Közbiztonság

Ajtónyitás – 2025.05.15.

Több napja nem látták az idős lakót, ezért hívtak segítséget csütörtök délután a Fő utca egyik házához. A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt vonultunk, és a lakásba egy ablak betörésével tudtunk behatolni, ahol egy beteg személyt találtunk.
A személy ellátását az egészségügyi végzettségű hivatásos és önkéntes bajtársaink kezdték meg a mentők kiérkezéséig.
Ezúttal is hasznosnak bizonyult a Budakeszi Egészségügyi Központ -tal kötött együttműködésünk, melynek köszönhetően az elsősegély-felszerelésünk számos alap- és emelt szintű ellátáshoz szükséges eszközzel van felszerelve.
Ez már több esetben ki lett használva, mert sok káresetnél találkozunk egészségügyi végzettségű segítőkész civilekkel, akik megfelelő eszközökkel profi elsősegélyt tudnak nyújtani, mint ahogy a velünk vonuló mentős tagjaink is.
A mai esetnél épp Dr. Pócza Péter a partnerintézményünk vezetője sietett át a szomszédból, és vett részt az ellátásban. Köszönjük a segítségét!

Megosztom a cikket

Letartóztatták a budakeszi álrendőrt

A valódi budakeszi rendőröknek is köszönhető a sikeres nyomozás.
Ha van olyan budakeszi lakos, akivel szemben intézkedett az álrendőr (azaz a bűncselekmény sértettje volt) és eddig nem jelentkezett még a rendőrségen, akkor az jelentkezzen!
Megosztom a cikket

Budakeszi közbiztonságát erősítjük!

Az önkormányzattal együttműködve a Hajrá, Budakeszi! civil szervezet támogatja 1️⃣ millió forinttal a budakeszi rendőrjárőrképzési programot.
🔹️ Dr. Győri Ottilia polgármester ma aláírta az erről szóló szerződést a Budaörsi Rendőrkapitányság és a Budakeszi Rendőrőrs vezetőivel, dr. Tomsits Tulipán r.alezredessel és Tolnai Ildikó r.alezredessel.
🔹️ Az egyesületet Cserép Zsolt elnök képviselte.
👮‍♂️👮‍♀️Holnap, április 4-én, pénteken 10 órakor várnak minden érdeklődőt az első járőrtoborzó rendezvényre a Budaörsi Rendőrkapitányság nagytermében.

www.facebook.com/gyoriottilia

Megosztom a cikket

Drogellenes razzia 150 rendőrrel

A Pest vármegyei rendőrök 23 szórakozóhelyen és további 13 helyszínen kerestek kábítószert.

A DELTA Program égisze alatt a napokban több mint 150 rendőr tartott összehangolt ellenőrzéseket a kábítószerrel kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében. Összesen 36 helyszínen csaptak le, aminek eredményeként 8 terjesztőt és 33 drogfogyasztót állítottak elő, és hallgattak ki. Közülük négyen kerültek őrizetbe. Az egyenruhások hétvégén közel másfél kilogramm tiltott anyagot foglaltak le, több tucat embernél használtak gyorstesztet, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak.

A nyomozók 3 nap alatt több mint 600 ezer forintot foglaltak le, amely kábítószer-kereskedelemből származik.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására és a szórakozóhelyek biztonságának fokozására. A rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz a drogkereskedelem felszámolása érdekében.

Megosztom a cikket

A rendőrök a szemtanúk segítségét kérik: „Ha látta a balesetet, jelentkezzen!

A 8102-es számú úton, a 12-es kilométerszelvénynél Budakeszi irányából Budaörs felé közlekedő autó, 2024. december 23-án 8 óra és 8 óra 12 perc között előzni kezdte az előtte haladó gépkocsisort, azonban nem biztosította a vele szemben szabályosan közlekedő BMW autónak az elhaladási elsőbbségét, aki a baleset elkerülése végett a járművét elrántotta és a vele szemben szintén szabályosan közlekedő Peugeot típusú személygépkocsinak ütközött.
A baleset következtében a Peugeot típusú gépkocsi utasa súlyos sérülést szenvedett, míg a balesetet előidéző személygépkocsi vezetője elhajtott.
A Budaörsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban érdemi információval, felvétellel rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

Megosztom a cikket

Jó tanács a rendőrségtől

Nem kell ide varázslat, csak mindig maradj a kijelölt túraútvonalon! Ősszel mindannyian szeretünk túrázni, de ne feledjük: már sokkal korábban sötétedik, így ha véletlen letérünk a kijelölt útról és eltévedünk, akkor már nagyon nehéz a tájékozódás, ráadásul este már nagyon hideg is van. 🍂❄️
Úgyhogy:
🥾 Maradj mindig a kijelölt túraútvonalon!
🥾 Ne túrázz egyedül, de ha mégis akkor valaki mindig tudja merre indultál!
🥾 A biztonság kedvéért vigyél magaddal hideg élelmet és elegendő folyadékot!
🥾 Mindig legyen feltöltve a mobilod és az sem árt, ha van nálad egy jó powerbank!
Megosztom a cikket

Lakás füstölt – 2024.10.20.

Vasárnap délelőtt egyik tagunk vette észre, hogy a Fő utca egyik házának tetőszerkezete alól füst szivárog. Az egységek riasztását követően egy zavart személyt a füsttel telt épületrészből a szomszédokkal együtt kikísért.
A második kerületi hivatásos tűzoltókkal az épület átvizsgálása megtörtént, és kiderült, hogy egy félrecsúszott kályhacső okozta az intenzív füstölést.
Ezzel párhuzamosan a sérült személy ellátását megkezdtük, és a kiérkező Mentőszolgálatnak átadtuk.
A beavatkozás előkészítésében, a helyszínbiztosításban és a forgalomirányításban a Budakeszi Városi Polgárőrség is segített.
Megosztom a cikket

Családi ház égett – 2024.08.20.

Kedd este tűz keletkezett egy kétszintes családi ház földszintjén.
A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt értünk ki, segítettünk két vízsugár megszerelésében és a közeli tűzcsapról a vízutánpótlást építettük ki.
A helyszínre érkeztek még a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltó is.
A tűz eloltása ezt követően rövid idő alatt megtörtént, de az utómunkálatok, az épület teljes átvizsgálása több órán keresztül eltartott. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a lakás azonban lakhatatlanná vált, több helyiség kiégett.
A helyszín biztosítását a Budakeszi Városi Polgárőrség végezte.
Köszönjük a szomszéd lakók támogatását, akik ételt, italt hoztak a lakóknak és a beavatkozásban részt vevőknek.

Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Megosztom a cikket

Kigyulladt és porig égett egy áruszállító kisteherautó Budakeszin

Friss:
A tűzeset utáni burkolat-helyreállítási munkák miatt várhatóan augusztus 15., csütörtök délig lezárják a forgalom elől az Arany János utca József Attila utca és Miller János utca közötti szakaszát.

Kigyulladt és porig égett egy áruszállító kisteherautó Budakeszin az Arany János utcában, személyi sérülés szerencsére nem történt.
A mentést a II. kerületi és a Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói, valamint a Budakörnyéki Közterület-felügyelet munkatársai segítették.

Megosztom a cikket