Polgármesteri köszöntő 2024. június

Először fordult elő Magyarországon, hogy az európai parlamenti választásokkal egyidőben voltak az önkormányzati választások. Így június 9-én még nagyobb szakmai kihívásoknak kellett megfelelni, amit szakszerűen, maximális odafigyeléssel teljesített a Polgármesteri Hivatal minden munkatársa, aki részt vett a választások lebonyolításában.
Köszönöm a felelősségteljes munkát a Helyi Választási Bizottságnak, a Polgármesteri Hivatalnak, minden köztisztviselőnek, önkéntesnek és szavazatszámlálónak, aki segítette a választások lebonyolítását. Kiemelten köszönöm dr. Konkoly Zita jegyzőnek és dr. Makai Katalin aljegyzőnek, hogy mindezt professzionális módon előkészítették és levezették. 2006 óta önkormányzati képviselőként és 2010 óta polgármesterként is szolgálom a budakeszieket, képviselem szeretett városunk érdekeit. Köszönöm, hogy a június 9-i önkormányzati választások eredményeként ezt a munkát tovább folytathatom. Nagyon köszönöm a bizalmat és a támogatást, dolgozom tovább! Célom, hogy Önökkel folyamatosan tartva a kapcsolatot minden lehetséges módon javítsam az itt élők életkörülményeit.
Az új ciklus 2024. október 1-től kezdődik. Az új képviselő-testület megalakulására, a bizottsági struktúra kialakítására azután kerül sor. A mostani önkormányzati ciklust a békés, építkező munka jellemezte, bízom benne, hogy a következő időszakot is az együttműködés és a haladás határozza majd meg.
Gratulálok minden megválasztott egyéni és listás képviselőnek, az Otthon Keszin Egyesületnek és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is, amelyek képviselői szintén ott lesznek a következő képviselő-testületben. Ezek az eredmények nemcsak jogokat, hanem felelősséget is jelentnek mindannyiunk számára a munkavégzés során a budakeszi lakosok érdekében.

Folytatjuk a fejlesztéseket
300 millió Ft támogatást kaptunk a TOP_PLUSZ forrásra beadott pályázatunkra. Az érintett területek a következők: Meggyes utca felújítása teljes hoszszában, új gyalogátkelőhely megépítésével a Darányi városrész bejáratánál, forgalomlassító küszöbbel a játszótér vonalánál, kerékpáros nyomvonal és kerékpár-támaszok kialakításával és a csapadékvíz-elvezetés fel-újításával, a Darányi utca megépítése teljes hosszában, a teljes Darányi városrész csapadékvíz-elvezetése gyűjtőcsatorna kialakításával, a Megyei út felújítása teljes hosszában, a Makkosi úttól a Kert utcáig zárt csapadékcsatorna megépítésével, a Kert utcától az Erdőalja utcáig pedig nyílt árkos csapadékvízelvezetés kialakításával, a Makkosi út – Gábor Áron utca – Napsugár utca csomópontjának átépítése, biztonságosabbá tétele, járda megépítésével és gyalogos átvezetéssel, a Rákóczi utca végének teljes felújítása, pályaszerkezet cse-rével, a Kossuth u. – Virágvölgy u. közötti szakaszon. (További részletek itt.) A Darányi utca és a Meggyes utca ügyében lakossági fórumot tartunk 2024. július 9-én, kedden 18.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A tervek elérhetőek és megtekinthetőek a Hírmondó online felületén.

Folytatjuk a játszótér építési és felújítási programunkat
A Patak utcai játszótér tervei készülnek. Az anyagot lakossági véleményezésre is megosztottuk a hivatal honlapján. Előre is köszönjük az észrevételeket! (További részletek itt.)

Egészségügy
Önkormányzatunk minden évben anyagilag és erkölcsileg is elismeri a Budakeszi Egészségügyi Központban dolgozók munkáját a Semmelweis-nap alkalmából. Szívből gratulálok dr. Tóth Angéla belgyógyász-, kardiológus-, diabetológusnak, dr. Vasi Gábor fogszakorvosnak, Király Melinda szakasszisztensnek és dr. Pápay Judit nyugalmazott budakeszi háziorvosnak a Budakeszi Egészségügyért díjhoz!

Küzdünk az illegális hulladéklerakások ellen
Megnyílt május 31-én az új hulladékudvarunk, amely nagy segítséget jelenthet az újabb illegális hulladéklerakások megelőzésében. A nyitás óta egyre népszerűbb a létesítmény a lakosság körében, az udvar látogatottsága folyamatosan bővül. A nyitvatartás ideje: hétfő–szombat 8.00– 12.00 és 12.30–15.30. További információk a www.deponia.hu/budakeszi oldalon és ebben a lapszámban.

Fogjunk össze Budakesziért! Fontos az Önök véleménye!
A budakeszi lakosok javaslatait, észrevételeit figyelembe véve a hivatali kollégáimmal minden egyéni és közösséget érintő problémára megfelelő megoldást keresünk. Személyesen is találkozhatunk a polgármesteri és képviselői ügyfélfogadás keretében minden hét-főn 13.00-tól, amelyre a 23/535-710-es telefonszámon lehet előzetesen időpontot egyeztetni. Leveleiket
a gyori.ottilia@budakeszi. hu email címre várjuk. Igény esetén a helyszínen is egyeztetünk hivatali kollégáimmal a hatékonyabb és eredményesebb munkavégzés érdekében.

Kulturális események Budakeszin
Sokak véleménye szerint az idei sörfesztiválunk sikerült a legjobban. A látogatók biztonságára és a köztisztaságra kiemelten figyeltünk. A fellépők sora is elnyerte a lakosok tetszését. Köszönöm a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás polgármestereinek a részvételét és támogatását a rendezvény sikeres megvalósításában.
Érdekes színfolt volt a Múzeumok éjszakája Budakeszin. Elismerés jár a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház, valamint a Budakeszi Ívfény Múzeum munkatársainak a színvonalas programokért!
A sportos, egészséges életmódot népszerűsítő Mozgás Éjszakája országos rendezvényhez Budakeszi is csatlakozott. Három helyszínen: a sportpályánkon, a Fő téri parkban és a Széchenyi István Általános Iskola torna-termében többféle sportágban is kipróbálhatták magukat a budakesziek. Sokan eljöttek, tettek az egészségük érdekében.
Jó szívvel ajánlom a KesziKult Nyári esték programsorozatát az Árpád fejedelem téri iskola átriumos udvarán július 11–14. között. Július 14-én, vasárnap is vár-juk Önöket 19.00 órakor Földes László Hobo ingyenes előadására!
Az iskolai vakáció és a munkahelyi szabadságolások ideje elkezdődött. Szép, élményekkel teli nyarat és jó pihenést kívánok minden kedves budakeszinek!

dr. Győri Ottilia
Budakeszi Város polgármestere

Megosztom a cikket