan a Himnuszunk.”
Erkel Ferenc, a magyar nemzeti operánk megteremtője bronzszobránál, munkássága előtt tisztelegve és azt méltatva, nem szabad megfeledkeznünk – a teljesség igénye nélkül – az általam még nem említett főbb szerzeményeiről: az 1840-ban készült első operájáról, a Bátori Máriáról, 1844-ben bemutatott Hunyadi Lászlóról, az 1857-ben komponált Erzsébet, az 1880-ban szerzett Névtelen hősök és utolsó operáját, az 1885-ben, az Operaházban bemutatott István királyt.
Erkel Ferenc a magyar zene hatalmas egyénisége, pátriárkája volt. Kultuszával és méltó elismerésével még mindig adós az utókor. Bízunk benne, hogy a Gyula városa által felterjesztett szakmai anyagok alapján „Erkel Ferenc zeneszerző szülőháza és a mester életműve” a Hungarikum Gyűjteménybe kerül. Ahogy a szakmai ajánlások közül Prof.Dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt rektora fogalmazott: „Ha csak nemzetünk Himnuszát, és két legnépszerűbb nemzeti operánkat, a Hunyadi Lászlót és a Bánk bánt komponálta volna, akkor is beírta volna nevét legnagyobbjaink sorába.”
Legyen e díszes közönség szívből üdvözölve itt!”
Kónya István
Gyula város alpolgármester
A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre: