„Új utakon” címmel látható a Budakeszin élő Nagy Imola festőművész kiállítása, a Prosit Bar&Caféban. A kiállításon alkotói korszakváltásának legjavából láthatnak válogatást az odalátogatók. Alkotói tevékenységéről, korszakváltásáról és a városunkban élő művészekről is szó esik ebben a beszélgetésben.
Ön a diploma megszerzése után, 2001-ben nem képzőművészként indult el!
Nem, hisz az Iparművészeti Egyetemen (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) ruhatervezői szakán végeztem, és mint ilyen, ezen a területen kezdtem el dolgozni egy cégnél, ahol a kezdetén még kézzel rajzoltam, de aztán a számítógépi világ elterjedésével ez megszűnt. Annak ellenére, hogy szerettem az eredeti hivatásom, az igazi önkifejezés hiányzott az életemből. Az évek múlásával azt vettem észre magamon, hogy csak úgy ösztönösen elkezdek rajzolgatni tervezés közben. Ebből alakult ki a festés iránti vonzódásom. Egyre gyakrabban nyúltam az ecsethez, ami oda vezetett, hogy 2010 óta festek. Az otthonom lett a munkahelyem. A festészet számomra olyan, mintegy önvallomás, önéletrajz, amiről nehéz beszélnem, lefesteni azonban sokkal könnyebb ezt az olykor színes, vidám, nőies, felszabadult; máskor örvénylő, szomorú és megfejthetetlen világot.
Sok évig akvarellel festett, ami ugyanúgy vízalapú festék, mint a mostani korszakváltásához köthető akril festék is. Mégis, mi a különbség?
Az akvarell festékkel ún. szemcsés, akvarell papírra dolgozunk, míg az akril festékkel egyebek mellett vászonra. Én most erre festek. Az akvarell lassan szárad, tehát ez munka közben könnyebben, hosszabban hígítható, míg az akril a gyors száradás miatt csak rövid ideig. Az akvarell technikában a finom, világos, áttetsző színek varázsoltak el, bár nálam ezek némileg élénkebben jelentek meg. Ebben az akril váltásban pedig egy teljesen más technikát kívánó fedőfestést használok határozott, tiszta kontúrokkal. Az akvarellt egy asztal felett „görnyedve” papírra, az acrilt állva vagy ülve egy vászonra festem az állvány segítségével.
Ösztönös vagy inkább tudatos alkotó?
Nem volt előre megtervezett életutam az akvarell festészetre, és azért most sem álltam le azzal teljesen, meg azért van átfedés a két korszak között most is.
A 2010-es évek közepén a megnyitót az egyik kiállításomon évfolyamtársam mondta. Az ő ottani beszéde világosított meg engem arról, hogy mennyire sok a fa, az erdő, a megnyugvás, az őszi színek a képeimen. Pedig nem volt ebben semmi tudatosság. Nyilván a környezet itt Budakeszin, ahol élek és édesapám szülővárosa, Lenti (Zala megye) – ahová sokat járunk – hatalmas erdői is befolyásolták mindezt. Aztán elkezdtem kontrasztként foglalkozni a város témájával is. Mi van ott, a másik oldalon? Ahol ugyancsak nagy a kontraszt Pest és Buda között. Fiatalabb koromban Pesten dolgoztam, Budán éltem. Pest számomra a munkát, a nyugtalanságot, a zsibongást, a nagy épületeket, a betont, az esti életet, az éjszaki fényeket; Buda pedig a megnyugvást, a pihenést, a zöldellő kerteket jelentette. Szeretik ezeket a képeket az emberek. Ezekből sokat meg is vásároltak korábban. E témában a mostani korszakváltó kiállításomon is látható egy kép a Prosit Bar & Caféban.
Új témák is megjelenhetnek eljövendő alkotásaiban?
A mai világ problémái is érdekelnek! Urbanizáció, orwelli látomások, a magából kifordult világ! Ebből már készült egy-két képem a közelmúltban. Majd meglátjuk, ez tetszik-e az embereknek! És igen, szeretek női testeket, aktokat is megfesteni. Nem az önmaga valójában, nem olyan színekkel és lágysággal, hanem kontrasztosabb színekkel, erőteljesebb ecsetvonásokkal. Valójában nem tudom, mi ezzel a tervem! Talán elérni a saját magam stílusát.
Budakeszi és a környező települések vásárlóerő szempontjából az élen állnak Magyarországon, rengeteg szép, új ház épül mindenfele. Azt gondolná az ember, hogy sorba állnak a vásárlók a műterme előtt, hisz olykor szürreális, álomszerű, helyenként nonfiguratívnak is mondható képei egy igényesen kialakított, berendezett lakás hangulatát is megemelnék.
Sajnos, nem! A mai világban nagyon fontos a jó marketing (erre már önmagában is vagyonokat kellene költeni) és a megfelelő kapcsolatok. Én pusztán csak festészetből nem tudok megélni. Emellett főállásban dolgozom otthon egy divatcégnek is mint grafikus. Óriási minőségi változást hozna az életemben, ha csak azt csinálhatnám, amit szeretek, ami boldoggá tesz.
Rengeteg művész él Budakeszin! Építészek, képzőművészek, színészek, táncosok, muzsikusok…! Kevés településnek vannak ilyen adottságai. Mi erről a véleménye?
El tudnék képzelni egy olyan nagyszabású „Budakeszi Művészeti Napot”, ahol ezek a művészek, a lakosság és a város vezetése jól kitalált programok mentén eltöltene együtt egy tartalmas és emlékezetes napot. Persze tudom, ennek a kreatív megszervezéséhez rengeteg idő és energia kellene, és persze jelentős szponzoráció!
Horváth Jenő
Budakeszi Hírmondó 2020. október 10. oldal.
https://hirmondo.budakeszi.hu/wp-content/uploads/2020/10/Hirmondo-2020-10.pdf
A budakeszi Fő téri parkot Zachara Lajos hozta létre 1920 körül. Elektrotechnikai mérnök volt, németországi tanulmányait befejezve a budapesti Ganz Villamossági Gyár szolgálatába lépett. Több szaklapban publikált az elektromosság hasznosításáról. Nem meglepő, hogy 1920-ban elektromos részvénytársaságot alapított, mely bevételéből vezették be az áramot 1200 háztartásba Budakeszin. Ezzel egy időben több kilométer járdát építettek, megszüntették a csordák vonulását a Fő utcán, majd Zachara kialakította a mai park ősét. A parkot haláláig gondozta. 2008-ban a Budakeszi Szépítő Egyesület az önkormányzattal közösen Zachara Lajosemlékkövet állított fel a parkban. Vajon megtalálhatóe még az eredetileg ültetett fákból néhány?
2017. januárban egy rendkívül hideg napon avattuk Nagy Gáspár Kossuthdíjas költő szobrát, Oláh Katalin alkotását. A költő csaknem negyed századon át élt Budakeszin. A szobor felállítását a Jobb Kor Polgári Egyesület kezdemé-nyezte az önkormányzat és az 56-os emlékbizottság támogatásával. Az avató ünnepségen részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök. Nagy Gáspár elkötelezett volt 56 szellemisége mellett, bátran szólt verseiben a forradalomról, a mártírokról. A parkban a szobrok és a két Budakeszi múltját idéző emlékhely (kőkereszt, régi közkút) mellett elsétálva, meg-megállva, nem csak testben, de − gondolatokkal inspirálva − lélekben is felfrissülve térhetünk vissza a hétköznapok feladataihoz.
