Hírek

Kálomista varjúnak is mondta a nép régen, utalva ezzel Kálvin János tanát követő református testvéreinkre, akik – lévén protestánsok – nem tartják a katolikusoknak előírt, pénteki hústalan napot. Mert ez a madár előszeretettel fogyasztja a húst, ellentétben fekete kabátos rokonával, a túlnyomórészt maggal, bogárral, hernyóval élő vetési varjúval, akit ezért a népnyelv pápista varjúként is emleget.

A dolmányos varjú állandó, jóformán egész évben szem előtt lévő madara az emberi településeknek, tanyáknak. Míg a vetési inkább csak télen húzódik be a lakott területekre, addig a dolmányos minden évszakban azon ravaszkodik, hogy az utcákon, udvarokon miként tudna valami eleséghez jutni. Egy időben, nap mint nap, Budapest belvárosába jártam dolgozni, s munkahelyem felé baktatva rendre átvágtam a szépen parkosított, padokkal és sétautakkal komfortossá tett Szabadság téren. Emlékszem, gyakran mérgelődtem azon, ki lehet az a barbár, aki a hulladékgyűjtők tartalmát minden reggelre szétszórja a földön, kibontogatva a gyorséttermi zacskókat, szétszórva az almacsutkákat, banánhéjakat. Bárdolatlan városlakókra gyanakodtam egészen addig, míg egyik reggel meg nem láttam a felül nyitott,  hulladékgyűjtő szélén egyensúlyozó dolmányos varjút, amint mélyre hajolva egyenként szedegette ki a szemetet, gyűrött papírokat, zacskókat a kukából, majd ügyesen szétbontogatva a papírokat, zacskókat, kieszegetett belőlük minden ehetőt. Nyilván az önkormányzatot is bosszantotta a tér összemocskolása, de – okosan – nem a madarak riasztásával, háborgatásával vették elejét a szemetelésnek, hanem a kukák fölé alkalmas fémlemezeket hegesztettek, melyektől a szemét még belefért, de a varjú már nem.

A városlakók mellett a vadgazdálkodók sem rajonganak a dolmányos varjúért. A hosszú éveken át egy dunántúli uradalom gazdatisztjeként dolgozó író, Fekete István 1934-ben megjelent cikkében – az elvadult kutya és macska mellett – a mezőgazdasági környezet, a madár- és vadvilág veszedelmes pusztítójaként ír a dolmányos varjúról. Tavasszal leginkább pusztítandónak mondja, hiszen az erős, hollónál alig kisebb madár nagy kedvvel öli meg és fogyasztja el a nyúlfiakat, fácáncsibéket, de megdézsmálja a madárfészkeket és bőven szed vámot a tyúkólak körül futkosó csibékből is. Utóbb aztán a dolmányos inkább áttér a bogarak, hernyók pusztítására, amivel viszont kétségkívül hasznára van a gazdálkodóknak. Herman Ottó, a hazai madárvilág talán legjelesebb ismerője is nagyjából így ítéli meg a madarat, amikor 1914-ben megjelent könyvében azt írja, hogy aki látta már a szántó eke mögött, zajosan kavargó és a földből a vassal kifordított minden pockot, csimaszt felszedő dolmányos csapatatot, az aligha mondhatja egyértelműen károsnak ezt a bizony fészekrablásra is vetemedő madarat.

És ha már húsevésnél tartunk, említsük meg azt is, hogy a dolmányos varjú, a holló és egyéb, a dögevésre is ráfanyalodó ragadozó madaraink mellett afféle közegészségügyi feladatokat is ellát. Aki az elmúlt években járta a budakeszi környéki erdőket, gyakran tapasztalhatta, hogy közeledésére a sűrűből népes, többnyire dolmányos varjakból és hollókból álló, népes és zajos madárcsapat rebbent fel. A madarak többnyire a Magyarországon is pusztító sertéspestisben elhullott és persze továbbra is fertőző vaddisznók tetemein lakmároztak. Eltakarítva ezzel az egyébként csak disznókra veszélyes betegség hulladékait.

Vagyis a hasznosság és a kártétel ügyében ezúttal is nehéz igazságot tenni – de talán nem is kell. A magyar törvények szerint a dolmányos varjú július és február között vadászható faj. Természetvédelmi területeken, túlszaporodott állományuk ritkítására néhol szükség lehet, de a lakott településen ettől, az emberi környezethez remekül alkalmazkodó madárnak nem kell tartania.

Hazánk a faj nyugati elterjedési határán található, kelet felé egészen Japánig előfordul. Magyarországon az állomány zöme síkvidéki fasorokban, erdőfoltokban költ. Aki látott már méretes facsoportokban, városi platánsorokban, mint például Nagycenken, a gróf Széchenyi István egykori palotája mellett tanyát vert varjúcsapatot, s hallotta szüntelen károgásukat, az aligha felejti el ezt az élményt! Nagyméretű gallyfészkét a dolmányos varjú lehetőleg nagy magasságban építi. A fészek belsejét sárral kitapasztja, puha anyagokkal béleli. A fészekalj 4-6 tojásból áll. Csak a tojó kotlik, a hím a költési időszakban őrködik és eteti párját. Előfordul, hogy egyes madarak táplálkozási területükön (revír) meglehetősen agresszíven viselkednek, akár az emberre is rátámadhatnak. A fiókák néhány nap eltéréssel, 18-20 nap alatt kelnek ki. A fiókák gondozása a szülők közös feladata. Az egy hónapos fiatalok már elhagyják a fészket, de még jó ideig összetartanak szüleikkel.

A dolmányos varjú, mint általában a varjúfélék, hosszú életű és igen okos madár. Gyakran megfigyeltem, hogy a varjak ősszel a kertekből elcsent diókat a kocsiutakra hordják, majd a járművek kerekei által feltört magokat felszedegetik. De kipróbáltam azt is, amit Fekete István ír egy helyen. Az ághegyen ücsörgő varjúra ráfogtam a kapanyelet, éppen úgy, mint ha le akarnám lőni. Rám se hederített, nem úgy, mint amikor a kezemben légpuskával óvakodtam ki a házból! A szemes madár – hasonlóan a szarkához – azonnal észrevette a különbséget és méltatlankodva kapott szárnyra. A városunk mellett, a mamutfenyőktől észak-nyugatra elterülő csalitosban megfigyeltem azt is, hogy négy varjú abajgatott egy, a zaklatást bosszúsan tűrő héját. Talán az sarkallja erre a különös viselkedésre a varjakat, hogy az egyébként kifejezetten erős, harcos prédáló madárban táplálkozási vetélytársat látnak. De ugyanígy támadja a dolmányos varjú a T alakú fára kiültetett uhut is, amelynek közelében – még a múlt század elején is – rend szerint földbe ásott leshelyén ott kuporgott egy dúvadat ritkító vadász is. És amikor az első dolmányos puskavégre került, seregestül jött a többi madár is, siratni a pórul járt rokont.

A Fekete István által különösen kedvelt uhuzást manapság nem űzik, már csak azért sem, mert legnagyobb termetű baglyunk is szigorúan védett. De magunk is jobban tesszük, ha nem üldözzük, nem abajgatjuk az ügyes, okos dolmányos varjút, hanem inkább elfogadjuk olyannak, amilyen. Jó és rossz együtt él benne, s ebben aligha tarthatjuk magunkat nála feljebb valónak.

Illisz L. László

(Források: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Pallas Rt. Nyomdája, 1914.; Fekete István: Rózsakunyhó, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1973.;  www.mme.hu.)

fotók: https://www.tiszatoelovilaga.hu/dolmanyos-varju/