Egyházi hírek

Virágvasárnap barkaszenteléssel

Virágvasárnap a húsvétot megelőző vasárnap, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. Ezen a vasárnapon vonult be Jézus kereszthalála előtt Jeruzsálembe. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hete kezdődik el: ekkor a templomban barkaszentelést, barkás bevonulást vagy körmenetet tartanak. A szentelt barka a néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen véd.

(tovább…)

Megosztom a cikket

A budakeszi református kórus Kárpátalján

Március 11-12-én a Budakeszi Zákányi Zsolt Református Vegyeskar Kárpátaljára látogatott, hogy a ráti, minaji, homoki, ketergényi testvérgyülekezetekben énekszóval szolgáljon a reformáció 500. éve és a nemzeti ünnep alkalmával. A kórussal együtt utaztak a budakeszi református gyülekezetnek és alapítványának képviselői is, hogy immár ötödik alkalommal átadják az ukrajnai polgárháború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyar református testvéreknek a budakesziek által összegyűjtött természetbeni és pénzadományt.

 

Az énekkar, Kádár Ágota karnagy vezényletével, szombaton a ráti református templomban koncertszerűen adott elő válogatást a protestáns hagyományokon alapuló nemzetközi és a magyar kóruszene darabjaiból a 16. századtól napjainkig ívelő időszakból. Nagy örömünkre szolgált, hogy az alkalom után, igen bőkezű szeretetvendégség keretében, többórás kötetlen beszélgetésre volt lehetőségünk a testvérgyülekezetek lelkipásztorával, Szimkovics Tiborral és feleségével Szimkovics Edinával, tagjaival, presbitereivel. Megismerhettük nehézségeiket és örömeiket, várakozásaikat és reményeiket, mi is bemutatkozhattunk személyesen. Szívet melengető volt, hogy többen emlékeztek a kórusunk 2004. októberi látogatására, és az akkori vendéglátó családok érdeklődtek budakeszi vendégükről. A helybéliek kórusunk minden tagjának és gyülekezetünknek is ajándékokkal kedveskedtek.

 

Vasárnap a minaji református templomban az istentisztelet elején szolgáltunk zsoltár- és gyülekezeti ének feldolgozásokkal. Meghallgattuk egy igen tehetséges minaji gyermek versmondását, aki Arany János Fiamnak című költeményét adta elő: „Mert szegénynek drága kincs a hit./ Tűrni és remélni megtanít.” Az istentiszteleten Bob Ilona Enet lelkész, kórusunk tagja hirdette Isten igéjét, ezzel is erősítve a gyülekezeteink közti lelki kapcsolatokat.

 

A két nap során lehetőségünk volt egy-egy rövid városnézésre Ungváron és Beregszászon. A zökkenőmentes határátkeléseinkhez segítséget kaptunk az ungvári és a beregszászi magyar főkonzulátus munkatársaitól, amit ezúton is köszönünk. A szállást és az étkezéseket az Ungi Református Egyházmegye kezelésében álló Ráti Sion Missziós Központban biztosították számunkra vendéglátóink. A látogatást a Nemzeti Együttműködési Alaptól elnyert pályázati támogatásból és a Budakeszi Református Emléktemplom Alapítvány segítségével finanszíroztuk.

 

Amíg szükséges, a Budakeszi Református Emléktemplom Alapítvány folytatja a kárpátaljai testvérgyülekezetek támogatását, kb. félévenként tervezzük az adott időszakban összegyűlt összeg eljuttatását. A 11991102-02125525-00000000 (Erste Bank) bankszámlaszámon fogadjuk a felajánlásokat. Kérjük, a közlemény rovatban tüntessék föl: Kárpátalja.

 

Megosztom a cikket

Orosz egyházi kitüntetést kapott Soltész Miklós

A magyar államalapító Szent István királyról elnevezett orosz egyházi érdemrend legmagasabb, első fokozatával tüntette ki Soltész Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárát Tyihon Podolszki metropolita, a magyarországi és ausztriai orosz ortodox egyházmegye kormányzója hétfőn Moszkvában.

(tovább…)

Megosztom a cikket

ADVENT

Mi is tulajdonképpen az advent? Milyen színű adventi gyertyákat tegyünk az adventi koszorúnkra? Mit jelképeznek az adventi gyertya színei?

(tovább…)

Megosztom a cikket

Mozart Requiemjének előadására készülnek a budakeszi egyházi kórusok

Augusztus 26-28. között, a móri református egyházközség Szolgáló Szeretet Házában 42 énekes kezdte meg a felkészülést Mozart Requiem című darabjának előadására. A budakeszi Zákányi Zsolt Református Vegyeskar és karnagya, Kádár Ágota kezdeményezésére csatlakoztak a kórushoz a budakeszi Szent Cecília énekkar tagjai és karnagya, Szombatfalvy Csilla, valamint a református gyülekezet énekelni szerető tagjai.

 

Külön öröm, hogy a kórustagok családjából gyermekek, fiatalok is közénk álltak és vállalkoznak a mű megtanulására. A kórustáborban a két karnagy irányította a próbákat. A tábor költségeihez pályázati támogatást kaptunk Nemzeti Együttműködési Alaptól és Budakeszi Város Önkormányzatától.

Az 1956-os forradalom hőseinek és áldozatainak emlékére 2016. november 5-én, szombaton fog elhangzani Mozart Requiemje Budakeszin. Az egyesített kórust, amely az előadásra a kaposvári Vikár Béla Vegyeskarral is kibővül, valamint a zenekart Török Géza, az Operaház karnagya vezényli majd.

 

Megosztom a cikket

Domonkos Fesztivál

A Domonkos Rend 800 éves jubileuma alkalmából rendezett DOMONKOS FESZTIVÁL 2016. augusztus 6-án 11.00 órakor kezdődik. 13.00 órakor BALCZÓ ANDRÁS előadását/tanúságtételét hallgathatjuk meg. 14.00 órától a Nemadomfel Együttes szabadtéri koncertjén vehetünk részt. Helyszín: Makkosmária Kegytelmplom (tovább…)

Megosztom a cikket

Gyászhír

Szomorú szívvel tudatja az Egyházmegyei Hivatal hogy dr. Takács Nándor nyugalmazott megyés püspök életének 89. évében 2016. július 11-én szentségekkel ellátva elhunyt az Úrban.

 

2016. július 27-én (szerdán) a Székesegyházban 11 órakor kezdődő szentmise után helyezzük örök nyugalomra a Székesegyház altemplomában.

 

Megosztom a cikket

Papszentelés

2016. június 24-én, pénteken az egyházmegye hagyományának megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepén, pap- és diakónusszentelés volt a Székesegyházban. A szertartásra délelőtt 10 órakor kerül sor. Bak Ádám és Visnyei László akolitusokat diakónussá, a Budakeszin szolgálatot teljesítő Tóth András diakónust áldozópappá szentelte Spányi Antal megyés püspök.

(tovább…)

Megosztom a cikket