20 éves az asszonykórusunk

A Budakeszi Hagyományőrző Kör Asszonykórusa 2013. szeptember 22-én ünnepelte fennállásának 20 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból német nemzetiségi kórustalálkozót tartott a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban.

A Budakeszi Hagyományőrző Kör Asszonykórusa 2013. szeptember 22-én ünnepelte fennállásának 20 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból német nemzetiségi kórustalálkozót tartott a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban.

Idén is megrendezik a Bécs?Pozsony?Budapest ultramaratoni futóversenyt október 19. és 23. között. Az 5 napos verseny utolsó szakasza a Budakeszi?Budapest közötti 21,1 km-es, klasszikus fél maratoni táv, mely egyben önálló, önállóan is nevezhető futóverseny. Az esemény rajtja 23-án, szerdán reggel 9 órakor lesz a Knáb János utcában, a Széchenyi István Általános Iskola előtt.
Mindannyian mások vagyunk. Van közöttünk kicsi és nagy, halló és hallássérült, fiú és lány.Az est házigazdája, a 19 éves szépségkirálynő, Weisz Fanni, aki küldetést vállalt sorstársai helyzetének javítására. Fanni saját példáján keresztül meséli el, hogy mit jelent hallás nélkül születni és hogy miért fontos a jelnyelv, a siketek anyanyelve.
Települési (kommunális) hulladék, szelektíven gyűjtött hulladék, zöldhulladék, lomtalanítás és a veszélyes hulladékok gyűjtésének időpontjai. (tovább…)
A Pilisi Parkerdő Zrt. területén lévő Vadaspark tőszomszédságában megnyitotta kapuit, és máris a gyerekek kedvence lett a Kalandpark.
A Budakeszi Vadasparkban 2013. október 4-én (pénteken) 10 órától Állatok Világnapja. Ez alkalomból Budakeszi lakosoknak csupán 700 Ft/fő a belépő! Kedves Gyerekek! Hozzátok el Anyut és Aput is, mert remek alkalom az együttlétre, szép az idő, és állati jó programok lesznek: tehát irány a Vadaspark!

A természeti értékek megőrzését fontosnak tartó Pilisi Parkerdő Zrt.-nek köszönhetően megnyílt a Budakeszi Tündérkert új, a Zsámbéki-medence régi gyümölcsfajtáit bemutató része.
2012. október 5-én, egy évvel ezelőtt, az aradi vértanúk napja alkalmából rendezett ünnepség keretein belül került sor az Erkel Ferenc Művelődési Központ tagintézményeként, a Nagy-Sándor József-emlékház és Idegenforgalmi Információs Pont átadására és az aradi vértanú, Nagy-Sándor József honvédtábornok emlékkiállításának megnyitójára.