Sporthírek

A PROHÁSZKA A FISEC/FICEP JÁTÉKOKON

 
Az idei FISEC játékok (FISEC-Katolikus Iskolák Nemzetközi Sport Szövetsége) a franciaországi Dunkerque városában került megrendezésre július 10-15 között. Magyarországot a Kecskeméti Piarista Gimnázium kézilabda és futsal csapatai mellett a Prohászka korosztályos (2006-2008-as születésű) lány röplabda csapata képviselte, nagy-nagy büszkesegünkre. 😍
A lányaink az „A” csoportba kerültek; Ausztria, Franciaország és Portugália csapataival játszottak körmérkőzést, míg a „B” csoportban Belgium, India és Chile küzdött meg egymással.
● Ausztria elleni léptünk először pályára, amely később a csoportunkban az első helyen végzett. Kicsit megilletődötten kezdtünk és az ellenfél is nagyon erős volt. A feladójuk szinte hiba nélkül és őrületes tempóban szervezte a csapata játékát, amellyel nehezen tartottuk a lépést. Folyamatosan javult a játékunk, de a végeredmény egyértelműen mutatta a két csapat közötti különbséget. (25:13,25-15,25:18)
Aranyos közjáték volt a meccs során, amikor az ellenfél kettes számú feladója (Villő) tökéletes magyarsággal bátorította a mi feladónkat (Frank Villő)…hiába no, kicsi a világ 🥰!
● Szerdán a portugál válogatott következett, és nehéz mérkőzésre számítottunk. Ezen a meccsen már nyoma sem volt a bátortalanságnak, a lányok bevállalós játékkal vették fel a kesztyűt az ellenféllel szemben. Apró kihagyások és a végjáték során tapasztalható lendületvesztés miatt egyszer sem tudtunk szettet elhozni, egyértelmű, hogy ebben fejlődnünk kell (25:22,25:22,28:26).
● A csütörtöki meccsen a házigazdák, a francia lányok következtek. A hangulat óriási volt, legalábbis a hazaiak szempontjából: megállás nélkül zúgott az Alle Alle la France! Örömteli, de ez a forró hangulat egyáltalán nem blokkolta a lányainkat, szinte tökéletes játékkal sikerült is szettet rabolni a házigazdáktól. (26:24,22:25,25:20,25:15)
A csoportunkban negyedik helyen végeztünk, így a harmadik helyezett portugál és a másik csoport harmadik chilei csapattal egy alsóházas helyosztó körmérkőzésen döntöttünk a végeredményről. Péntek reggel jó formában három szettben legyőztük Chile csapatát (25:19,25:19,25:21), délután pedig ismét küzdöttünk egy nagyot Portugália ellen 💪🏼(25:23,25:21,25:19). A végére nagyon elfáradt a csapat, az edzőkkel együtt!🥰🤪
Nagy öröm számomra, hogy minden meccsen igyekeztek a maximumot kihozni magukból a lányok, és egyszer sem éreztem esélytelennek a játékunkat. Sokat tanultunk a nemzetközi mezőnytől, kedves ismeretségek születtek a játékosoknál, edzőknél egyaránt. Nincs nagy titok: még több munka, továbbképzés, pozitív személyiségfejlődés, még több játéklehetőség. Jó csapatunk lesz jövőre is!👏👏
A csapat tagjai: Frank Villő, Bodnár Maja, Somkuti Ágnes, Joó Piroska, Kőrösi Luca, Takács-Cordova Carolina, Mrenkó Sára, Sáska Luca, Csallai Panna, Matkó Juli és Illés Noémi.
Köszönöm a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetségének és különösen Magó Kingának a sok segítséget és támogatást, hogy a versenyen részt vehettünk. Továbbá hálás vagyok a szülőknek is, hogy ilyen felejthetetlen élményt tettek lehetővé a gyerekek számára. Köszönet a Matkó családnak az online közvetítésekért, és hogy támaszunk voltatok a kinti problémamegoldások során.😘
A képek jól mutatják, hogy igazi jamboree volt ez az egy hét: a mérkőzések mellett volt lehetőségünk strandolni, kirándulni is. Szentmisén vettünk részt, ifjúsági fórumon beszélgettünk, közösségi jótékonysági vásárt tartottunk. A franciák csodálatos vendéglátók voltak, élveztük az együtt töltött időt:
Balogh Dániel és Jelli Klára

https://www.facebook.com/prohaszkabudakeszi

Kapcsolódó:

Megosztom a cikket

Gratulálunk Dajnics Ferenc!

A Budakeszin élő Ferenc Dajnics, a telki posta kézbesítője 24 órán keresztül bringázott a Hungaroringen, a Tour de Ring versenyen.
A helyszínen szurkolt neki a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, a szintén budakeszi Balczó Barnabás is.
A megmérettetés előtt készült egy rövid interjú a kerékpáros postással.
Gratulálunk a 7. helyhez!!!

www.facebook.com/MagyarPosta

Megosztom a cikket

KEMPO VILÁGBAJNOKI CÍMET NYERT NYOLCADIKOS TANULÓNK

Tökbandi Tamás, 8.c osztályos tanuló a 2022/23-as tanévben nemcsak a felvételire készült, de bizony egy meghatározó sporteseményre is. Nem másra, mint a Kempo Világbajnokságra, melyen fáradhatatlan munkája meg is hozta gyümölcsét. Versenytársainak esélyt nem adva a dobogó legtetejére állhatott, aranyéremmel a nyakában köszönthette mindenki az új világbajnokot.
Szívből gratulálunk gyönyörű sportteljesítményéhez, büszkék vagyunk Rá! A jövőben további hasonló sikereket kívánunk, csak így tovább Tomi!

www.facebook.com/SZIA.Budakeszi

Megosztom a cikket

III. Budakeszi 24 órás futás

Kedves Futók!
Idén is lesz 24 órás futás Budakeszin! Június 24. szombat 6:00-tól vasárnap reggel 6:00-ig a sportpályán váltjuk egymást 30 perces szakaszokban.
Írd be a neved egy üres szakaszhoz és már neveztél is 🙂
Nevezési űrlap
A pálya 24 órán át nyitva lesz, éjjel is végig kivilágítva.  Hajrá mindenkinek! 
Megosztom a cikket

Együtt zártuk a szezont

Múlt szerdán a hagyományoknak megfelelően egy közös évadzáró focival, családi délutánnal fejeztük be ezt a tanévet.
Egy olyan időszakot, amely számunkra és a gyerekek számára is rendkívül tanulságos és sikeres volt.
Nagyon sokan itt voltatok velünk és az egész sporttelepet piros pólós kis és nagyobbacska focisták lepték el.
Sok szép emléket viszünk magunkkal ebből az évből is. Szerencsére azt mondhatjuk, hogy az egészen pici korosztályunktól a legidősebb U15-ös csapatunkig minden csoport domináns és kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő ebben a régióban.
Csak pár konkrétum✅:

  • U8/9-es csapatunk minden Bozsik tornán a legtöbb gyermekkel szerepelt és nagyon markáns teljesítményeket produkáltak
  • U9-es csapatunk 20 partnercsapatból az I. Helyen végzett az FTC Partnercsapatok tornáján
  • U10/11-es csapatunk minden Bozsik tornán a legtöbb gyermekkel szerepelt és nagyon markáns teljesítményeket produkáltak
  • U11-es csapatunk 20 partnercsapatból az I. Helyen végzett az FTC Partnercsapatok tornáján
  • U12/13-as korosztályunk mindkét bajnokságban szereplő csapata kiemelkedő teljesítmény nyújtott a saját csoportjában
  • U12-es csapatunk egy erős nemzetközi tornán Gabersdorfban csoportgyőztesként 5 győzelmet aratott és csak egyszer maradt alul ellenfelével szemben (SK Sturm Graz)
  • U14/15-ös csapatunk egy rettentően intenzív futsal szezont zárt óriási sikerrel és a megye legjobb 8 csapata között is épphogy II. Helyen végzett csak
  • U14/15-ös csapatunk Pest megye legjobb 8 csapata között a II. Helyen végzett a kiemelt bajnokságban úgy, hogy csapatunk 70%-a egy évvel fiatalabb volt

A legnagyobb öröm számunkra mégis az a boldogság, amit az arcotokon nap, mint nap látunk amikor a pályára léptek és belerúgtok a labdába.
Igyekszünk továbbra is azon az úton haladni, amelyen töretlen marad a boldogságotok miközben folyamatosan fejlődünk Együtt!
Gratulálunk a díjazottaknak🥳:
Év Játékosa U11: Torma Soma
Év Játékosa U13: Csizner Andor
Év Játékosa U15: Juniku Máté
Köszönünk Mindent!
Hajrá BLA

Megosztom a cikket

EZÜSTÉRMES LETT DIÁKOLIMPIÁN A SZIA SZÍNEIBEN

EZÜSTÉRMES LETT DIÁKOLIMPIÁN A SZIA SZÍNEIBEN ÉS ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON AZ MTK SZÍNEIBEN RG SPORTÁGBAN HARMADIKOS TANULÓNK 🥈🥉😲
Nótás Csilla, 3.e osztályos tanuló háromszor is felállhatott a dobogóra RG sportágban, egyszer a Diákolimpián és kétszer az Országos Bajnokságon, eredményei magukért beszélnek.👇
SZIA színeiben:
Diákolimpia szabad gyakorlat 2. hely, karika 7. hely👏
MTK színeiben:
Országos Bajnokság szabad gyakorlat 2. hely, karika 5. hely, csapattal 3. helyen zártak.👏
Egyéni összetett eredményével 4. helyen végzett.👏
Csilláról nem most írunk először, sportszeretete, tudása követendő példa lehet a felnövekvő ifjúság számára! 🥰
Csilla, szívből gratulálunk eredményeidhez, büszkék vagyunk Rád, gyönyörű sportteljesítmény! Csak így tovább!!

Megosztom a cikket

A II. hely és a gólkirály a miénk

Ma délelőtt lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését legidősebb korosztályunk.
Egy rendkívül tartalmas és tanulságos évadon van túl U15-ös csapatunk. A hektikusan záruló őszi szezon után egy káprázatos téli futsal és egy gyönyörű tavaszi nagypályás időszakot tudhatnak maguk mögött játékosaink.
Az utolsó bajnoki fordulóban a tabella végén álló Gödöllői SK együtteséhez látogattunk. Tettük mindezt úgy, hogy győzelem esetén a kiemelt U15-ös Pest megyei bajnokságban ezüstérmet szerezhetnek labdarúgóink.
Bár egy picit nehezebben sikerült a mérkőzés felforgatott csapatunknak, mégis hoztuk a “kötelező” győzelmet.
Örülünk, hogy a gyerekek és a szülők is csapatként tudtak együttműködni a szezon során. A kezdeti nehézségek tükrében a megye legjobb 8 csapata között 2. helyen végezni nagyon szép dolog. Főleg úgy, hogy csapatunk 70%-a egy évvel fiatalabbként szerepelt és az első négy fordulóban igencsak sok volt a meghatározó hiányzónk.
A csapat erejét és minőségét jól mutatja, hogy az utolsó 10 mérkőzést sorozatban megnyerték.
A nagy menetelés mellé egy örömteli egyéni díjat is bezsebelt csapatunk.
Bencsik Attila U-14-es létére gólkirály lett a “nagyok” között.
14 mérkőzésen 25 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját.
Gratulálunk Ati!
Köszönjük az Edző kollégák munkáját és a kedves Szülők támogatását!
Kiöregedő játékosainknak pedig nagyon sok sikert kívánunk a továbbiakban! Minket mindig megtaláltok ezentúl is.
Gratulálunk Gyerekek, mostmár nektek is jöhet a megérdemelt nyári szünet!
Hajrá BLA!

 

Megosztom a cikket

Ötszörös Magyar Bajnoki címet szerzett Szofi Hip-Hop csapata

Ebben a szezonban 23 arany és 2 ezüst érmet nyertek.

„Soha ilyen jó szezonunk még nem volt, fantasztikusan büszkék vagyunk a gyermekekre.
Az év versenyzője címet László Feleki Boglárka és Gombás Villő szerezte meg 14 arany éremmel, második helyezett lett Csikós Anna 12 arany éremmel, harmadik helyezett Paréj Emma Mária 11 arany éremmel.
Első osztályosok is kiemelten szerepeltek, első helyezett lett Városi Mira Róza 9 arany és 2 ezüst éremmel, második helyezett Csikós Nóra és Molnár Zselyke 8 arany és 2 ezüst éremmel, harmadik helyezett lett Mészáros Júlia 7 arany és 1 ezüst éremmel.
Köszönjük az egész éves támogatásukat a kedves szülőknek, szeptembertől folytatjuk.
Szofi”

Versenyzők:
Mészáros Júlia Anna, 1.a -7 arany, 1 ezüst
Mészáros Lenke, 1.a, 1 arany, 2 ezüst
Városi Mira Róza, 1.a, 9 arany, 2 ezüst
Szerényi Mira, 1.a, 1 arany, 2 ezüst
Sónyi-Fekete Dóra, 1.a, 3 arany
Steigerwald Luca, 1.a, 3 arany, 1 ezüst
Csikós Nóra Virág, 1.b, 8 arany, 2 ezüst
Fadi Emmi, 1.b, 6 arany, 1 ezüst
Ilkaházi Annabell, 1.b, 1 arany
László Csenge Virág, 1.c, 5 arany, 2 ezüst
Alexiou Elina, 1.c, 3 arany
Juhász Natasa Katrina, 1.c, 6 arany, 2 ezüst
Megyeri Maja, 1.c, 5 arany, 2 ezüst
Molnár Zselyke, 1.c, 8 arany, 2 ezüst
Gáspár Tímea Lizinka, 1.c, 6 arany, 2 ezüst
Horváth Nóra Zsuzsanna, 1.c, 1 arany, 2 ezüst
Kertész-Nagy Dóra, 3.a, 8 arany
Flesch Lili Zoé, 3.b, 6 arany
Körmendi Zoé, 3.b, 3 arany
Paréj Emma Mária, 3.c, 11 arany
Horváth Luca Veronika, 3.c, 3 arany
Csikós Anna, 4.b, 12 arany
Kangyal Maya, 4.b, 4 arany
Horváth Henriett, 4.b, 10 arany
Mándoky Bodza Iringó, 4.c, 7 arany
Dencs Léna, 4.d, 6 arany
László Feleki Boglárka, 4.d, 14 arany
Gombás Villő, 5.c, 14 arany

Megosztom a cikket