Kultúra, oktatás

Mezei Máriára emlékeztünk születésnapján

Ma mély tisztelettel hajtottunk fejet Mezei Mária sírjánál, aki a magyar színház- és filmtörténet egyik legnagyobb alakjaként örökre beírta nevét nemzetünk kulturális örökségébe. Büszkék vagyunk arra, hogy Budakeszin élte le utolsó éveit, és ez lett végső nyughelye is ennek a kivételes művésznek, aki nemcsak tehetségével, de emberi tartásával is példát mutatott generációknak.
Városunk számára megtiszteltetés, hogy őrizzük emlékét – és kötelességünk, hogy a jövő nemzedékei is megismerjék, mit jelentett ő a magyar kultúra számára.
Köszönöm mindazoknak, akik ma velünk emlékeztek.
Megosztom a cikket

Élete volt a színpad – emlékezzünk a 116 éve született Mezei Máriára

(Kecskemét, 1909. október 16. – Budakeszi, 1983. április 20.)
Ma egy kivételes tehetségre, Mezei Máriára emlékezünk, aki nemcsak a magyar színjátszás nagyasszonya volt, hanem Budakeszihez is szoros szálak fűzték. Élete utolsó éveit itt töltötte, és végső nyughelye is e település lett – egy olyan hely, ahol a csend és a természet méltó hátteret ad egy kivételes életmű lezárásához.
Mezei Mária nemcsak a színpadon, hanem a magyar kultúrában is örökre nyomot hagyott. Emlékét megőrizzük – Budakeszi pedig örökre otthona marad.
Megosztom a cikket

Közös célunk: gyermekeink jövője – összefogás Budakeszi oktatásáért

A tegnapi oktatási fórum legfontosabb tanulsága számomra az volt, hogy Budakeszin minden közoktatási szereplő elkötelezett a gyermekeink jövője iránt.
Őszintén beszéltünk a nehézségekről: a helyhiányról, a közétkeztetés kihívásairól és sok más fontos kérdésről.
A legfontosabb, hogy együtt keressük a megoldásokat – mert a célunk közös: a gyermekeink jóléte és jövője.

www.facebook.com/gyoriottilia

 

Megosztom a cikket

Könyvtári napok Budakeszin

„Álom és a valóság” az idei könyvtári napok tematikája Budakeszin. Karády Anna könyveiben megvalósul ez a kettősség.
„Ma mindenki jobban él, mint maga Mátyás király” – mondta Karády Anna. – „Ez a történelmi magaslat változhat, és érdemes ezen elgondolkozni. Ezeknél a regényeknél én is feltettem a kérdést, hogy milyen lehetett múltban, és foglalkozom a gondolattal hogy írjak egy regényt, amely a jövőbeli nagy összeomlás után játszódik.”
Megosztom a cikket

Mindig történik valami

 
Most éppen a Nagy Gáspár Városi Könyvtár klimatizálása készült el. A következő napok még nagyon melegek lesznek, akár hűsölni is érdemes bekukkantani!
 
Mostantól már mi is kellemesen klimatizált terekben tudjuk fogadni olvasóinkat. Térjenek be hozzánk a nagy hőség elől könyvet válogatni és a folyóiratokat átlapozni.
Köszönjük az Önkormányzatnak, hogy lehetővé tették számunkra ezt a fontos beruházást.
Megosztom a cikket

XXXVII. Budakeszi Erkel Napok

A XXXVII. Erkel Napokon a Zákányi Zsolt Református Vegyeskar és a Farnaby’s Dream Consort régizene együttes nyárköszöntő koncertjét hallgathattuk meg a Református Templomban.

🎵 Majd fáklyás menettel átvonult a közönség a Fő téri Erkel Ferenc szoborhoz, ahol elénekeltük a nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.
🇭🇺 Ferenc József pozsonyi látogatása alkalmából Erkel fáklyás felvonulást és szerenádot rendezett a császár tiszteletére, ahol elhangzott a magyar Himnusz is. Ennek emlékére rendezték ma a fáklyás felvonulást Erkel tiszteletére a XXXVII. Budakeszi Erkel Napok alkalmából.
 
Megosztom a cikket

Átadtuk a Budakeszi Oktatásáért díjakat

Átadtuk a pedagógus napi ünnepségünkön a Budakeszi Oktatásáért díjakat az idei díjazottaknak:
👏 Hencsey Zoltánné óvodapedagógus-intézményvezető helyettesnek,
👏 Hegedűs Zoltánné óvodapedagógus-intézményvezető helyettesnek (mindketten a Pitypang Sport Óvoda dolgozói), és
👏 Ligetiné Komáromi Gabriellának, a Szivárvány óvoda korábbi intezményvezetőjének.
🔷️ Gratulálunk a díjazottaknak!
➡️ ️Pedagógus nap alkalmából önkormányzatunktól minden budakeszi pedagógus idén 20 ezer forintos vásárlási ajándékutalványt kap, amit az intézményvezetők osztanak majd szét.
🫶 Mindannyiuknak megköszönte a polgármester a lelkiismeretes munkájukat!

Megosztom a cikket

Ma van a magyar költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük.
A budakeszi Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró, szerkesztő egyik versével emlékezünk meg e jeles napról.
Távirat Kányádi Sándornak Kolozsvárra, a Horea 48-ba
…amikor a költészet a többféle megnemközelítés látványos eszközeivel kussol a lényegről akkor te európa lélegzetében és földünk felsíró sóhajaiban figyeled az egyetlen galambtollat hol remeg legjobban hova nem száll le milyen víz hajtja szamos zuhintóján miféle szél fújja bécsi utcák csöndjén és san franciscóban propeller örvényben külön már madártól külön a hazától ideg-s galambdúcba hogy visszatalál-e…
Megosztom a cikket