Author: Kufa András
7 különleges könyvesbolt Budapesten és környékén, ahová egyszer mindenkinek el kell látogatnia
Soron következő válogatásunkban ismét a különleges könyvesboltoké a főszerep. Nem mindennapi budapesti és Budapest-környéki könyvkuckókat vettünk egy kalap alá, ahova feltétlenül érdemes ellátogatni.
Betűtészta Könyvesbolt, Budakeszi
Budakeszin, egy almafa árnyékában és egy öreg, sváb parasztház falai között nyitotta meg kapuit 2009-ben a Betűtészta Könyvesbolt. A könyvesbolt nevében és tágas, hívogató ajtajainak piros színében is az oly sokak által ismert és szeretett paradicsomleves és a tőle elválaszthatatlan betűtészta jelenik meg. Az ajtón belépve mesekönyvek és játékok bűvöletében találjuk magunkat, a felső szint azonban a felnőttek érdeklődésének kedvez, érdemes tehát kicsiknek és nagyoknak is ellátogatni ebbe a rusztikus hangulatú könyvodúba.
2092 Budakeszi, Fő utca 115. | Facebook
Hajrá, csajok!!!
U12 Bajnokság 2. forduló
BKG Veresegyház – BSC Leány: 56 – 58
BSC Leány – BL Basket: 51 – 66Az első mérkőzést nagyon nehezen kezdtük el, senki nem vette hátára a csapatot. Nem játszottunk jól, védekezésben sokat hibáztunk, támadásokat nem pontosan fejeztük be. Az ellenfél végig vezetett, de az utolsó pár percben átvettük a vezetést és ezt már nem adtuk ki a kezünkből.
A második meccset egy fiú csapat ellen játszottuk, nem tudtuk felvenni velük a harcot. Nagyobbak, agresszívabbak, erősebbek voltak fizikálisan is. Voltak jó megoldások is, amiket az edzésen gyakoroltunk, de ez kevés volt ma a győzelemhez. Ezen a mérkőzésen is sok hibával játszottunk, de ezeket ki lehet javítani, ezért edzünk dolgozunk tovább.
Ildi néni
Gyönyörű őszi zárás az U13 kiemelt bajnokságban
A mai napon lejátszott utolsó őszi bajnoki mérkőzését U13-as I. csapatunk.
Izgatottan készültünk a mérkőzésre, hiszen az ellenfeleink közül legtudatosabban játszó együttest láttuk vendégül. Az elmúlt 2 hétben nagyon szépen és koncentráltan készült a csapatunk, így bíztunk a jó teljesítményben.
Talán mondhatjuk, hogy a legjobb teljesítményt ezen a mérkőzésen nyújtották a gyerekek. Bár Ádám Ákos sajnos betegség miatt kihagyni kényszerült a mérkőzést a társak plusz energiát mozgósítva tudták helyettesíteni.
A mérkőzést szinte végig irányítva, rengeteg helyzetet kialakítva nyerte meg a csapat. A kialakított helyzetek mennyisége az eredményben sajnos nem mutatkozott meg, de semmi okunk a bosszankodásra. Ez egy nagyon szép győzelem és méltó lezárása az őszi bajnoki szezonnak!
Jöhetnek a szuper gyakorló mérkőzések, futsal és tornák.
Budakeszi LA – Budakalászi MSE 1-0
Továbbiak: https://blafootball.hu/esemenyek/gyonyoru-oszi-zaras-az-u13-kiemelt-bajnoksagban
„A tüdőd egy életre szóló ajándék!” – COPD világnap
COPD világnap az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
Intézetünk sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet a betegség jelentőségére és kezelésének fontosságára. Ehhez kapcsolódóan lakossági szűrést is szerveztünk, ahol lehetőség nyílt a betegség felismerésére.
Az OKPI élen jár a betegség szűrésében, felismerésében, kezelésében, rehabilitációjában, valamint a betegséghez köthető kutatásokban és szakmai együttműködésekben – emelte ki Dr. Bogos Krisztina főigazgató főorvos. Az idei évben újul meg a COPD diagnosztikájára, kezelésére és gondozására összeállított SZAKMAI IRÁNYELV. A terápia alapját minden terápiás csoportban a hosszú hatású hörgtágítók jelentik és mindegyik csoportban a panaszok csökkentése és a hörgtágítás maximalizálása a terápia legfőbb célja.
További részletek a cikkben: https://index.hu/belfold/2022/11/16/copd-tudogyogyaszat-tudobetegsegek-pulmonologia-vilagnap
Pár év után újra kézilabda!
Iskolánk IV. korcsoportos leány csapata 2. helyezést ért el az Egyházmegyei Kézilabda Kupán, melyet idén iskolánk szervezett. Remek kezdet, ezzel a lendülettel megyünk tovább!
Orbán Viktor: Tűzszünetre, béketárgyalásra van szükség
Ha azt folytatjuk, amit eddig csináltunk, ha Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba, akkor az a veszély, amely fenyeget bennünket egyre erősebb lesz – minderről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában pénteken. Szólt arról is, hogy Magyarország a jelenlegi formájában nem támogatja a kilencedik szankciós csomagot.