Kósa János kiállítása

“A művészetben nem az iskola, nem a gyakorlat, nem a technika, nem az eltanulható módszer a fontos, hanem kizárólag az egyéniség.” – Szőnyi István gondolatával köszöntötte Dévényi János, a Keszi-Art elnöke a kiállítás megnyitó résztvevőit Budakeszin a Tanne Hotelben. Ünnepi beszédet mondott: Ohr Alajos alpolgármester.

 

“Fiatal koromban egyetlen hely volt, ahol igazán jól éreztem magam, és minden kötöttségtől megszabadulva rá tudtam hangolódni lelkem belső ritmusára, és ez hely, az érintetlen szabad természet volt.  A hegyek, erdők és mezők élettel teli, színekkel és hangokkal csalogató csodálatos világa. A lépésről lépésre változó táj, a messzire vezető kanyargós gyalogutak, meredek sziklák, a vizes rétek, a dombra kapaszkodó erdők, csalitok, áthatolhatatlan sűrűje, mindig vonzó volt számomra. A járatlan ösvények a rejtőzködő zegzugok világa, megannyi felfedezésre váró hely, nem beszélve a hegytetőről megnyíló fenséges kilátásról, amely ma is lenyűgözi fantáziámat. Ott vagyunk Kósa Jánossal együtt azon az őrhelyen, ahová naponként elzarándokol, hogy meglesse a halhatatlanság titkát. Ezen a ponton szédítő a magasság, bőséggel áramlik az energia, mámorosan részegít a távlat, messzire repül a képzelet. A festő lekuporodik a földre, árnyékot emel a szeme fölé, ráérősen fürkészi a táj színeváltozását. Hangokat hall a föld mélyéből, egy vércse szitál kiterjesztett szárnnyal a magasban, elsárgult levelet borzol a szél, tompán reccsen az ág lába alatt. Minden érdekli őt, és jól tudja, hogy minden változik, és mindennek jelentése van. A nagyság előtt kalapot emel, tekintetével simogatja a kékeszöld hegyek tovagyűrűző hajlatait, a fenyők komor fekete rengetegeit. Előveszi a vázlatfüzetét, egy pillanatra belenéz a lemenő napba, és megsimítja a lehajló fűszálat, csendesen mormol valamit. Uramisten. Lehet, hogy elfelejtettük azt a felfoghatatlan kincset, amit szépségbe rejtve tökéletes formában kaptunk meg? Megfordul, festőállványát vállára veszi, nagy levegőt vesz, és csendesen elindul a város felé.

 

A tájkép nagy hagyományokkal rendelkező szép témája a festészetnek. A reneszánsz időszakában egyre nagyobb jelentősége van a távlattan törvényeit kutató művészek számára. A 17. századi flamand művészetben a polgárság új igényeinek kialakulásával válik önálló műfajjá. A magyar művészettörténet kiemelkedő tájképfestői között elsőként említem meg id. Markó Károlyt, aki a 19. században, európai színvonalon festette meg a visegrádi várat, a Duna-kanyarral. Később keltette fel érdeklődését az alföldi táj, amely zivataros felhőkkel, szivárványos fénypászmák kíséretében allegorikus élményt közvetít. Igazi nagy témakörét olaszországi letelepedése után, mitológiai és bibliai tárgyú klasszicista hangvételű olasz tájképekben találta meg. Az erdélyi születésű Paál László, a műfaj egyik nagy hatású alakja Franciaországban, Barbizonban festi meg borongós hangulatú erdőrészleteit, amelyben a természettel való azonosulást képes közvetíteni a számunkra. Mészöly Géza “Balatoni halásztanya” című képén az ember és a táj szerves együttélését érzékelteti. Hatalmas fűzfák takarásában emberek mozognak, hallani véljük a szél fuvalmát, a korsó merítésének csobbanását, a halászok halk neszezését. A teljesség igénye nélkül említem meg Csontvári Kosztka Mihály Tivadar nagyméretű festményeit, aki mély lelki átéléssel, a színek felfokozott erejével és a formák szimbolikájával ragadta meg a látványt (Taorminai görög színház romjai, Nagy Tar patak völgye). Egry József egész életét a Balaton világának megfestése motiválta. Áttetsző színekre épített, oldott hangulatú tájképein a fény-játék viszi a főszerepet (Aranykapu).  A nagybányai művésztelep festői közül Ziffer Sándor és Nagy Oszkár nevét emelném ki, akik az erdélyi táj ábrázolásában kifinomult művészetükkel kiemelkedő értéket teremtettek. Hosszan folytatható a tájképfestők névsora, egészen a kortárs művészekig. A fiatal művészek újító szemléletű képviselői napjainkban éppen a tájfestés megújításán munkálkodnak.

Kósa János Erdélyben, a hegyekkel övezett kis faluban, Csíkrákoson született, Göröcsfalván nevelkedett, majd a Csíkszeredai Képzőművészeti Általános Iskolába járt, melynek alapítója Zsögödi Nagy Imre festőművész volt. Az iskolákat elvégezte, jó képességeinek köszönhetően több mesterségben is gyakorlatot szerzett. Székely őseitől örökölte életerejét, munkabírását és gondolkodását. A benne lakozó küzdő képesség, a létért folytatott kemény fizikai munka megedzette őt. Sohasem kényeztette el az élet, de ha úgy alakult, nem ijedt meg a saját árnyékától. A román diktátor által fémjelzett kegyetlen elnyomás időszakában, a falurombolás következményeit tapasztalva, a kíméletlen besúgó rendszer által üldöztetve, nem látott perspektívát, elfogyott körülötte a levegő. Felnőttként hozta meg végleges döntését: soha nem lesz idegen hatalom kiszolgálója, neki a szabadság mindennél többet ér. Otthonról haza érkezett, hátra hagyva szerelmet, családot, házat és hazát, hogy bujdosó kurucként egy szál ruhában a semmiből kezdjen új életet. Szorgalmas, kitartó munkával teremtett otthont magának és családjának. Az élet volt igazi tanítómestere, melynek a szükség volt ösztökéje. A művészet már gyermekkora óta érdekelte, különböző szakkörökbe járt, önképzéssel fejlesztette tudását, majd mindennek betetőzéseként évtizedekkel később a Nyíregyházi Főiskolán festészeti diplomát szerez. Katedrát kínálnak neki, de szerényen visszautasítja, másfelé vezetett az útja. 2000-ben Budakeszire költözik, azóta itt él és alkot ebben a városban. A mindennapi munka mellett építkezik, kertet művel, szabad idejét a művészetnek szenteli. A festés kikapcsolja, egyensúlyba hozza lelkét, élvezi az alkotómunka örömét. Nagyméretű képét, amely kora tavasztól késő őszig készült, a műtermében volt alkalmam megtekinteni.A kép átalakulások sorozatán ment keresztül, megérte a virágzó tavaszt, a nyár zöld ragyogását, az őszi színek érlelő varázslatát, míg elnyerte végső, letisztult formáját. A nagyvonalú ecsetkezelés nem tapogatja le naturálisan a részleteket, de összefogottan érzékelteti a Budakeszit övező táj monumentális alakzatait. Többféle technikában és műfajban készíti munkáit, jellemzően sorozatokban gondolkodik. A nagyobb méretű képei olaj és akril technikával készültek, melyek alkalmasak a pasztózus fedő jellegű festői megoldásokra. A faktúrának ebben az esetben fontos szerepe van a kép kialakításában. Szívesen használja a pasztellkréta és az akvarell színes, könnyed kifejezési lehetőségeit. Több alkotásán is felismerhetjük Budakeszi jellegzetes tájrészleteit, a János-hegyi kilátót, a makkosi templomot, a Vadaspark előtti szakadékot. Kósa János a természetben érzi jól magát, melynek kifürkészhetetlen titkait gyermekkora óta kutatja. Úgy teremt lelki otthont magának, hogy képekben festi meg azokat. Ez a nagy kép is előtanulmány, egy sokkal nagyobb méretű Budakeszi panoráma kép megfestéséhez. Több önálló kiállítása is volt már, többek között Budapesten, Budaörsön és Budakeszin. 2013-ban a Polgármesteri Hivatalban egyéni tárlaton mutatta be alkotásait. A Keszi-Art Egyesület aktív tagja, rendszeresen részt vesz csoportos tárlatainkon. Az eltelt másfél év munkájának eredményét láthatjuk most ezen a bemutatkozó kiállításon. A kiállított művek elérhető áron megvásárolhatóak.”

Dévényi János, a Keszi-Art elnöke

 

“A festőművész úr alkotásainak jelentős része többféle anyaggal és technikával készül, saját elmondása szerint szívesen és gyakran kísérletezik. Művein egyaránt felfedezhetjük az impresszionista és realista stílus elemeit, melyet saját stílusával ötvöz. Kósa János elmondása alapján a cél már nem olyan lényeges. Sokkal fontosabb, maga az út, melyen minden festménye egy-egy felfedezés, pillanatfelvétel.

Ha megtekintjük képeit, láthatjuk, hogy a művész számára a természet ezernyi szépsége a legkedvesebb. Kósa János 2000-ben költözött Budakeszire, azóta gyönyörű városunk tájai adják az ihletet és a témát festményeinek.

A legnagyobb tanítások egyike, amellyel a természet nevelheti az embert, az éppen a tökéletes engedelmesség. Ebből az engedelmességből fakad minden harmóniája, amelynek fontosságát a távol-keleti bölcsek is kifejezésre juttatják. Mégpedig azon törekvésükben, hogy önmagukat összhangba hozzák, egyesítsék a természet világának egyszerre természeti és természetfeletti ritmusával.

Az élővilág, a környezet szépsége időről időre visszatérő témája a művészeteknek. Rendkívül sok költemény, könyv és egyéb írott anyag, művészeti alkotás örökíti meg. Annak szépségét leíró, bemutató művek sokszínűsége végtelen, mint maga természet is.

Engedjék meg, hogy a sokezernyi írásból Mikszáth Kálmán gondolatait idézzem Önöknek:

?Mily rendkívül szép a világ. Esőben a zöld mező. Párás levegő. A felhők. Virágos fiatal almafák letűzve, mint egy menyasszonyi csokor. A rozs dús szőnyege a repülő vonat mentén szelíden meghajlik, mint minden bánat. A távoli kék hegyek, mint a felhők. Harmónia mindenben. A színek összehangolva. A zöld rét távoldad már kékre borzong. A nyárfák és az akácok fiatal zöldje közt egész világ a távolság, a karakterek világa.?

A városi, szürke hétköznapokat robotolva élő ember már szinte nem is tudja, mennyire szépséges, hatalmas és erős a természet. Amikor sikerül elszökni a monotónia elől, ki a természetbe vagy egy ilyen kiállításra, mint a mai, földbe gyökerezett lábbal, tágra nyílt szemekkel csodálkozunk rá újra és újra a természet ezerarcúságára és gyönyörűségére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kívánom, hogy mikor megtekintik a képeket Önök is lássák meg bennük szép világunkat, a felhőket, a réteket, a hegyeket, gyönyörű tájainkat és fedezzék fel bennük a természet és Budakeszi szépségeit.”

Ohr Alajos, alpolgármester

A Buda Környéki Televízió felvételének megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Wass Albert: Csak csendesen

Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
Amerre járunk,
ott megint a lelkünkbe talál,
csak szótlanul, csak csendesen,
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája.
Gyere velem…
csak csendesen…

Megosztom a cikket