Hírek

Megkezdte a BVV Kft. a Nagy Sándor utca forgalomkorlátozási szabályozásának előkészítését

A Képviselő-testület által elfogadott rendelet végrehajtásának első lépése történt meg a mai napon, a felfestések és a táblák kihelyezése van folyamatban, a közlekedési korlátozások ezek kihirdetését követően lépnek majd életbe, addig nincs szankció sem a korlátozások ügyében.
A táblákat átmenetileg le fogják a mai napon takarni. Köszönjük a türelmet.

Megosztom a cikket

Budakeszi, a természetközeli hely

Ma, a Föld Napján azon morfondírozom, hogy jómagam -egy mákszem az univerzumban- mit tehetek a kék bolygóért. Ezek jutnak az eszembe: vigyázok a fákra, az erdőre, és minden élőlényre, ahogy csak tudok. Járjuk a természetet gyerekekkel és felnőttekkel, minden nap tanulunk valami hasznosat a minket körülvevő élővilágról, amit továbbadhatunk másoknak is.

Madár- és beporzóbarát kertünk van, de a sünök és más kis lények is profitálnak ebből. Próbálunk minél kevesebb szemetet termelni, komposztálunk, nem vegyszerezünk, nem égetünk hulladékot sem a kertben sem a kályhában, nem öntünk le semmit a lefolyóba, ami árthat. Ha autózunk, próbáljuk összeszervezni más emberekkel, más programokkal, hogy minél kevesebbet pöfögjünk. Ezek jutnak elsőre az eszembe, persze biztos, hogy ez csepp a tengerben. Éljen a kék bolygó!

Megosztom a cikket

Bölcsődék napja alkalmából köszöntjük a budakeszi bölcsődei dolgozókat!

Az első bölcsődét a Pesti Első Bölcsődei Egylet hozta létre Pesten, hosszú előkészítő munka és jótékony célú gyűjtés eredményeként 1852. április 21-én, az akkori Kalap u. 1. szám alatti bérház (ma V. ker. Irányi u. 2-4.) földszintjén, ahol 5 szobában 38 gyermekről gondoskodtak.
A bölcsőde Majer István püspök és nagyprépost, valamint Forrayné Brunszvik Júlia – Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda alapítója unokahúgának – támogatásával jött létre. Ezen első Pesti bölcsőde megnyitásának tiszteletére 2010 óta ünnepelhetjük a Bölcsődék Napját.
Megosztom a cikket

Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija

A Mayer márka 2015‐ben, egy Budakeszi családi ház garázsában született, ahol az utóbbi évtizedben a család három generációja kézzel készített minden egyes palack szörpöt és üveg lekvárt. Végül a sok‐sok dicséret után úgy döntöttek, hogy megalapítják családi szörp üzemüket, édesanyjuk vezetékneve után nevezve el a márkát. Budakeszin azóta is természetes alapanyagok felhasználásával, saját receptjeik alapján készítik a prémium Mayer szörpöket és lekvárokat, kizárva a mesterséges aromákat és színezékeket. Partnereik között már számos éttermet, szállodát és delikát boltot, illetve országosan egyre több viszonteladó partnert találunk. A Mayer márka felnőtt, és 2024 tavaszára eddigi otthonát is kinőtte꞉ új üzemünkkel újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. A Portfolio Business Podcast legújabb adásának vendége Galajda Péter, a Mayer szörp tulajdonosa és ügyvezetője.

www.portfolio.hu

Megosztom a cikket

Testvérvárosi kapcsolaterősítés húsvét idején

Die Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn und die Stadt Gerlingen hatten zum 68. Bundesschwabenball eingeladen. Gerne bin ich der Einladung gefolgt und habe mich sehr gefreut, Freunde aus unserer ungarischen Partnerstadt Budakeszi und von der Budakesser Gemeinschaft wieder zu treffen.
A magyarországi és Gerlingen városbeli németek válogatottjának 68. volt. Meghívtak a szövetségi sváb bálra. Örömmel követtem a meghívást és nagyon örültem, hogy újra találkozhattam magyar partnervárosunk Budakeszi és Budakesse közösség barátaival.
Megosztom a cikket

Budakeszi szokások régen nagypénteken

A nagypénteki szigorú böjthöz egyéb vállalások (alkoholtól, dohányzástól, nemi élettől való tartózkodás) illetve munkatilalom is járulhatott: nem dolgoztak a földeken, nem mostak, nem varrtak, sok családban tüzet sem gyújtottak. Budakeszin délután három órakor több száz fős processzió vonult zászlókkal, énekkel a kálváriadombhoz, ahol keresztúti ájtatosságot végeztek. A templomból induló menet a Kossuth Lajos utca és az Erdő utca sarkán álló keresztnél (Xaverl-Kreuz) megállt imádkozni.
Forrás: Bednárik János – Nagyböjttől Adventig
Megosztom a cikket

A nagyhét népszokásai

A Húsvéti Szent Háromnap népszokásait, hagyományait is bemutatjuk. Ezen a három napon emlékezik meg a keresztény világ Jézus kereszthaláláról, szenvedéséről.
NAGYCSÜTÖRTÖK

  • nagycsütörtöki lábmosás hagyománya, ami az alázatra nevel
  • valamilyen zöld ételt esznek. Zöldcsütörtöknek is hívják.
  • a templomban a harangok utoljára szólalnak meg Nagyszombatig
  • Jézus utolsó vacsoráját, elfogatását és szenvedésének kezdetét jelöli.

NAGYPÉNTEK Nagypénteken a mise után az oltáriszentséget más helyre viszik. Minden levesznek az oltárról, csak a gyertyatartók és a lepellel letakart kereszt marad, ami Jézus szenvedésére és lemeztelenítésére utal

  • Tilos húst enni.
  • Tilos volt bármilyen háztáji munka. Állattartás, földművelés, fonás, szövés, tüzet sem gyújtottak.
  • Úgy hitték, aki még napfelkelte előtt lefürdik, az nem betegszik meg.
  • Maximum háromszor esznek, amiből csak egy alkalommal lakhatnak jól.
  • A keresztútjárás során megemlékeznek Jézus szenvedésének állomásairól. Hagyományosan 14 állomásból áll.

NAGYSZOMBAT

  • Véget ér a negyvennapos böjt.
  • Szokás volt az első harangszóra megrázni a gyümölcsfák törzsét, hogy a régi rossz termés lehulljon és az új ne legyen férges.
  • A tűz hamuját, parazsát eltették és gyógyításra használták és a földeken elszórták.
  • Este körmeneteket tartottak.
  • Új tüzet gyújtottak a templomban.
  • Ezen a napon feküdt Jézus teste a sziklában és várt a feltámadásra.

HÚSVÉTVASÁRNAP

  • A feltámadás napja.
  • Tilos volt a munka. Állat befogása, föld művelése, nem főztek, nem söpörtek, stb.
  • Ételszentelés hagyománya.

Húsvétkor a templomba a reggeli misére sonkát, tojást, kalácsot, tormát, bort visznek szép fonott kosarakban letakarva. Az áldás után hazaviszik és feltálalják. Fontos szimbolikája van az áldott étel elfogyasztásának, mely távol tartott a rossztól, a betegségektől.

HÚSVÉTHÉTFŐ

Locsolkodás
A víz az egyik legfontosabb termékenység szimbólum. Ezért volt fontos, hogy a fiatal lányok mindenképpen meg legyenek locsolva, hiszen a húsvét ünnepe a megújulásról és tavaszvárásról szól.
Húsvéti korbácsolás
A húsvéti locsolással együtt a korbácsolás is szokás volt Húsvéthétfőn. A legények sorra járták a lányos házakat és ahol lehetett korbácsoltak, locsolkodtak.
Komatálküldés
Barátságot kötni kívánó fiatal fiúk, lányok összeállítanak egy tálat húsvéti ételekből és elküldik egymásnak. Ezzel még szorosabbra a barátságot, ami a későbbiekben rokoni kapcsolatokhoz is vezethet. Többnyire fiú fiúnak és lány lánynak küldte.

Megosztom a cikket

Megújult a Budakeszi Arborétum

Megújult a Budakeszi Arborétum: természetvédelem, aktív kikapcsolódás és innováció egy helyen
Sikeresen lezárult a Budakeszi Arborétum megújítását célzó projekt, amely az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében valósult meg. A fejlesztéseket a 2025. április 17-ei ünnepélyes átadón mutatták be, így a látogatók már egy megújult környezetben kapcsolódhatnak ki. A felújítási munkálatok során új növényeket telepítettek, erdei sportkört alakítottak ki, új elemekkel bővítették a kutya agility pályát, valamint szenzoros látógatószámláló rendszert is telepítettek.

Megosztom a cikket

Ülésezik a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság

Néhány téma a tervezett napirendi pontok közül:
▶️ előterjesztés a Budakeszi gyermekek nyári táboroztatásáról és annak támogatásáról,
▶️ előterjesztés térfigyelő kamerák biztosításáról a gyermekvédelmi és oktatási intézményekhez,
▶️ előterjesztés a Városi Piac kamerarendszerének kiépítése tárgyában,
▶️ előterjesztés a Budakeszi Sportpálya területén a közlekedés biztonságossá tételéről,
▶️ előterjesztés a Batthyány utca Erkel utca és József Attila utca közötti szakaszán, a gyalogos forgalom biztosítása tárgyában,
▶️ előterjesztés gyalogos és kerékpáros pihenő kialakítása a Makkosi út Gábor Áron utca kereszteződésében,
▶️ előterjesztés A Sugár utca-Domb utca csomópont rekonstrukciója/ a vízelvezető rács cseréje,
▶️ előterjesztés a Budakeszi Város nevelési-oktatási intézményeiben dolgozó pedagógusok, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, pedagógusok munkáját segítő alkalmazottak, valamint a Budakeszi Polgármesteri Hivatal, a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás, a Budakörnyéki Közterület Felügyelet, Budakeszi Város Önkormányzata és a Budakeszi egészségügyben dolgozók részére egyszeri vásárlási utalvány juttatásáról.
Megosztom a cikket

A sportkoncepcióról is döntött az Oktatási Közellátási Kulturális és Egészségügyi Bizottság

A Budakeszi Sportpálya a budakeszieké, ezért az ottani önkormányzati fejlesztések, a folyamatos karbantartási munkák a sportolni vágyó lakosok érdekében történnek az itteni létesítményeknél.
🔹 A pályahasználatra vonatkozó írott és „íratlan” szabályok betartása mindannyiunk érdeke, a cél az állagmegőrzés, a nagy értékű „városi vagyon” megóvása, ezért az önkormányzat kéri ez ügyben a lakosok megértését és türelmét.
🔹 Ez érthető és teljesen elfogadható érvelés, hiszen közvagyonról van szó, fogalmazták meg a felszólaló bizottsági tagok. Minderről szó volt az Oktatási Közellátási Kulturális és Egészségügyi Bizottság ülésén a Budakeszi Városi Sportkoncepció tervezetének megvitatásakor.
🔹 A feltett kérdésekre Kiss-Baranyi Levente, az önkormányzat sportreferense válaszolt. Az előterjesztést 10 igennel egyhangúlag elfogadta, támogatta a szakbizottság, végső döntést ez ügyben a Képviselő-testület hoz majd.

Megosztom a cikket