Templomáldás

A Budakeszi Havas Boldogasszony Templomban, Spányi Antal megyés püspök megáldotta a Jeruzsálemi Nagytemplom makettjét.

 

A templom makett a korabeli leírások alapján került megépítésre. A Biblia tanúskodik arról, hogy a templom területén Jézus sokat tartózkodott, tanult és tanított. Sok bibliai történet játszódott ezen a helyen. A világon ma is a legjelentősebb helyszín a hívők milliárdjainak számára.  A makett megépítésének célja a ma élők hitének erősítése, a fiatal korosztály tanítása Jézus tanításai alapján. A Heródes által építtetett II. templomot és a templomhegyet ábrázolja 2 x 2,5 méteres terepasztalon kőből és fából. Balczó Péter, a mű megalkotója, a makett elkészítésével Filó Kristóf kanonok 35 éves álmát valósította meg.

 

Az eseményen szép számmal jelentek meg a hívek és dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, budakeszi polgármestere, illetve Latorcai Csaba helyettes államtitkár úr is tiszteletét tette.

Fotógaléria itt.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket