Polgármesteri köszöntő

Polgármesteri köszöntő 2022. március

Béke és biztonság – a nyugodt fejlődés záloga!
Kedves Budakesziek!
Április 3-án tartjuk az országgyűlési választásokat, amelyen dönthetünk Magyarország jövőjéről. Ha visszatekintek, hogy az elmúlt évtizedben mi minden fejlődött városunkban, bizony a lista hosszan sorolható! Kedvező időszak volt a 2010-es évtized Budakeszi számára, hiszen a korábbi időszakhoz képest kiemelkedő mértékben jutott támogatás városunknak. Budakeszin 2010 óta összesen tizenkétmilliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések, ebből mintegy hárommilliárd forintot önkormányzati saját forrásból, 9 milliárd forintot pedig fele részben kormányzati, fele részben európai uniós támogatásból fedeztünk.

Megújuló városrészek, új és korszerűsített intézmények jellemzik ezt az évtizedet. Elég, ha a Márity László út környékére gondolunk: gyönyörű új iskola, bölcsőde, evangélikus templom épült, a sportparkban teniszpálya, műfüves futballpálya, futókör, fitnesz park és bringapálya létesült, és hamarosan a tanuszoda is elkészül. Szebb arcot öltött a Patak utca-Kert utca csomópontja: tíz éve itt még zaj, por és bűz uralkodott, hiszen itt működött a város szennyvíztelepe és egy Tüzép-telep, amelyeket sáros, poros utak vettek körül. Ma már a lakott területtől távol működik új szennyvíztisztító telepünk, amely világszínvonalú technológiát használ. Aszfaltos utak övezik az építőanyag-telep helyén épült élelmiszer áruházat, ide érkezik Makkosmária új csapadékvíz-elvezetése, és innen indul kerékpárutunk a Farkashegyi repülőtérre. Hamarosan pedig vállalkozói park és közösségi tér épül az egykori szennyvíztelep helyén.

Megújul a Dózsa György tér is: új, állandó piacot építettünk, és készülnek a tervek a buszvégállomás áthelyezésére, a régi helyén pedig közparkot és közösségi teret létesítünk. Felújítottuk az egészségházat, amelyben immár húsz szakrendelés működik, és a fejlődés folytatódik: hiszen a kormány 300 millió forintos támogatásával még idén elkezdjük építeni új szakrendelőnket a Fő téren, amellyel a szakellátások kapacitása a duplájára nő. A jövőben is hatalmas lehetőségek állnak előttünk, hiszen Pest megye – Budapestről leválva – önálló fejlesztési régió lett, így az EU támogatásaiból 3,5 milliárd forint jut Budakeszinek.

Folytatjuk a Fő tér rehabilitációját, új kulturális városközpont kialakításával, és új épületet kap a Szivárvány óvoda. Ezzel válik teljessé az önkormányzati intézményhálózat korszerűsítése, és minderre egy bő évtized alatt került sor! Jelentős összeget fordítunk útépítésekre és kulturális, közösségi célokra.

A fejlődés azonban nem áll meg! Továbbra is előre megyünk: már megkaptuk azt a több mint félmilliárd forintos kormányzati támogatást, amelyből idén megépítjük a Makkosi utat, és további 18 utcát újítunk fel. A Telekom megkezdte a szélessávú internethálózat kiépítését Budakeszin, idén elkészülnek a buszsáv kiviteli tervei, folytatjuk a kerékpárút tervezését Budaörs és Páty felé. Iskolahálózatunk is tovább bővülhet, és szeretnénk helyreállítani a Nádas-tavat.

Budakeszi összefogott és segít
Amint kitört a háború Ukrajnában, azonnal felhívtam kárpátaljai testvértelepülésünk, Beregdéda elöljáróját, Egressy István urat, hogy megkérdezzem, miben segíthetünk. Beszámolt egyre nehezebb életkörülményeikről, ezért adománygyűjtést kezdeményeztünk megsegítésükre. Felhívásunkra nagyon komoly összefogás alakult ki Budakeszin. A lakossági pénzadományokat önkormányzatunk megduplázta, így a Beregdédának szánt támogatás mára meghaladta a kétmillió forintot. Tárgyi felajánlásokat is gyűjtöttünk több intézményünkben, amelyeket a határ magyar oldalán lévő segítőpontokra szállítottak budakeszi önkéntesek. Köszönjük az adakozók nagylelkű segítségét és a civilek odaadó önkéntes munkáját.

Ünnepség és díjátadás március 15-én
Nemzeti ünnepünkön méltó módon emlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire, ugyanakkor kitüntettük városunk azon polgárait, akiknek tevékenysége példaként állítható a budakesziek elé. Gratulálok a Budakeszi Ifjúsági díjjal kitüntetett két fiatal sportolónak: Balogh Bellának és Antal Sándornak. Szeretettel emlékezünk Ádám Évára, könyvtárunk közelmúltban elhunyt igazgatójára, akinek munkásságát posztumusz Budakesziért emlékéremmel ismertük el.

Állami elismerésben is részesültek városunk jeles személyiségei: Timkó Eszter és Szabó Sipos Barnabás színművészek Jászai Mari-díjat kaptak, dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa pedig a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át a szintén Budakeszin élő Szokolay Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.

Március 15-i nemzeti ünnepünkre készülve Erkel Ferenc szülővárosa, Gyula delegációjával közösen emlékeztünk a Himnusz szerzőjére, aki nyarait Budakeszin töltötte. Dr. Görgényi Ernő polgármester úrral a káprázatosan szép Magyar Zene Házában és a csodálatosan felújított Operaházban is életre szóló élményekben volt részünk. Tisztelet a hősöknek! Köszönet a díjazottaknak!
Április 3-án országgyűlési képviselőket választunk, valamint népszavazáson mondhatunk véleményt a gyermekvédelemről. A választás a demokrácia ünnepe. Vegyünk részt rajta, alakítsuk közösen Magyarország jövőjét!

Tisztelettel: dr. Győri Ottilia polgármester

 

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2022. február

Nagy lehetőségek, közös tervek idén is.

Kedves Budakesziek!

Elfogadtuk Budakeszi 2022. évi költségvetését, amely megadja a város egész éves működésének kereteit és lehetőségeit. A költségvetés főösszege mintegy ötmilliárd forint, az intézményfinanszírozás összege pedig további 1,4 milliárd forint. Számos konkrét fejlesztésre különítettünk el forrást: kormányzati támogatásból tizennyolc utcát felújítunk, megépítjük a Makkosi utat, közvilágítást építünk. Nyáron birtokba vesszük a tanuszodát. Megépítjük és átadjuk a bérlőknek a vállalkozói parkot, ezzel jelentős bevételt termelve Budakeszinek.

Kiemelkedő lehetőség Budakeszi számára a TOP Plusz pályázat, amelyből a három és félmilliárd forint jut Budakeszinek! Mivel Pest megye Budapestről leválva önálló régió lett, most juthatunk először jelentős európai uniós forráshoz. Belterületi utak fejlesztésére ebből 300 millió forintot költhetünk, játszótereket és sportparkot 44 millió forintból fejleszthetünk. Több mint egymilliárd forint támogatást igényeltünk a kulturális városközpont újjáépítésére: a művelődési ház elavult épületének bontására, új, többfunkciós könyvtár és rendezvényterem építésére, köztérfejlesztésre, valamint új, multifunkciós rendezvény-, szabadidő- és kulturális központ kialakítására. Az önkormányzat intézményeinek energetikai korszerűsítésére 467 millió forintot, óvodafejlesztésre 982 millió forintot, kulturális és közösségi célokra pedig 600 millió forintot fordítunk a TOP Plusz pályázat keretében.

Új települési fejlesztések is megvalósulhatnak, hiszen a Káposztás területnek szinte valamennyi tulajdonosával már megállapodtunk, így itt, Makkosmária és Nagyszénászug határában intézményi területet alakíthatunk ki. Szintén közösségi célra hasznosítjuk a vállalkozói parknak az új körforgalomhoz legközelebb eső telkét. Ennek a városrésznek a fejlesztését segíti az is, hogy a buszsáv tervezésével egyidejűleg a Budapest Fejlesztési Központnak a Pátyi út és a Budaörsi út közötti összekötő útszakasz megtervezését javasoltuk, a lakossági véleményekkel összhangban. Ugyanakkor kértük, hogy ezt hosszabbítsák meg a Domb utcáig, ezzel elősegítve az új buszvégállomás megközelíthetőségét, amelyet a Dózsa György térről a Szőlőskert gazdasági területre helyeznek át.

Megindítottuk az új szakrendelő építésének közbeszerzési eljárását annak a 311 millió forintos támogatásnak köszönhetően, amelyet Menczer Tamás Budakeszin élő államtitkár, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje közbenjárásával szavazott meg a kormány. Ezzel a meglévő húsz szakrendelésünk kapacitását duplájára bővíthetjük.


Egy mammográfia központ beindítását is tervezzük városunkban. A Budakeszi Egészségügyi Központ intézményvezetőjével azon dolgozunk, hogy emlőrákszűrés is legyen helyben, ingyen a budakeszi hölgyeknek. A gépek már megvannak, a helyet keressünk az emlőcentrumnak, ahol a tervek szerint ultrahangos és aspi-raciós cytológiai vizsgálatot is végeznek majd.

Nagyon fontos számunkra a térségi együttműködés, elsősorban a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás keretei között. Közösen működtetjük a Közterület Felügyeletet, hiszen nagyon fontos a közbiztonság. Együtt szervezzük a Budakörnyéki Sörfesztivált, immár negyedik alkalommal. Más közösségépítő eseményekre is nagy hangsúlyt fektetünk, idén is lesz Családi Nap Fesztivál, és reményeink szerint a vírushelyzet megengedi, hogy további kulturális eseményeket is szervezzünk. Tavaly a BÖT keretében készíttettünk térségi kerékpáros hálózati tervet, és Páty felé is elkezdjük terveztetni a biciklis összeköttetést, emellett Budaörssel is együttműködünk kerékpárutunk folytatására. Célunk, hogy csatlakozzunk a már épülő Budapest-Balaton nyomvonalhoz.

Szeretnénk új lehetőségeket teremteni a Farkashegyi repülőtéren, ezért egy vendéglátóhely létrehozását tervezzük, amely a kerékpárosok kedvelt célpontja lehetne. Ugyanakkor új látványosság is várja a látogatókat: repterünk bejáratánál állítjuk ki az R-26S típusjelű, „Góbé” becenevű vitorlázó repülőgépet, amelyet id. Rubik Ernő tervezett, és Gangl Gábornak, a repülőtér vezetőjének közbenjárásával jutottunk hozzá. Március 19-én szombaton kerékpáros szezonnyitóval és repülőnappal avatjuk fel, amelyre szeretettel várjuk Önöket!
Nagy lehetőségek várnak ránk idén is, és azon leszünk, hogy terveinket közösen megvalósítsuk.

Mindent Budakesziért!

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2022. január

2022 – újabb fejlesztések éve.

Utakat építünk egymáshoz
Budakeszi úthálózata – Magyarország Kormánya támogatásának köszönhetően – idén sohasem látott mértékben újul meg!
Folyamatban van a Makkosi út építésének engedélyeztetése, tizennyolc utcát pedig felújítunk. Új aszfaltburkolatot kap az Ady Endre utca, az Erdő utca (a Kossuth utca és az Erkel utca között), az Esze Tamás utca, a Felkeszi utca, a Gábor Áron utca (a Bem utcától a végéig), a Hunor utca, a Jókai utca, a Kuruclesi utca, a Mezei Mária utca, a Reviczky utca (a Bibó utca és a Hajós utca között), a Szász utca, a Székely utca, továbbá a Széchenyi utcának az Erkel utca és Rózsa utca közötti félpályája, a Rigli utca, a Táncsics Mihály utca rendőrség mögötti szakasza, a Törökőr utca, a Vadász utca és a Vadverem utca. Szintén kormányzati támogatásból közvilágítást építünk a Hajós utcában, és a légvezetékeket földkábellel váltjuk ki.
Januárban megindítjuk a közbeszerzési eljárást az új szakrendelő épület kivitelezésére, amelyet az egykori tüdőgondozó mögött már idén elkezdünk építeni, és belügyminisztériumi pályázaton igényelünk támogatást a Meggyes utca, a Virágvölgy utca és a Görög utca felújítására.
Közös nevező: legyen buszsáv és még több zöldfelület Budakeszin!
Budakeszi legnagyobb problémája a közlekedés, legnagyobb értéke az itt élő emberek, és közös kincsünk a természet. Hatalmas lehetőség városunknak, hogy állami forrásból buszsáv épülhet. Ezzel egyidőben megszépülhetnek a Fő utca menti közterületeink is, többek között a Dózsa György térről is elkerül a buszvégállomás. Önkormányzatunk úgy döntött, hogy a megszűnő buszvégállomás helyén zöldfelületet hozzunk létre. Az a víziónk, hogy itt park, játszótér, színvonalas kávézók és kerthelyiségek várják majd a budakeszieket. Ezért javaslatot teszünk a képviselő-testületnek arra, hogy ötletpályázatot írjunk ki a tér átalakítására.
Nagyon fontos részletkérdés Budakeszi közlekedési problémáinak enyhítésére az összekötő út megépítése is, amelyre a Budapest Fejlesztési Központ öt lehetséges nyomvonalat vázolt fel. Képviselőtársaimmal teljes egyetértésben tavaly decemberben úgy határoztunk, hogy erről az Önök, budakeszi lakosok megkérdezése nélkül nem döntünk, hiszen csak az összefogás és a konszenzus viheti előre városunkat! Ezért tájékoztató oldalt hoztunk létre honlapunkon, januárban lakossági fórumot is tartottunk a témáról, és kérdőíveket is eljuttattunk a lakosságnak, amelyeken az összekötő útról kértük az Önök véleményét. Az összesen 1365 kitöltött kérdőívet közjegyző jelenlétében összesítettük. A Budaörsi út és a Pa-tyi út közötti útszakasz megépítését 55,7%-ban támogatták a kérdőívet kitöltők, míg a Pátyi út és a Telki út közötti útszakasz megépítésére 41,5%-ban voksoltak. Köszönöm, hogy véleményükkel segítik munkánkat, ezt az eredményt képviselem a képviselő-testület előtt.
Megőrizzük a mamutfenyőket, gondozzuk a Nádas-tavat
2020-ban képviselő-testületünk helyezte helyi védelem alá az Álomvölgyet, a mamutfenyőket és a Nádas-tavat, és elkötelezettek vagyunk természeti értékeink megőrzésében. A természetvédelmi kezelési terv értelmében, a Pilisi Parkerdővel közösen megindítottuk a Nádas-tó özönfa-mentesítését, hogy helyreállítsuk a tómedret. A képviselő-testületnek pedig javaslatot teszek, hogy készíttessünk megvalósíthatósági tanulmányt a tó felélesztéséről.
Legendás repülőgéppel gazdagodott városunk!
A repülős szakma szerint modernebb gépek vannak már, de jobb nincs az úgynevezett „Góbénál”. Az R-26S típusjelű vitorlázó repülőgépet id. Rubik Ernő tervezte, és Gangl Gábornak, a repülőtér vezetőjének közbenjárásával jutottunk hozzá. Repterünk bejáratánál állítjuk ki fő látványelemként, és március utolsó hétvégéjén repülőnappal avatjuk fel. Terveink szerint a későbbiekben egy büfét is kialakítunk itt, amely az új bicikliutunkon kerékpározók kedvelt célpontja lehet. Korábban már hírt adtunk arról, hogy Budaörssel és Törökbálinttal együtt terveztetjük a kerékpárút meghosszabbítását, és csatlakozását a már épülő Budapest-Balaton bicikliúthoz. A képviselő-testület januárban tárgyal arról, hogy a Bu-dakeszi-Páty iránnyal is kiegészüljön kerékpáros hálózatunk, hiszen ez domborzatilag is viszonylag kedvező nyomvonal lehetne.
Amíg azonban az időjárás nem kedvez a kerékpározásnak, ha tehetik, sétáljanak minél többet a szabadban, a friss levegőn, hiszen ép testben ép lélek.

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2021. december

Kedves Budakesziek!

Idén egymást követték a fejlesztések, beruházások városunkban. Aszfaltburkolatot kapott a Kossuth köz és a Széchenyi utca alsó szakasza. Megújult a déli városrész: a korábbi tüzép helyén hamarosan nyit a Lidl áruház, újjáépítettük a Patak utcát, körforgalmat alakítottunk ki a Domb utca-Kert utca csomópontban. Új buszmegállókat létesítettünk itt, tavasztól a 22-es buszjárat-család érinteni fogja ezt a csomópontot is. Innen indul a Farkashegyi repülőtérig vezető új kerékpárutunk, amelyet novemberben avattunk fel. Ez az első állomása a Budaörsig és Törökbálintig vezető bicikliútnak, amelynek nyomvonalát már terveztetjük. Célunk, hogy csatlakozzunk a Budapest-Balaton kerékpárúthoz, de a Zsámbéki medence településeit összekötő bicikli-út hálózatba is szeretnénk bekapcsolni Budakeszit.
Elkészült a makkosmáriai csapadékcsatorna hálózat, és átadtuk Dózsa György téri új piacunkat. Tanuszodánk építése is látványosan halad, a tetőszerkezet hamarosan elkészül, az épület átadása jövő nyárra várható. Kezdeményeztük a kormánynál egy új, 16 tantermes iskola és egy sportcsarnok építését is városunkban, amelyhez felajánlottuk a Telki út melletti nagy értékű önkormányzati területet. A látványtervek már elkészültek, a munkát folytatjuk! Nézzék meg az újság közepén található képes mellékletünket is.

Közös megoldáskeresés Budakeszi közlekedési gondjaira
A Zsámbéki medence autóbuszos közlekedésének fejlesztése beruházás ügyében olyan fontos döntéseket kell közösen meghoznunk, amelyeknek hosszú távú hatásai lehetnek Budakeszi életminőségére. A tervekben szerepel egyrészt a Budaörsi út – Pátyi út között, másrészt a Pátyi út -Telki út között egy elkerülő útszakasz. Ez utóbbi környezetvédelmi szempontból több kérdést is felvet, ugyanakkor tehermentesíti a délnyugati városrészt, és lehetővé tenné a teherforgalom csökkentését a Fő utcán és a Temető utcában. A helyes döntés előtt környezetvédelmi szakemberek véleményét kérem arról, hogy a tervezett átkötő út nyomvonalai milyen természeti értékeket károsíthatnak, a Nádas-tó újraélesztésének lehetőségét pedig szintén szakemberekkel vizsgáltatjuk meg. Környezetünk védelme és a közekedési problémák megoldása egyaránt fontos szempont az önkormányzat számára.
Azt kérem minden budakeszitől, segítsenek, hogy közösen jó döntést hozzunk. Az ügyben indokolt lenne a helyi népszavazás kiírása, de erre a járványügyi veszélyhelyzet miatt nincs mód. Ezért az elkerülő útszakasz ügyében minden budakeszi lakos véleményét kérdőíven kérjük ki. Az íveket még idén eljuttatjuk a postaládáikba, január 17-én, hétfőn 18 órakor pedig lakossági fórumot is tartunk a témáról az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Előttünk álló fejlesztések
Magyarország Kormánya 345 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a Makkosi út leaszfaltozására, és 222 millió forintot 18 rossz állapotú aszfaltos út felújítására. A munkáknak 2022 tavaszán nekilátunk! Köszönjük a támogatást a Magyar Kormánynak, és a közbenjárást Menczer Tamás Budakeszin élő államtitkárnak, aki időközben a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje lett Pest megye 2. számú választókerületében.
28 millió Ft állami normatív támogatást kapott egészségügyi központunk, ezzel ismerve el intézményünk szakmai munkáját. Orvosi eszközökre további 8 millió forintot fordítottunk a Budakörnyéki Egészségprogram keretében, amelyekkel 24 órás EKG-t és vérnyomásmérést biztosítunk a Budakeszi Egészségügyi Központban.

Ünnepi készülődés
Meggyújtottuk a négy adventi gyertyát a katolikus, református, evangélikus és metodista lelkészekkel, valamint a Keszi Riders Kerékpáros Sportegyesülettel, a Német Önkormányzattal és a Wudisulival, a Bu-dakörnyéki Székelykörrel és a Záká-nyi Zsolt Református Vegyeskarral együtt.
Eseménydús évet zárunk és még mozgalmasabb év elébe nézünk. Budakeszin sok új, fontos fejlesztés várható, többmilliárd forint értékben, amelyek mind élhetőbbé, sze-rethetőbbé teszik városunkat.

Áldott karácsonyt, sikerekben és egészségben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek!

Tisztelettel:dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2021. november

Közös fellépés a koronavírus ellen.
Október végén jelent meg a Kormány 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelete a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről. Ez alapján a polgármesterek az önkormányzati intézményekben előírhatják a korona- vírus elleni védőoltás felvételének a kötelezettségét, és ez esetben, aki nincs beoltva az kötelezően el kell menjen fizetés nélküli szabadságra. Ezt egy olyan lehetőség, aminek a bevezetését alaposan mérlegeltük az érintett kollégáimmal, az intézményvezetőkkel.
Lakossági fórumot is szerveztünk a művelődési házban, amelyre neves szakembereket, immunológus professzorokat meghívtunk. A szakmai érveket is megismerve, összegezve a kollégáimmal arra jutottunk, hogy a tájékoztatás, az együttműködés, a megbeszélés, a dolgok teljes körű megismerése talán közelebb vihet egy olyan humánus megoldáshoz, ami végül megszületett. Ennek értelmében itt Budakeszin nem kötelező a védő- oltás felvétele. Fontos szempont, hogy az utóbbi napokban végzett, – elsősor- ban az intézményvezetőknek köszönhető – munka eredményeként egy hét alatt 8,7 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik felveszik a koronavírus elleni védőoltást. Ezzel itt elérjük a 96,7%-os átoltottsági arányt, ami az országos szinten is nagyon magas, amivel teljességgel elégedettek lehetünk. Az Érdi Tankerületi Központ vezetője viszont arról tájékoztatott, hogy saját hatáskörben elrendelte a Széchenyi István Általános Iskolában, a Czövek Erna Alapfokú Művésze- ti Iskolában és a Nagy Sándor József Gimnáziumban dolgozóknak, a pedagógusoknak, és más munkavállalóknak is a munkaviszony feltételeként a koronavírus elleni védőoltást. Az ön- kormányzat is bevezetett járványügyi intézkedéseket. A polgármesteri hivatalban, az ügyfélszolgálaton egyszerre csak 5 ügyfél tartózkodhat, kötelező maszkot használni, és a kézfertőtlenítő használata is kötelező a polgármesteri hivatalba való belépést követően a kedves ügyfeleknek. Ezekkel az intézkedésekkel próbáljuk fékezni a koronavírus negyedik hullámát. Vigyázzunk egymásra! Bízzunk benne, hogy egészségben átvészeljük ezt a nehéz időszakot is.
Tettünk egy lépést az egészségünkért
Életet mentett a szűrőbusz! Az országos átlagnál több budakeszi lakos vette igénybe az ingyenes orvosi szűrővizsgálatokat november 5-6-án Budakeszin a Spar parkolóban, a részt- vevők többsége 50 év feletti volt, és a kétharmada nő. Egy férfinél olyan magas vérnyomást regisztráltak, hogy mentőt hívtak hozzá, két nő- gyógyászati esetben pedig kórházba kellett küldeni a pácienst. A Nemzeti Népegészségügyi Központnak hálásan köszönöm, hogy a rendelkezésünkre bocsájtották a szűrőbuszaikat, hogy a Budakörnyéki Ön- kormányzati Társulás településein ingyenes egészségügyi szűréseket végezhessünk. Az ingyenes egészség- ügyi szolgáltatást, bármilyen előzetes orvosi beutaló nélkül tudták igénybe venni a Budakörnyéki Egészségprogram által, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel és a Budakeszi Egészségügyi Központtal együttműködve.
Két jubileumot is ünnepeltünk
40 és 30 éves jubileumot ünnepeltünk: az Erkel Ferenc Művelődési Központ 40 éve alakult meg, a zeneiskolánk pedig 30 éves. Két olyan fontos intézményünkről van szó, amelyek Budakeszi közéletében nagy szerepet játszanak, közösségszervező erővel bírnak, minden generációból sokan igénybe veszik a művelődési központ programjait, és sokunknak a gyereke, unokája jár, és járt a zene- iskolába. Nemcsak azoknak fontos a zenei képzés, akik később a zenei pályát választják, hanem mindenkinek, hiszen más készségeknek a fejlesztéséhez is nagyon fontos a művészeti képzés. Mi, budakesziek joggal vagyunk büszkék erre a két kiemelt intézményünkre.
A budakeszi temetőben elkészült a hősi temető és emlékhely. Dicsőség a hősöknek!
A jeltelen, valamint a temetőben elszórtan elhelyezkedő második világháborús magyar katonasírok fel- tárását követően a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatásával kialakított hősi parcellát avattunk Budakeszin. Köszönöm a Szépítő Egyesületnek, Budakeszi Város Né-
met Önkormányzatának, hogy őseik nyomdokán immár 35 éve gondozzák Budakeszi emlékhelyeit, és külön köszönet a Budakeszi Kultúra Alapítványnak, amely a magyar történelmi emlékhelyek gondozásával – a gyimesi hágótól Isonzóig – Budakeszi jó hírét viszi. Tudjuk, hogy honvéd hőseink áldozata nem volt hiábavaló: értünk haltak, és örökre beírták nevüket a magyar történelembe.
A szociális munkásaink nélkül nehezebb lenne az életünk
A szociális munka napja alkalomból a Generációk házában köszöntöttem a Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársait. Ők képviselik és mutatják a település felé az önkormányzatnak a gondoskodó arcát. Ők foglalkoznak azokkal az emberekkel, akik a társadalom szélén a leginkább erre rászorulnak. Nagyon sok családi problémával, lelki problémával, idősekkel, idősüggyel, és időseknek programok szervezésével is foglalkoznak, sokrétű a tevékenységük. Ezúton is köszönöm a szociális munkásainknak az egész éves munkáját, nélkülük nem menne úgy az életünk, ahogyan most megy.

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2021. október

Fejlesztések állami és saját forrásból.

Felgyorsultak az események Budakeszi közlekedésfejlesztése ügyében! Elkészültek a Budapest Fejlesztési Központ bírálati tervei a Zsámbéki-medence közlekedésfejlesztéséről. Vitézy Dávid vezérigazgatóval történt megállapodásunknak megfelelően a BFK helyettes vezetője és közlekedési mérnök kollégái bemutatták a terveket a Közlekedési és Fejlesztési Bizottság október 20-i ülésén, amelyre meghívást kaptak a közlekedési ügyekkel foglalkozó civilek, így például a Budakeszi Dugóhúzó képviselői is. Október 26-án, kedden 17 órakor pedig közlekedési fórumot is tartunk az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Mindenki véleménye számít! Köszönöm a BFK-nak, és Vitézy Dávid vezérigazgatónak a hatékony együttműködést a budakesziek érdekében. Városunk életében óriási jelentőségű beruházás ez, a célunk közös és világos: busszal akkor is 30 perc alatt be lehessen érni a Széll Kálmán térre, amikor autóval ez a duplája.

Ingyenes szűrőbuszok Budakeszin
Hányszor halljuk, hogy ha időben elment volna a szűrésre, még ma is élne… Ingyenes egészségügyi szűrőbuszokat hozunk Budakeszire. Nőgyógyászati-, szájüregi- és általános állapotfelmérés is lesz november 5-én és 6-án, pénteken és szombaton 10-16 óráig a Spar melletti parkolóban. Az ezt követő három hétvégén két szűrőbusz járja a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás további településeit a Budakörnyéki Egészségprogram részeként. Beutaló nélkül, TAJ kártyával, helyszíni regisztráció után bárki igénybe veheti a szűrővizsgálatokat. Még csontsűrűségmérés, és PSA prosztata szűrés is lesz. Többen mondták, hogy bőrgyógyászati vizsgálat is jó lenne. Megoldottuk, ez is lesz november 5-én, pénteken. Köszönöm dr. Pócza Péternek, a Budakeszi Egészségügyi Központ vezetőjének, hogy segít mielőbb megoldani a budakeszi hölgyek mammográfiai szűrését is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékes vezetőinek pedig köszönöm a hatékony és készséges hozzáállást, hogy azonnal igent mondtak a kérésünkre. Mindenkinek ajánlott a részvétel, a szűrés életet menthet!

Több fejlesztés is folyamatban van
Gyorsabb lesz az internet Budakeszin, jövőre szupergyors üvegszálas kábelekre cseréli a Magyar Telekom az elavult rézkábeleket. Az önkormányzatunkkal kötött stratégiai megállapodás alapján már elkezdték a munkákat. A kerékpárutunk Domb utcai becsatlakozásának munkálatai a végéhez közelednek, a padka készítés és az aszfaltozás is megtörtént, és ezen a héten a BVV Kft. munkatársai kerítéssel határolják a bicikliutat a Vállalkozói Parktól. A kerékpárút részeként a Bodzás-árok felett egy kishíd épült, amely átvezeti a bringásokat a Budaörsi út felé a repülőtér irányába. Már készülnek a bírálati tervek a folytatáshoz is Budaörs felé, hogy mielőbb becsatlakozhassunk a Balatonig vezető országos kerékpárút hálózatba.
Elkezdődött a Széchenyi utca Temető utca és Fő utca közötti szakaszának aszfaltozása is, a munkálatok előreláthatóan november 21-ig tartanak. A munkavégzés ideje alatt az átmenő forgalmat időszakosan korlátozza a kivitelező. A gyalogos forgalmat a munkálatok nem akadályozzák. Köszönjük a lakosság szíves megértését és türelmét. Az egyik ott lakó kérte egy forgalomlassító eszköz telepítését, hogy ezzel mérsékeljük a forgalom várható gyorsulását ezen a szakaszon. A hivatalunk szakértők bevonásával megvizsgálja ezt a kérést. Az autósoknak is kérjük a türelmét és a megértését ez ügyben.

Egy új iskolát és egy sportcsarnokot is tervezünk
A Német Nemzetiségi Önkormányzattal, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziummal, és az Érdi Tankerületi Központtal együttműködve iskolafejlesztési, iskolaépítési terveken dolgozunk. Az önkormányzat támogat minden ezzel kapcsolatos elképzelést, de elősorban egy új, állami beruházásban megvalósuló, 16 tantermes iskola megépítését tartjuk elsődleges szempontnak a Telki út menti önkormányzati tulajdonban lévő területünkön, ahol azt reméljük, hogy egy nemzetközi szintű mérkőzések megtartására is alkalmas sportcsarnok is megépülhet. Elsődlegesen egy kézilabdacsarnokról lenne szó, de más sportágak is helyet kapnának ebben az épületben. A tanuszodánk építése jól halad, a Sportpályánk pedig szinte „megtelt”, nagyon jó a kihasználtsága, egy sportcsarnokkal tovább bővíthetnénk a lehetőségeket a versenysportok irányában.

Nőnek az önkormányzat bevételei
A Vállalkozói Park ügyében is jól haladunk, mindegyik meghirdetett telekre van sikeres pályázó, jelentkező, ami hosszútávú újabb bevételeket jelent önkormányzatunknak. A Lidl áruház is hamarosan elkészül, ami szintén az iparűzési bevételeinket növeli majd, a budakesziek számára pedig tovább bővülnek a bevásárlási lehetőségek. A Magyar Közút Zrt.-vel és a Volánbusz Zrt.-vel pedig arról egyeztetünk, hogy az ottani jelzőlámpát, illetve a közeli új buszmegállókat mielőbb üzembe helyezzék, a megváltozott közlekedési körülményeket is figyelembe véve. Az építkezések okozta kellemetlenségek miatt kérem és köszönöm a lakosok türelmét és megértését.

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2021. szeptember

Reményteli tanévnyitókkal indult a szeptember. 

Sokunk örömére zökkenőmentesen indult az idei tanév, többszáz budakeszi gyerek kezdhette meg a tanulást a jelenléti oktatással iskoláink- ban. Az önkormányzatunk által fenntartott óvodákban és bölcsődék- ben elvégeztük a szükséges nyári felújításokat, és volt, ahol új udvari játszóelemeket is telepítettük.
Templomszentelés volt Budakeszin
Ez az új templom városunk ékköve, a nyugati városkapu meghatározó eleme. A budakeszi Benczúr László építész tervei alapján megvalósult épületet idén a Budakeszi Építészeti Értékeiért díjjal tüntette ki önkormányzatunk, neves szakmai zsűri javaslatára. A felszentelési ünnepségen elmondtam: azt kívánom, hogy az evangélikus gyülekezet tagjai töltsék meg ezt a gyönyörű templomot, és adják át őseink hitét és értékrendjét az új nemzedékeknek is.
Ebben a munkában nem maradnak egyedül, hiszen – ahogy Rákóczi zászlaja hirdette: „Isten az igaz ügyet nem hagyja el”.

Teltházas színházi bemutató a makkosmáriai templomkertben
Éppen tíz esztendeje, 2011 őszén mutattuk be először Budakeszin a makkosmáriai kegyhely történetét, diákszínjátszók előadásában. Önkormányzatunkat az a cél vezérelte, hogy közösségünk személyesen is átélhesse, megtapasztalhassa maradandó történelmi értékeit, azokból erőt meríthessen, általuk megerősödhessen hite és identitása. Másodíz- ben 2015-ben a kegytemplom kertjében láthatta a közönség Varga Lóránt: Kővel, kő nélkül című színművét, amellyel megszületett a budakeszi közösségi színházi modell: hivatásos színművészek és tehetséges helyi polgárok együtt lépnek színpadra.
Így vált a színdarab – és Makkosmária története mindannyiunk közös kincsévé, közösségünk összetartó erejévé. Az 52. Eucharisztikus Nemzetközi Kongresszusra készülve úgy döntöttünk, hogy újra bemutatjuk a kegyhely történetét. Ezt a templomot többször bezárták, sőt, le is rombolták! Azonban kőről kőre építették újjá azok, akiknek erős volt a hite. Az idei előadásban közreműködő tíz színművész közül nyolc budakeszi lakos. Velük együtt játszottak azok a budakeszi polgárok, akik már több produkcióban bizonyították tehetségüket. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején több mint egymilliárd hívő figyelt Magyarországra. Köszönöm minden közreműködőnek és támogatóinknak – köztük a Magyar Kormánynak -, hogy ez a kitüntetett figyelem – a színházi bemutatónknak köszönhetően -részben Budakeszire is irányult.

Segítsünk egy bajban lévő budakeszi kislánynak!
Kupakgyűjtő szív alakú fémtartályt helyeztünk el a Városháza előtt, hogy ezzel is segítsünk egy beteg budakeszi kislánynak, Telegdi Szimonettának. A 6 éves Szimi súlyos oxigénhiánnyal jött a világra, emiatt folyamatos ápolásra, kezelésekre szorul. November 9-én egy újabb költséges műtétre és még több intenzív fejlesztő terápiára lesz szüksége. Gyűjtsünk minél több kupakot, hogy támogathassuk Szimi gyógyulását.

Idén is szociális tűzifával segítjük a rászorulókat
Az alacsony jövedelműek, kisnyugdíjasok, nagycsaládosok és gyermeküket egyedül nevelő szülők október 8-ig igényelhetik a tűzifatámogatást. Az igényléshez szükséges nyomtatvány elérhető a Híd Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat és Központban, a Budakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán és a Polgármesteri Hivatal honlapján. Minden kérelmezőnek segítünk!

Félpályás kosárlabdapályát építettünk a budakeszieknek
„Szállj be a játékba! Jó ez a pálya, jól pattog a labda!” – így hívtam a kosárpalánkhoz a budakeszi Ball Sport Club Kosárlabda Egyesület utánpótláskorú fiatal játékosait, hogy vegyék birtokba, az önkormányzat és a Fenstherm Kontakt Kft. együttműködésével megépült kosárpályát. Igazi „nagy szám” volt az esemény két díszvendége, Dávid Kornél, 127-szeres válogatott kosaras, az NBA magyar sztárja, valamint Bar-nai Judit, az ELtE BEAC Újbuda ugyancsak válogatott játékosa. A fiatalokkal együtt próbálta ki a pályánkat Montai-Vukov Szonja budakeszi kosárlabda-edző, volt válogatott játékos is. Szonja azt mondta, sok ötlete van az új kosárlabdapályánk legjobb kihasználására. Szaván fogjuk!

Világgyalogló hónap a budakörnyéki településeken is
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás a Budakörnyéki Egészségprogram keretében újabb egészségmegőrző, örömteli mozgást népszerűsítő kampányt indít 2021 októberében. A budakeszi túraútvonalat Ádám Éva, könyvtárunk kedves igazgatónője – aki nagy túrázó – állította össze. Aki a meghirdetett útvonalon sétál, és küld egy szelfit magáról, egy kis ajándékot is kap. Részletek: https://budakornyekiegeszsegprogram.hu/

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2021. augusztus

Még tart a nyár, de már az őszre készülünk.

Szigorítottuk a közterületi rendeletünket.
Több önkormányzatnál felmerülő probléma, nem csak Budakeszin jelent gondot, hogy a járványhelyzet miatti sok bezártság után „kiszabadultak” az emberek a szabadba, és vannak, akiknek nehezebb a visz-szatérés az elvárt közösségi normákhoz. Ezért fokozottan igyekszünk az összes erre vonatkozó önkormányzati rendeletünket betartatni. Az biztos, hogy összefogásra van szükség. Önkormányzatunk a maga részéről meghozta és meghozza az ezzel kapcsolatos rendeleteket, és ezek végrehajtása érdekében megtesz mindent, a közterület-felügyelet és a rendőrség is járőrözik. Az üzletek üzemeltetőinek is tenniük kell azért, hogy a környezetükben rend legyen. Például az önkormányzati rendeletünk értelmében egy-egy szabványos szemétgyűjtőt – csikkgyűjtővel együtt – ki kell helyezniük, és természetesen a boltjuk előtt a járdát nekik is ugyanúgy tisztán kell tartaniuk, mint minden lakónak, ez egy közös munka. Bízom benne, hogy miután minden fórumon felhívtuk erre az érintettek figyelmét, előre tudunk lépni ez ügyben.

A kerékpárút átadása az év második felére várható
A repülőtéren a vegetációs időszak miatt most nem lehet folytatni a munkálatokat, de az ütemtervet tartani tudja a kivitelező. A bicikli-utunk mostani végpontja a Farkashegyi repülőtéren lesz, ami egy önkormányzati tulajdonú épülethez vezet. A képviselő-testület felhatalmazása alapján igyekszünk ennek egy megfelelő hasznosítást, funkciót találni. Azt szeretnénk, hogy ez egyfajta fogadóállomás legyen, ahol az ide biciklizők kellemesen el tudják tölteni a szabadidejüket. A kerékpárút építését a terveink szerint folytatjuk majd tovább, erről folyamatosak a tárgyalások a budaörsi és a törökbálinti önkormányzattal. A napokban többször is beszéltem a budaörsi polgármester úrral és a jegyző úrral, annak érdekében, hogy minél előbb elkészüljenek a tanulmányterveink az átkötő bicikliutakra, hogy a lehető leghamarabb elindulhasson a kiviteli terveztetés. A kerékpárutunkhoz híd is épül, a munkák már zajlanak. A létesítmény a budakeszi árkot szeli majd át, és már egy öblösödés van alatta a mederben, amivel kapcsolatban a főépítészünk azt tervezi, hogy ott egy vizes élőhelyet alakítunk ki, ezzel is tovább növelve bicikliutunk turisztikai értékét.
Készülünk a szeptemberre
A BVV Kft. folyamatosan végzi az útfelújítási, kátyúzási munkálatokat, emellett pályázati pénzből remélhetőleg még az ősszel el tudjuk kezdeni a Széchenyi utca Fő utca és Temető utca közötti szakaszának a felújítását is. A nyári időszakot az intézményeink karbantartására is fordítjuk. Több mint 10 millió forintot költünk tisztasági festésekre, linóleum cserékre, a külső pancsolóknak a felújítására, hogy amikor újraindul az élet szeptembertől, akkor szép tiszta intézmények várják majd a gyermekeinket.
Az iskoláinkban is felújítások zajlanak
A Széchenyi István Általános Iskola Knáb János utcai épületére idén nyáron 70 millió forintot költ a KLIK, azaz a Klebelsberg Központ. Többek közt kazáncserére, az elektromos hálózat felújítására, a mosdók felújítására, és kültéri játszóeszközök beszerzésére jelentős összegeket fordítanak. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a szeptemberi tanévkezdés megfelelő színvonalú legyen városunkban.
Mielőtt véget ér a nyár, ünnepeljünk együtt
Az augusztus 20-i önkormányzati ünnepségünkön a Fő téri parkban átadjuk Prof. dr. Horváth Ildikó államtitkár asszonynak a Budakeszi Díszpolgára címet, és ekkor kerül sor a Budakeszi Építészeti Értékeiért díjak, a Budakeszi Ifjúsági díj és a Budakesziért emlékérmek átadására is. Az ünnepségsorozat szombaton, augusztus 21-én folytatódik. Az Erkel Ferenc Művelődési Központ környezetében, a Kossuth Lajos utcát lezárva az Erdő utcáig Családi Nap Fesztivál lesz reggeltől egészen késő estig. Védettségi igazolványra nincs szükség, mindenkit szeretettel várunk!

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2021. július

Mérföldkőhöz érkezett a Budakörnyéki Egészségprogram
Ünnepélyes díjátadóval zárult július 7-én a Mamut- fenyőknél a Budakörnyéki Egészségprogram Lépéssel nyerhetsz kihívása. A Budakörnyéki Önkormányzati Tár- sulás az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel és a Magyar Szabadidősport Szövetséggel együttműködve szervezte meg idén március 1. és július 1. között a Lépés- sel nyerhetsz programot. A megmérettetésen a Budakör- nyéki Társulás illetékességi területén élő felnőtt lakosok, és az itt működő tanintézmények vehettek részt. A ki- hívás minden résztvevőjének és a díjazottaknak szívből gratulálok! A Budakörnyéki Egészségprogramot újabb kihívásokkal, rendezvényekkel folyatjuk!

Átadtuk a Budakeszi Egészségügyért Díjat
Zachár Lászlóné Teca vezető asszisztens neve fogalom- má vált Budakeszin. Sokunk személyes tapasztalata, hogy ő az a személy, akihez bizalommal fordulhatunk egészségügyi problémáinkkal. Ezért kapta idén ő a Bu- dakeszi Egészségügyért Díjat. Ezúton is gratulálok neki, további munkájához sok erőt és örömet kívánok!

Idén is a Fő téri parkban tartjuk az augusztus 20-i ünnepségünket
Aznap délelőtt 10 órától várunk szeretettel minden bu- dakeszi lakost az ünnepi képviselő-testületi ülésre, amit a hagyományoknak megfelelőan a díjátadási ünnepség követ. A díszpolgári címmel együtt a többi közt átadjuk azokat az elismeréseket is, amelyeket a pandémiás korlá- tozások miatt nem tudtunk korábban átadni. Augusztus 21-én szombaton pedig a várunk mindenkit szeretet- tel, az érvényes járványügyi szabályok betartása mellett a Családi Nap Fesztiválra.
Folytatjuk a fejlesztéseket, beruházásokat is Budakeszin
Elkészült a Kossuth köz útfelújítása, reméljük, hosszú évekre elégedettek lesznek az ott lakók. Végéhez köze- ledik a csapadékvíz-elvezetés építése a Kert utcában, az útkereszteződéseknél keresztrácsok is segítik majd a víz- elvezetést, amit a Lidl-beruházás keretében megvalósuló műtárgyak tesznek teljessé. Közben készülnek a Makkosi út építési tervei, amit külső kiegészítő források bevonása esetén nagy eséllyel az ott épülő csapadékvíz-csatornával egyszerre építhetünk meg. Támogatást nyertünk a Belügyminisztériumtól a Széchenyi utca alsó szakaszának felújítására, még idén szeretnénk befejezni a munkálato- kat, és a többi utca ügyével is foglalkozunk.
1250 éves az egyik német testvérvárosunk, Neckarsulm
Nem mindennapi történet részesei voltunk Schrotti Já- nossal és Szabó Kingával, Budakeszi Város Német Ön- kormányzata elnökével és helyettesével az idén 1250 éves németországi testvérvárosunkban, Neckarsulmban.
A nyitóestén az ott élő, most 78 éves, egykori kitelepített sváb Ebner Mária egy mosoly alapján fedezte fel, hogy a vacsorán résztvevő ismeretlen fiatal lány annak a csa- ládnak a dédunokája, amelyik 76 évvel ezelőtt megmen- tette őt, az édesanyját és a nagymamáját. A segítő család ugyanis befogadta őket, munkát és szállást adtak nekik.
Ezt a testvérvárosi kapcsolatot számtalan hasonló emberi történet szövi át. Ezért is fontos nekünk ez a partnerség a németországi Neckarsulmmal.

Idén is elindítottuk az önkormányzati nyári táborokat a gyerekeknek, de a felnőtteknek is szeretnénk jó progra- mokat kínálni. Ilyen például a tér-zene sorozat, amelynek keretében péntekenként könnyed nyári muzsikával vár- juk Önöket a Fő utcai park zenepavilonjában, a játszótér mellett. A Monarchia Zeneművészeti Egyesület kamara- együtteseinek előadásai 18 órakor kezdődnek.

Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket

Tervezzük közösen a jövőnket!

Budakeszi legnagyobb problémája a közlekedés. Annak, aki a buszon vagy az autóban ül, elvesztegetett idő, amit sokkal jobb lenne, ha a családunkkal vagy kikapcsolódással tölthetnénk. Aki pedig nem utazik, arra az átmenő forgalom ró elviselhetetlen terhet: a zaj, a szmog,
az autók tömege. Ebben hozhat megoldást a Zsámbéki- medence autóbuszos közlekedésfejlesztési projektje, amelynek tervezése a Budapest Fejlesztési Központ felügyeletével megkezdődött, és várják a lakosság véleményét a https://budakeszibuszsav.hu internetes oldalon. A fővárosban dolgozó budakesziek évente átlagosan 460 órát, összesen több mint 19 napot töltenek utazással.

Elképzeltem, hogy 19 nap alatt mi mindent tehetnénk mi budakesziek, itt közösen, ha mindenkinek felszabadulna ez a rengeteg ideje! Mennyivel többet lehetnén a szeretteink, a családunk, a barátaink körében, szabadidőnket töltve. A közlekedési probléma az egész budai
régiót érinti, más-más nézőpontból: a Hegyvidéknek az átmenő forgalom csökkentése, Budakeszinek az élhető település, a Zsámbéki medencének a kényelmes és gyors beutazás az elsődleges szempont. Ezt a regionális problémát saját erőből nem tudjuk megoldani: öszszefogásra volt szükség, ami meg is hozta a gyümölcsét: a kormány támogatta ezt a hatalmas beruházást.
Köszönöm mindenkinek, aki ebben részt vállalt! Külön köszönöm a támogatást Pokorni Zoltánnak, a Főváros XII. kerülete polgármesterének, Menczer Tamásnak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárának, Fürjes Balázsnak, a Miniszterelnöksé  Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárának, és nem utolsósorban Vitézy Dávidnak, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójának.

Biztos vagyok benne, hogy tőlük a továbbiakban is sok segítségre számíthatunk Budakeszi közlekedési problémáinak a megoldásában.
Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Ennél az első lépésnél Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úr és Pokorni Zoltán polgármester kollégám nyújtotta a kezét számunkra, bő két évvel ezelőtt. 2019 februárjában polgármester úr hívta meg városunk vezetőit, a XII. kerületi Budakeszi út – buszsávval kiegészített – felújításának egyeztetésére. A megbeszélés végén viszonoztam a meghívást, és a Budakeszin építendő buszsáv, valamint kapcsolódó P+R parkolók megvalósítása ügyében hívtam megbeszélésre a kerület és a szakma képviselőit, majd közösen kezdeményeztük a teljes projekt megvalósítását az illetékes szakminiszternél és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsánál.

Ezen az úton az adta a döntő lendületet, amikor megalakult a Budapest Fejlesztési Központ, Vitézy Dávid vezérigazgató úr vezetésével. Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselőnkkel és Pokorni Zoltán kollégámmal közösen kértünk egyeztetést, amelyre 2020 júliusában került sor. Ekkor a vezérigazgató úr átfogó szakmai javaslattal állt elő, amely felülmúlta minden várakozásunkat! A javaslat alapján 2020 szeptemberében elkészült a kormányelőterjesztés a Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedésének fejlesztéséről, amit a kormány november 4-én megszavazott, és 586 millió forintot biztosított a kiviteli tervek elkészítésére. A közbeszerzési pályázaton az Uvaterv Zrt. nyerte el a tervezési megbízást. Június 8-án  Bretz Gyula Imre, az Uvaterv Zrt. elnök-vezérigazgatója, Fürjes Balázs államtitkár és Vitézy Dávid vezérigazgató írta alá az erről szóló szerződést Budakeszin. A nyertes cég készíti el az új autóbuszsávok engedélyezési és kiviteli terveit, megszerzi a létesítéshez szükséges engedélyeket, és előkészíti a kivitelezéshez szükséges tenderdokumentációt. Szakaszos buszsávok épülnek Budakeszin, illetve Budapesten a Budakeszi úton, amelyeken a közösségi járművek megelőzhetik majd a dugóba szorult kocsisort, a kereszteződésekben pedig intelligens forgalomirányító lámpák engedik őket előre.

Budakeszi határában P+R parkolók is épülnek, innen indulnak majd a buszok a főváros felé, ezzel is elősegítve a könnyebb átszállást, illetve a közlekedési módváltást. 
A beruházás kivitelezése 2023-ban kezdődhet meg. Az új buszsávok elkészülte után a jelenlegi ötvenről harminc percre csökkenhet csúcsidőben az autóbuszok menetideje Budakeszi és Budapest között, ezáltal a mainál lényegesen vonzóbb és versenyképesebb lehet a közösségi közlekedés. budakeszibuszsav.hu – kérjük töltsék ki a kérdőívet és mondják el a véleményüket!
Kértem a tervezőket, hogy vegyék figyelembe a lakosság észrevételeit, akik a mindennapjaik során tapasztalják meg a forgalmi terhelést. A Budapest Fejlesztési Központ ezért kérdőíves felmérést indított el, amelyben a minden érintett elmondhatja a véleményét a Zsámbéki-medence közlekedési viszonyairól, utazási szokásairól és javaslatokat tehet. Erre a https://budakeszibuszsav.hu
internetes oldalon van lehetőség. Kérjük, Ön is töltse ki a kérdőívet július 5-ig. Számítok minden budakeszi lakos részvételére a felmérésen és a jövőben ez ügyben tartandó lakossági fórumokon, de személyesen is beszélgethetnek minderről a szakemberekkel június 18–19-én, a III. Budakörnyéki Sörfesztiválon, ahol a Budapest Fejlesztési Központ a saját tematikus sátrában várja az érdeklődőket! A találkozásban bízva, tisztelettel:

dr. Győri Ottilia polgármester

Megosztom a cikket