Ismeretlen ismerős

Ezúttal Gábor Emese képzőművészt hozzuk közelebb az olvasókhoz, aki igazi reneszánsz művész egyéniség. Szobrász, festő, illusztrátor, író, költő, kiadóalapító, de rovásírás és gombaszakértő is.

 

“Ez a sok minden, ez mind egy” – vallja a művésznő. Vannak természetesen egyedi, sajátságos tényezők is. Ilyen például természetszeretete, amiből logikus út vezetett a gomba szakértésig…

Tíz-tizenkét év alatt alakult ki “birodalma”, ahol rendezett rendetlenesség uralkodik. A rend tehát nem a forgatócsoport miatt uralkodik. Az alkotómunka megkezdése előtt “tiszta lapot” teremt, csak így tud elkezdeni dolgozni. Elsősorban mesekönyveket illusztrál, illetve szobrokat készít. Régebben olajfestményeket festett. Ez azért került háttérbe, mert ha megveszi valaki a művét, csak nagyon szűk körben okozhat örömet. Sokkal nagyobb a felelősség a mesekönyvek világában, hiszen ezeket a műveket akár több ezer gyerek is forgatgathatja. Fontosnak tartja, hogy ezekben az alkotásokban legyen valami tanítás. Ennek valahogy át kell kerülni a “célközönséghez”, ez hetekig tartó, komoly munka. Közben éli az életét, ezalatt a mű megérik. “Tehát ekkor csak a fejemben alkotok, fizikailag nem” – summázta ezt a fázist Gábor Emese.

Tudatos alkotónak mondható. A központi vezérlésben hisz, ugyanis véletlenek nincsenek. Nem szabad elveszíteni a fő tárgyi célt. Az embert rengeteg élmény, hatás éri nap mint nap, ezeket összekapcsolja aktuális munkáiba.

Leginkább a természetkülönböző elemeit ábrázolja. Érdeklődése a természet iránt a gyerekkorból származik. Szülei, nagyszülei is nagy természetjárók voltak. Sokat tanult botanikus nagynénjétől, valamint annak legyész férjétől. Egészen különlegesek  gombafestményei is. Elmondása szerint gyerekkorában egyszer gombamérgezést kapott. Két út állt előtte: élete végéig elkerüli a gombákat, vagy igyekszik minél jobban megismerni, hogy még egyszer ne történjék ilyesmi. Ebből aztán egy hitvallása is keletkezett: ha megismerjük a dolgokat, akkor boldogan, nagyobb örömmel léphetünk tovább.

Másik érdekes témája a régi temetők világa. Egyszer egy református kopjafás temetőben járt, gyönyörűnek tartotta a régi kopjafákat. Úgy gondolta, ezek az idővel tönkremehetnek, ezért elkezdte őket fényképezni, majd lajstromozta. Ugyanezt tette az angliai kelta temetőkkel.

Közismert, hogy Szingapúr 100 akvarellt a művésznőtől, amelyeket régi képeslapok alapján készítette. Szüksége van a művészeknek arra, hogy világot lássanak. Ha valaki egy több hónapos tanulmányútról hazaérkezik, egészen másképpen látja az itthoni világot. (Gondoljunk csak Széchenyi Istvánra, aki európai körútja után gondolkodott el: “hogyan tudna csúnyácska hazáján segíteni?” – SZTM.)

Ha köztéri szobrait tekinthetjük, 5 személyiséget (Wass Albert, Pósa Lajos, Széchenyi István, Radnóti Miklós és Mindszenty József) mintázott meg, persze nem véletlen volt a választás. “Csak olyan emberekről készítek szobrot, akiknek emberségét nagyon tisztelem, vagy nagy hatással van rám művészetük.” A művésznek meg kell legyen a szabad választása, kiről készít valamilyen alkotást. Alkotás közben utána olvas alanyának, így még jobban megismeri személyiségét.

Egy éve az önkormányzat kulturális tanácsadó testületének a tagja, így már igényeket is meg tud fogalmazni: megérdemelne Mezei Mária egy köztéri szobrot Budakeszin, egy lélek szobrot. A fő kérdés: hogyan lehet az anyagba belevinni a lelket? Wass Albert szobrát 20 fénykép alapján készítette el, amelyek mind másak voltak. Ezek alapján alakul ki egy lélek elképzelés, főleg a szem, a száj, illetve ezek arcon belüli aránya alapján. Nem könnyű munka, hiszen a szobrász színeket nem használhat, a mélységeket is csak árnyékokkal lehet érzékeltetni.

A hit komolyan befolyásolja művészetét. “Minden ember egy úton jár, sokszor érkezünk elágazásokhoz, választanunk kell. Sokszor nem biztos, hogy jól döntöttünk. A művészt egy magányos csillag vezeti, nevezhetjük ezt az alkotás csillagának, az ember hitének. Ha elveszítjük hitünket, akkor lefelé nézünk a föld felé, botorkálunk. A művész mindig fölfelé néz, hogy ne veszítse el szem elől a csillagot. Így is el lehet bukni, de legalább fölfelé nézünk. Addig élünk, amíg a csillag ég, ha lehull, akkor halunk meg.”

A hétköznapokban a háztartás sohasem volt erőssége. Ha benne van egy alkotási folyamatban, gyakran még enni is elfelejt. A gyerekeiről azonban sohasem feledkezik meg. Összességében: a házi és környezeti dolgokat alárendeli művészeti tevékenységének.

Az ember nem kerülheti el sorsát. A mostot, a pillanatot kell megélni. Hallgassunk intuícióinkra, próbáljuk meg a görcsösen ragaszkodott dolgainkat elengedni. Lássuk meg mindenben a jót. Ha szomorú vagyok, akkor egy szomorú hangulatú verset írok, vagy festményt alkotok.

“A művészet egy terápia, mindig kiírok, kifestek magamból valamit.”

Végezetül a művésznő saját verséből olvasott fel egy részletet:

A szívem vén, odvas fatörzs,

belérepült egy kismadár.

Olyan szépen énekel nekem,

fészeknek hűs mohát talál.

 

A szívem zsönge mézű rügy,

a kismadár bennem pihen.

S ha nem kérdezem, szeret-e,

akkor is azt mondja: igen.

 

“Kívánom, hogy mindenki találja meg a kismadarat magában, illetve egymásban. Ez a szeretet kismadara.”

Gábor Emese

 

Szabó Tibor Mihály

Buda Környéki Televízió felvételének megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket