Kérlek ne nyúlj hozzám, a mamámat várom!

Sajnos nagyon sok pici őzet sodornak veszélybe az emberek, akik tévesen azt hiszik, hogy meg kell menteni a ?magukra hagyott? kis jószágokat. Pedig a fűben fekvő őzikék nem árvák, az anyjuk nem véletlenül hagyta ott őket.

Az őzek teljesen szagtalanul jönnek a világra, ráadásul tökéletes ?álcázó ruhában?: barna alapon, fehér pöttyös szőrmebundában, melynek segítségével szinte teljesen észrevétlenek tudnak maradni a ragadozók előtt. Még az egy-két hetes gidák is gyengék ahhoz, hogy az ember közeledtére anyjukat követve elmeneküljenek. Veszély eseten ezért tökéletes rejtő színükben bízva lelapulnak az avarba, vagy a magas fűbe, ahová anyjuk ?elfektette? őket, és úgy várják, hogy visszatérjen hozzájuk szoptatni.

Sajnos a kirándulók egy része tudatlanul árvának hiszi talált kis állatot, és meg akarja menteni. Megsimogatja, vagy legrosszabb esetben magával viszi, hogy felnevelje, nem is sejtvén, hogy ezzel végzetes hibát követ el! A fogságban a gidák ugyanis csak a legritkább esetben maradnak életben, a nagy stressz és az anyatej speciális összetevőinek hiánya miatt néhány hét vagy akár nap alatt elpusztulhatnak!

Ha nem is viszik el a kis őzet, a visszatérő anyaállat az idegen szagot megérezve már valóban sorsára hagyja gidáját!

Tehát ha őzgidát találunk, jusson eszünkbe a mondás: mindent a szemnek, semmit a kéznek – és gyorsan hagyjuk el a terepet, hogy az anyaállat visszamehessen gondoskodni a gidájáról!