Hírek

7 különleges könyvesbolt Budapesten és környékén, ahová egyszer mindenkinek el kell látogatnia

Soron következő válogatásunkban ismét a különleges könyvesboltoké a főszerep. Nem mindennapi budapesti és Budapest-környéki könyvkuckókat vettünk egy kalap alá, ahova feltétlenül érdemes ellátogatni.

Betűtészta Könyvesbolt, Budakeszi
Budakeszin, egy almafa árnyékában és egy öreg, sváb parasztház falai között nyitotta meg kapuit 2009-ben a Betűtészta Könyvesbolt. A könyvesbolt nevében és tágas, hívogató ajtajainak piros színében is az oly sokak által ismert és szeretett paradicsomleves és a tőle elválaszthatatlan betűtészta jelenik meg. Az ajtón belépve mesekönyvek és játékok bűvöletében találjuk magunkat, a felső szint azonban a felnőttek érdeklődésének kedvez, érdemes tehát kicsiknek és nagyoknak is ellátogatni ebbe a rusztikus hangulatú könyvodúba.

2092 Budakeszi, Fő utca 115. | Facebook

funzine.hu

Megosztom a cikket

Hajrá, csajok!!!

U12 Bajnokság 2. forduló

BKG Veresegyház – BSC Leány:  56 – 58
BSC Leány – BL Basket: 51 – 66

Az első mérkőzést nagyon nehezen kezdtük el, senki nem vette hátára a csapatot. Nem játszottunk jól, védekezésben sokat hibáztunk, támadásokat nem pontosan fejeztük be. Az ellenfél végig vezetett, de az utolsó pár percben átvettük a vezetést és ezt már nem adtuk ki a kezünkből.
A második meccset egy fiú csapat ellen játszottuk, nem tudtuk felvenni velük a harcot. Nagyobbak, agresszívabbak, erősebbek voltak fizikálisan is. Voltak jó megoldások is, amiket az edzésen gyakoroltunk, de ez kevés volt ma a győzelemhez. Ezen a mérkőzésen is sok hibával játszottunk, de ezeket ki lehet javítani, ezért edzünk dolgozunk tovább.

Ildi néni

www.facebook.com/bsckosarlabda

Megosztom a cikket

Gyönyörű őszi zárás az U13 kiemelt bajnokságban

A mai napon lejátszott utolsó őszi bajnoki mérkőzését U13-as I. csapatunk.
Izgatottan készültünk a mérkőzésre, hiszen az ellenfeleink közül legtudatosabban játszó együttest láttuk vendégül. Az elmúlt 2 hétben nagyon szépen és koncentráltan készült a csapatunk, így bíztunk a jó teljesítményben.
Talán mondhatjuk, hogy a legjobb teljesítményt ezen a mérkőzésen nyújtották a gyerekek. Bár Ádám Ákos sajnos betegség miatt kihagyni kényszerült a mérkőzést a társak plusz energiát mozgósítva tudták helyettesíteni.
A mérkőzést szinte végig irányítva, rengeteg helyzetet kialakítva nyerte meg a csapat. A kialakított helyzetek mennyisége az eredményben sajnos nem mutatkozott meg, de semmi okunk a bosszankodásra. Ez egy nagyon szép győzelem és méltó lezárása az őszi bajnoki szezonnak!
Jöhetnek a szuper gyakorló mérkőzések, futsal és tornák.
Budakeszi LA – Budakalászi MSE 1-0
Továbbiak: https://blafootball.hu/esemenyek/gyonyoru-oszi-zaras-az-u13-kiemelt-bajnoksagban

 

www.facebook.com/BudakesziLA

Megosztom a cikket

„A tüdőd egy életre szóló ajándék!” – COPD világnap

COPD világnap az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
Intézetünk sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet a betegség jelentőségére és kezelésének fontosságára. Ehhez kapcsolódóan lakossági szűrést is szerveztünk, ahol lehetőség nyílt a betegség felismerésére.
Az OKPI élen jár a betegség szűrésében, felismerésében, kezelésében, rehabilitációjában, valamint a betegséghez köthető kutatásokban és szakmai együttműködésekben – emelte ki Dr. Bogos Krisztina főigazgató főorvos. Az idei évben újul meg a COPD diagnosztikájára, kezelésére és gondozására összeállított SZAKMAI IRÁNYELV. A terápia alapját minden terápiás csoportban a hosszú hatású hörgtágítók jelentik és mindegyik csoportban a panaszok csökkentése és a hörgtágítás maximalizálása a terápia legfőbb célja.
További részletek a cikkben: https://index.hu/belfold/2022/11/16/copd-tudogyogyaszat-tudobetegsegek-pulmonologia-vilagnap

www.facebook.com/koranyi.hu

Megosztom a cikket

Orbán Viktor: Tűzszünetre, béketárgyalásra van szükség

Ha azt folytatjuk, amit eddig csináltunk, ha Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba, akkor az a veszély, amely fenyeget bennünket egyre erősebb lesz – minderről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában pénteken. Szólt arról is, hogy Magyarország a jelenlegi formájában nem támogatja a kilencedik szankciós csomagot.

www.origo.hu

Megosztom a cikket

Búcsúzunk Salamontól a kedves és rendkívül okos mosómedvétől

A mosómedvék a természetben átlagosan 5-7 évig élnek, Salamon 13 éves volt. Hosszú élete izgalmasan telt a Budakeszi Vadasparkban szerető gondozói mellett. Biztosan sokan találkoztatok vele látványetetéseken, ahol hallgatva a nevére felhívható volt a színpadra és egy kis jutalomért cserébe szívesen sétált, táncolt.
2020-ban „jós mosómedveként” vált híressé a sajtóban, amikor megtippelte a magyar labdarúgó válogatott és a Ferencváros legfontosabb őszi meccseinek eredményét.
Öregedése miatt az elmúlt években már rendszeresen állatgyógyászati ízületerősítőt szedett. A halál Jóba Katalin állatgondozó mellett érte, aki a Budakeszi Vadasparkban töltött évei alatt folyamatosan gondját viselte, tréningezte őt.

Budakeszi Vadaspark

Megosztom a cikket

Gyertyás zarándoklatunkra a Makkosmáriai templomhoz

Szeretettel hívunk minden diákot, szülőt, családot gyertyás zarándoklatunkra a makkosmáriai templomhoz, melyen a rózsafüzér titkait átelmélkedve együtt imádkozunk iskolánkért, tanárainkért, hazánkért és Európa békéjéért.
Találkozzunk november 17-én, csütörtökön 17.45-kor a budakeszi katolikus plébániatemplom előtt! Mécsest, lámpást mindenki hozzon!
Megosztom a cikket

‘MI LESZEL, HA NAGY LESZEL?’ Pályaválasztási börze a SZIÁ-ban

Pályaorientációs nap zajlott iskolánkban október végén; a kiállítás megrendezésével segítséget szerettünk volna nyújtani a szakmaválasztáshoz kapcsolódó információk megszerzéséhez és a megfelelő szakmai elképzelés kialakításához a pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló, elsősorban a 7. és 8. évfolyamos tanulóink részére.
A rendezvényen több szakma is képviseltette magát:

  • rendőrség,
  • mentők,
  • tűzoltóság,
  • katasztrófavédelem,
  • banki képviselő,
  • sajtófotós.

A visszajelzések alapján nagyon tetszett a gyerekeknek a foglalkozás, melyet szeretnénk a következő évben/években is megrendezni, még több szakma bevonásával.
A szülők számára is tartottunk pályaválasztási szülői értekezletet, ahol a középfokú felvételi eljárással összefüggő teendőkről adtunk tájékoztatást.
Ezúton is köszönjük a szervezők munkáját és az előadók részvételét.

Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola – SZIA

Megosztom a cikket