Author: Kufa András
Február 13. – „Budapest felszabadulásának” napja
A várost a német megszállás alól felszabadító szovjet csapatok 1945-ben ezen a napon szállták meg.
Környezettudatos önkormányzatok
Összefogás a környezetbarát energiagazdálkodásért címmel tartanak szakmai fórumot Telkiben a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás (BÖT) polgármestereinek, köztük a társulás elnökének, dr. Győri Ottiliának a részvételével.
8. Oskolabál az EFMK-ban
Megtartották a 8. Oskolabált az EFMK-ban a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium szervezésében. A Buda Környéki Televízió összefoglalója.
Rendőrségi felhívás: Ne adjon esélyt a tolvajoknak!
A statisztikai adatok alapján változatlanul a lakóépületek sérelmére követik el a bűncselekmények többségét. A legfertőzöttebb települések továbbra is a főváros közvetlen agglomerációjából kerülnek ki.
A TÖOSZ-ban is téma a helyi iparűzési adó tervezett csökkentése
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) Pest megyei tisztújító fórumán is napirenden volt a helyi iparűzési adó mértékének tervezett csökkentése.
Ma van a betegek világnapja
1993-tól II. János Pál pápa kezdeményezésére tartják meg ezt a tematikus világnapot.
Tüdőrák elleni szűrés a Korányiban
A tudomány mai állása szerint a tüdőrák a megelőzhető, szűréssel korán felismerhető rosszindulatú daganatok közé tartozik, ezért hazánk modellprogramot indított az alacsony sugárdózisú CT-vizsgálattal történő szűrésre, idén kilenc, a következő két évben pedig harminc további intézmény csatlakozik a programhoz.
Bárki kérdezhet az új kormányszóvivőtől
Elindult a Kormányinfó Plusz, ahol bárki kérdezhet! – jelentette be közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, az új kormányszóvivő.
Egyeztetés a természeti értékek védelméért
Az Álomvölg Őrzői Civil Összefogás egyeztetést kezdeményezett az önkormányzatnál egyes környezetvédelmi szempontból kiemelt területek helyzetéről, ezek fokozott megóvásának lehetőségeiről.