Koronavírus

Gulyás: Ha valaki nem bízik meg a vakcinában, választhat másikat

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a mostani számok alapján nincs esély lazításra. Február közepére ígérik az oltási igazolványt. Bár a kormány tegnapi ülésén megállapította, hogy Európa nagyrészében már a koronavírus harmadik hulláma megy, Magyarországon javulnak a koronavírus-statisztikák Gulyás Gergely szerint. A jelenlegi intézkedéseket a jövő heti kormányülésen vizsgálja felül, de “ameddig nem csökkennek a számok, vagy nem kezdődik el a tömeges oltás, addig a jelenlegi számok alapján nincs lehetőség lazításra”.
A tömeges oltásról elmondta, az EU által biztosított vakcinamennyiség biztosan kevés az elkezdéshez.
Gulyás újra elmondta, hogy mindenkivel tárgyal a magyar kormány, akitől van esély vakcinákat szerezni. “Olyan vakcinákat szeretnénk csak beszerezni, amivel már többmillió embert oltottak, Magyarországon csak a hatóságok által biztonságosnak minősített vakcinákkal lehet oltani” – mondta.
“Ha valaki valamelyik vakcinában nem bízik meg, kérheti azt, hogy amikor az általa preferált vakcinából elegendő lesz, akkor kerüljön sorra” – mondta, hozzá téve, hogy Szijjártó Péter hamarosan Moszkvába utazik oltóanyagról tárgyalni.
 
Megosztom a cikket

Orbán Viktor: Magyarország technikailag készen áll a tömeges és gyors oltásra

Jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba – mondta a miniszterelnök.
A kormányfő hangsúlyozta, jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre, amelyet a kormány oltási terve alapján az orvosok és más, az egészségügyben dolgozók kapnak meg elsőként.
Kiemelte, amennyiben hirtelen több millió vakcina állna rendelkezésre, akkor azok beadása a több mint tízezer választási helyszínen történhetne meg, az állampolgároknak tehát oda kellene menniük, ahol szavazni szoktak.
Orbán Viktor megjegyezte ugyanakkor, mostani tudásuk szerint nem várható rövid időn belül több millió vakcina, mivel jelenleg a gyártók sem tudnak megbízható szállítási mennyiségeket és időpontokat mondani.
A kormányfő úgy fogalmazott, „nagy idők kapujában állunk”, és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja „nyomorúságosnak” tűnik is majd a korlátozások miatt.
Megosztom a cikket

Tüdőgyógyászati kivizsgálás koronavírus-fertőzés után

 
A fertőzés lezajlását követően szükség lehet tüdőgyógyászati kivizsgálásra, mely elsősorban az alábbi esetekben indokolt:
  • ha a betegség tüdőgyulladást okozott, a lezajlását követő 6-12 hétben komplex kivizsgálás javasolt
  • ha a páciens enyhébb tünetekkel esett át a fertőzésen, de elhúzódó panaszai – krónikus fáradtság, nehézlégzés, köhögés, mellkasi fájdalom, esetleg véres köpet – vannak, szintén javasolt szakorvosi vizsgálaton részt vennie.
A kivizsgálás része lehet többek közt tüdőröntgen, mellkas CT, légzésfunkció, terhelési oxigén szaturáció méréssel és laborvizsgálatok is. A szükséges vizsgálatok mindig egyénre szabottan történnek, az orvos határozza meg a beteg állapota, tünetei és egyéb betegségei alapján.
Megosztom a cikket

Új gyógymód a koronavírusos betegeknek: itt a minisztérium bejelentése

A Magyar Kormány és az amerikai Lilly gyógyszergyártó megállapodást írt alá több ezer magyar COVID-19 fertőzött beteg bamlanivimab antitest terápiával történő gyógyításáról. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelemzés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyezte a bamlanivimab nevű készítmény vészhelyzetbeli alkalmazását Magyarországon az enyhe és a közepesen súlyos COVID-betegek kezelésére olyan pozitív vírusteszttel rendelkező felnőtteknél és 12 éves vagy annál idősebb, 40 kg vagy annál nagyobb testtömegű serdülőknél, akiknél fennáll a nagyfokú kockázata annak, hogy a COVID-19 betegség súlyos stádiumába kerüljenek.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/koronavirus-uj-engedelyezett-gyogyszer-gyogymod/9de7ye7

Megosztom a cikket

Megint közel 2000 új koronavírus fertőzöttet találtak, közben kiderült: a betegség nem teljesen ártalmatlan a gyerekekre

1894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 308 262 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 154 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 616 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 114 631 fő, az aktív fertőzöttek száma 185 015 fő.
Megosztom a cikket

Koronavírus: már hétvégén olthatják a kórházi dolgozókat

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az elmúlt időszakban nem láthattunk komoly javulást. Ez csak a vakcinával érkezhet meg – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a karácsony előtti rendkívüli kormányinfón.
 
Mivel a Pfizer/BioNTech vakcinája megkapta az európai forgalmazási engedélyt, az első szállítmány már vasárnap megérkezik Magyarországra is. A Dél-Pesti Centrumkórházba érkező, nagyjából 5500 vakcinával pedig meg is kezdődhet a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók vakcinálása az új típusú koronavírus ellen – közölte Gulyás. Kiemelte ugyanakkor, hogy a jelképes mennyiségű első szállítmányt több jelentősebb rakomány követi majd, így még idén több tízezer adagot kaphatunk.
https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/koronavirus_mar_hetvegen_olthatjak_a_korhazi_dolgozokat/20201222113856
Megosztom a cikket