Budakeszi Vadaspark

Nem fogsz bealudni a Vadasparkban

Voltál már éjszaka igazi vadak között? Amit a máskor nem hallható neszezések, horkantások és huhogások tesznek még vérfagyasztóbbá, nem beszélve az elemlámpa fényében megvillanó szempárokról…

Éjszakai szakvezetés 2025

Az éjszakai szakvezetés során a látogatók szakvezető kíséretében bepillantást nyerhetnek a Budakeszi Vadaspark záróra utáni életébe. A nálunk lakó állatok némelyike éjszakai életmódot folytat, így mikor a nap lenyugszik, ők akkor kezdik – vagy épp folytatják – a szokásos napi rutint: esznek, játszanak, vadásznak, vagy éppen aktív társadalmi életet élnek. Bárki részt vehet az éjszakai túrákon, aki nem fél a sötétben, és szereti a kalandokat. A hátizsákban feltétlenül legyen valamilyen világító eszköz (elem-, vagy fejlámpa), de a forró teával töltött termosz, meleg öltözet és a bátor hozzáállás se maradjon otthon!

A program kb. 2-2,5 órás, alkalmanként kettő, maximum 50 fős csoport indul. 

Időpontok:

  • Március 21. Nagyvadak éjszakája (Gyülekező a Főbejáratnál 17.45-től. A program 18.00 órakor kezdődik és kb. 20:30-ig tart.)
  • Március 28. Varázslatos állatok (Gyülekező a Főbejáratnál 17.45-től. A program 18.00 órakor kezdődik és kb. 20:30-ig tart.)
  • Április  4. Nagyvadak éjszakája (Gyülekező a Főbejáratnál 17.45-től. A program 18.00 órakor kezdődik és kb. 20:30-ig tart.)
  • Április 11. Varázslatos állatok (Gyülekező a Főbejáratnál 17.45-től. A program 18.00 órakor kezdődik és kb. 20:30-ig tart.

Jegyárak 3800 Ft

A jegyeket kizáróan online felületen a ticket base oldalán vásárolhatók meg.

EXKLUZÍV ÉJSZAKAI SZAKVEZETÉS CSOPORTOKNAK

Legalább 25 fős csoportok részére az Éjszakai szakvezetéseket követő szombati napokon külön szakvezetést is indítunk.

Az exkluzív csoportvezetésekre nem honlapunkon, hanem az estivezetes@bkvp.hu e-mail címen lehet regisztrálni.  

Megosztom a cikket

Medve-les a Budakeszi Vadasparkban

Fedezd fel a tavasz titkát az óvodásokkal!

Óvodapedagógusok figyelem! 🎯 Ha egy különleges, játékos és tanulságos programot kerestek a kicsiknek, ne hagyjátok ki a Medve-les hetünket február 3-7. között!
🌦️ Vajon meglátja Romulus, a barnamedve az árnyékát?
A hagyomány szerint ez a pillanat dönti el, hogy közeleg-e a tavasz, vagy hosszú lesz még a tél!
🔍 Mit kínál a program?
Interaktív ismeretterjesztés a barnamedvék életéről és szokásairól 🐾
Élményalapú tanulás, ami biztosan leköti a gyerekek figyelmét
Egyedi, természetközeli kaland, amit nem felejtenek el!
🗓️ Időpont: február 3–7.
💰 Ár: belépődíj + 16.000 Ft szakvezetéses foglalkozás
📩 Jelentkezés: szakvezetes@bkvp.hu
Tegyétek felejthetetlenné az óvodások napját – találkozzunk a Budakeszi Vadasparkban!

Megosztom a cikket

Őszi szünet a Budakeszi Vadaspark-ban

Az őszi szünetben a Budakeszi Vadaspark minden családot színes és élményekkel teli programjaival vár. Október 28. és november 2. között is a hangsúly, az állatokon és a természeten lesz.
A Vadaspark egész napos nyitvatartással és különleges programokkal várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, hogy ne a szobában teljen el a szünet.
Az állandó élmények mellett a szünet minden napján plusz foglalkozások és programok várják az érdeklődőket. Hétköznap 9 órától 15:30-ig, hétvégén pedig 16 óráig látogatható a Budakeszi Vadaspark.
 
  • Október 28. – Őszi Kézműves Sarok: Őszi természet ihlette kézműves foglalkozások a kreatív kedvű látogatóknak. A gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják a természetes anyagokkal való alkotás élményét.
  • Október 30. – Arcfestés a Legkisebbeknek: Szórakoztató és színes program, ahol a gyerekek kedvükre választhatnak maguknak arcfestést, amelyet a profi arcfestők készítenek el.
  • Október 31. – Halloween Esti Program: Az ősz legkedveltebb programjára, záróra után várják a bátor kalandorokat. A sötétben tett erdei séták és hátborzongató meglepetések felejthetetlen élménnyé varázsolják a Halloweent.
  • November 1. Változatlan nyitvatartással várják a látogatókat.
  • November 2. – Madárgyűrűzés: A madárgyűrűzés bemutató lehetőséget ad arra, hogy betekintést nyerjünk a madárvilág megfigyelési módszereibe és az élővilág kutatásának fontosságába.
Állatbemutatók minden nap hazai vadállatokról, vagy egzotikus házi állatokról, tudhatnak meg érdekességeket a látogatók.
 
Napi látványetetések:
A látogatók a látványetetések során közelebbről megismerhetik az állatokat:
  • 10:00 Mosómedve etetés
  • 11:00 Medve etetés
  • 15:00 Kisragadozó etetés
Az őszi szünetben a Törpevasút és a Kalandpark is minden nap nyitva tart, hogy a család minden tagja megtalálja magának a legizgalmasabb programot.
A Budakeszi Vadaspark az élményt ötvözi az információ átadással, a látogatók a természetben kikapcsolódva, az állatvilág felfedése közben gazdagodnak új ismeretekkel.
Fotók: Surányi Linda, Budakeszi Vadaspark
Megosztom a cikket

Szaffi köszöni szépen jól van!

A Budakeszi Vadaspark 2024 nyár végén kiadott sajtóközleményében adta hírül, hogy az általuk nevelt és repatriált Szaffi névre keresztelt fajtiszta vadmacska nőstényt sikeresen szabadon engedte. Azóta az egyed túlélte a szakirodalmakban kritikusnak nevezett 100 napot, és szemmel láthatóan jól van.
A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2021 márciusában együttműködési megállapodást kötött, és ezzel elindította a Vadmacska Fajmegőrzési Programot, amely a „tisztavérű” vadmacskák fennmaradását kívánja elősegíteni a főváros térségében.
A Vadmacska Fajmegőrzési Program keretein belül eddig a Budakeszi Vadasparkba került 5 elárvult macska kölyök genetikai vizsgálatát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézet végezte el. Az eredmények alapján, három kölyök házi macska volt – ők gazdához kerültek – míg két kölyök fajtiszta vadmacska volt. Ezek közül az ivaros nőstény vadmacska – Szaffi történetéről adott hírt korábban a Budakeszi Vadaspark.
Szaffi 2023 májusában került a Budakeszi Vadaspark gondozásába, majd 2024. július 17-én történő elengedése után némi riadalmat okozott egykori gondozóinak. A szakemberek ugyan ellátták nyomkövető nyakörvvel az állatot, de az életmódjából és az élőhely sajátosságaiból következően a sűrű aljnövényzet miatt a napelemes nyakörv hosszabb kihagyásokkal szolgáltatott csak jelet, majd több mint 44 napra szem elől veszítették az állatot. A szakirodalmak 100 napot említenek a kritikus időszaknak, ami azt jelenti, ha ezen az időintervallumon belül pusztul el az állat akkor valószínűsíthető, hogy a repatriációs folyamat során csúszott hiba az állat nevelésébe, visszavadításába, például nem töltött elég időt a repatriációs ketrecben vagy nem tanult meg hatékonyan vadászni. Szaffi nem járt vissza a kihelyezett repatriációs ketrecbe, ahol még további táplálékot kapott volna. Tartva az elhullástól, a jeladó által közvetített utolsó helyszínre, a Budakeszi Vadaspark szakemberei és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tetemkereső kutyás egysége kivonult. Hella a németjuhász légszimattal, szabadon keresett, amely során a levegőben terjedő szagmolekulákat „analizálta”, ha bármilyen elhullott állati maradványt talált, akkor azt jelezte vezetőjének. Az egység körülbelül 45 hektárnyi területet vizsgált át, amely a vadmacska utolsó ismert tartózkodási helyeinek környezetében volt, ez alatt több mint 10 km-t tett meg. A kutatás eredménytelen volt, vadmacska tetem nem került elő.
A Budakeszi Vadaspark 2024. szeptember 29-én Kesztölc környékéről, vadkamerával rögzített fotókat kapott, amelyek eloszlatták az elhullás kételyeit. A felvételek alapján Szaffi él és vélhetően területet foglalt magának, ez pedig azt jelenti, hogy a vadmacska nőstényt sikerült jól felkészíteni a szabad életre. A GPS alapú nyomkövető nyakörv 2025 tavaszán automatikusan leold az állat nyakáról, így Szaffi anélkül folytathatja majd életét.

www.facebook.com/budakeszivadaspark

Megosztom a cikket

Faápolási munkálatok a Budakeszi Vadasparkban

Sajnos hazánkat és a Budakeszi Vadasparkot is elérte az Európa szerte már korábban tapasztalt fenyőpusztulás. A klímaváltozás okozta aszályos idők és az invazív rovarkártevők, valamint a gombásodás terjedése okozza a legnagyobb problémát az állománynak. A biztonságotok érdekében október 8-án  megkezdjük a kalandparkban a faápolási munkálatokat, így több fáról kell az elhalt koronarészt eltávolítanunk. A fák állapotromlását nem a rajtuk elhelyezett kalandparki pályák okozták! A fákat folyamatosan pótoljuk, az elmúlt két évben összesen 215 fa és 100 db cserje lett elültetve a vadaspark teljes területén
Megértéseteket köszönjük!

https://budakeszivadaspark.hu

Megosztom a cikket

Éjszakai Szakvezetés a Budakeszi Vadasparkban – Október 11.

Készülj a kalandra! 🐾 Október 11-én különleges Éjszakai Szakvezetés vár a Budakeszi Vadasparkban! 🌟
Szakvezetőink segítségével bepillantást nyerhetsz az állatok záróra utáni titkos életébe. Amikor leszáll az éj, a vadaspark lakói ébredeznek: esznek, játszanak és vadásznak! Ismerkedj meg a Nagyvadak Éjszakáján a macskabagoly, hóbagoly, sünök, gímszarvas, medve és sok más éjszakai állat életével!
🗓 Időpont: Október 11. (Gyülekező 17:45-től, kezdés 18:00-kor) 🎟 Jegyár: 3 700 Ft, 2 éves kortól 📍 Jegyeket csak online vásárolhattok meg, az alábbi linken: https://ticketbase.eu/partner/budakeszi-vadaspark-28
Ne hagyd ki ezt az izgalmas kalandot, hozd a fejlámpát, forró teát és a bátorságodat

Megosztom a cikket