Az ez évi pedagógusnap azért volt egyedi az eddig megszokottakhoz képest, mert a Budakeszi Önkormányzat által megítélt és átadott Budakeszi Oktatásügyért díjazottak – Hegedűs Zoltánné, Hencsey Zoltánné és Ligetiné Komáromi Gabriella – valamennyien nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok voltak. Olyan elismert szaktekintélyek, akik évtizedek óta szolgálták a városunkban felnövő csöppségek első éveinek legkorábbi meghatározó, személyiség fejlesztő éveit. Cikkünkben a szélesebb olvasó tábor is megismerkedhet munkásságukkal, életművük néhány fontos momentumával.
Mikor nyolcadikban azt ajánlotta szüleimnek az osztályfőnököm, hogy valamilyen gazdasági vonalat kellene választanom – mert a pedagógusi pályán csak elherdálom a képességeimet – nagyon meglepődtem. Eleve ott kezdődött, hogy nagyon szerettem babázni, s együtt lenni, játszani gyermektársaimmal. Soha nem fordult meg más a fejemben, csak ez az egy cél lebegett előttem, hogy óvodapedagógus legyek. Ezért aztán egyenes út vezetett a budapesti Bem József Óvónői Szakközépiskolába, pedig akkoriban hatalmas túljelentkezések voltak, mert nagyon vonzó volt azokban az időkben ez a pálya. Emlékszem, abban a tanévben 9 osztály indult. Aztán 1984-ben, érettségi után – 18 évesen – rögtön bekerültem a mélyvízbe, amit én akkor a világ legjobb dolgának éreztem. Nagyon boldog voltam. Azonnal kaptam egy 30 fős csoportot egy XI. kerületi óvodában, ahol én lettem az „Ircsi néni”. 18 évesen így hívtak a nálam idősebb szülők, mert akkoriban még nem volt tegező-dés, s ez a „néni”, minden óvónő keresztnevéhez dukált. De változik a világ, ma már „csak” Ircsi néven szólítanak a szülők és a gyermekek is, de az az ősbizalom, amit már akkor is éreztem, ma is megmaradt az óvodapedagógusok irányába.
Sűrű évek voltak ezek. 1989-ben befejeztem a Tanítóképző Óvodapedagógus szakát, főiskolai diplomát szereztem. Budakeszire költöztünk, közben megszületett a fiunk, majd a kislányunk, és óvodát is váltottam, átkerültem a XII. kerületbe. 1996-tól, közel 30 éve dolgozom a Pitypang óvodában. Ezen évtizedek alatt sok továbbképző tanfolyamot végeztem el, hisz ez is egy olyan pálya, ahol állandóan fejlődni kell, hogy többet tudjak adni a rám bízott gyerekeknek. Meseterápia, mindenféle környezeti foglalkozásokhoz szükséges fejlesztő eszközök gyártása, lábboltozat erősítőtorna a lúdtalp megelőzésére, vitamin torna, mozgáskotta tovább
képzések. Mindig olyan továbbképzéseket kerestem, melyek kézzelfogható, gyakorlatias, készségfejlesztő ismereteket adtak nekem, melyeket be lehetett építeni a munkámba.
Mindemellett évtizedekig voltam a Szülői Munkaközösség összekötője. A szülőkkel való kapcsolattartás volt a feladatom, összekötni a szülőket az óvoda vezetőjével, mellyel segíteni tudtam a szülők és az óvodapedagógus társaim közötti kapcsolatokat is. 2016 óta pedig mint óvodavezető-helyettes is tevékenykedtem.
Nagy öröm volt számomra, mikor 2012. év tájékán Sportóvoda lettük egy jól felszerelt, új tornateremmel. Én is igyekszem sportos életet élni, életelemem az állandó mozgás, az egészségtudatosság, amit próbálok a gyerekeknek is átadni.
Most, hogy nyugdíjba készülök, sem tervezek változtatni az aktív életformámon. Minden napra jut valami: pilátesz, zumba, lovaglás, salsa tánc férjemmel a Rat-hauskellerben. Gyermekeink – akik négy unokával ajándékoztak meg bennünket – már kirepültek, van hová tenni bőséges energiámat. Terveim szerint most fél évig csak regenerálódni szeretnék, fitten tartani magamat és legfőképpen sokat unokázni. Aztán majd meglátom. Gondoltam arra is, hogy önkénteskedni fogok egy kutyamenhelyen, de azt sem zárom ki, hogy esetleg visszakanyarodok kisegítés szinten az óvodába, mert ki tudja, meddig bírom ki gyerekek nélkül, és hogy menynyire lesz uncsi az otthonlét.
Legvégül elmondhatom, hogy szerencsésnek mondhatom magam, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott életet élhetek, és azt az életpályát választottam, amit szerettem, tudtam csinálni. Ezt a hivatást csak az válassza, aki a szívét és lelkét is odaadja ehhez, hisz ebben a maximális bizalomra épülő munkában a ránk bízott gyerekek belecsöppennek egy számukra addig vadidegen környezetbe, amit nekünk kell biztonságossá és szeret-hetővé tenni, és egyúttal elnyerni a bizalmukat.
Én ezt próbáltam negyven éven át tenni, és remélem sikerült is.
Horváth Jenő
Budakeszi Hírmondó – 2025. június
kapcsolódó:
