Egészségügy

Több mint 300 négyzetméteren folyik a gyógyítás az új Budakeszi Egészségházban

Az új Budakeszi Egészségházban 2 emeleten, több mint 300 négyzetméteren folyik a gyógyítás. Az ellátási kapacitás 40 százalékkal nő, a várólisták hasonló arányban csökkennek. A beruházáshoz a kormány 311 millió forintot biztosított. Hajrá, Budakörnyéke!

www.facebook.com/menczer.tamas

Megosztom a cikket

MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS RÉSZLEG A BUDAKESZI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTBAN

„Ha bármikor felteszik azt a kérdést, hogy miért fontos ez az új épület, az egyik első gondolatom az, hogy azért fontos, mert így a mozgásszervi rehabilitációs részlegünk megfelelő, XXI. századi körülmények között tud dolgozni.” – mondta el dr. Pócza Péter, intézményvezető, majd hozzátette: „Kiváló szaktudású kollégák várják a betegeket: gyógytorna, fizikoterápia, és gyógymasszázs szakellátás is elérhető az új épületben. Az eddigi 40 óra szakellátási óraszámot 60 órára növeltük. Várjuk Önöket szeretettel!”
 
Vezető gyógytornász: Prezenszki Balázs
Gyógytornászok: Kóczon Gabriella, Szabóky Katalin, Emődi Nóra
Gyermekgyógytornász: Banka Ivett
Fizikoterápiás asszisztens: Tamáska Ditta, Láng Orsolya
Gyógymasszőr: Marotné Tóth Anikó
Adminisztrátor: Baranyai József Csabáné Vera
 

Kapcsolódó:

Megosztom a cikket

DR. UNGOR KÁROLY, SEBÉSZ, GYERMEKSEBÉSZ CSATLAKOZIK A BUDAKESZI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTHOZ

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Szent János Kórház sebésze, gyermeksebésze, dr. Ungor Károly, 2023. október 1-től, csütörtökönként délután rendel a Budakeszi Egészségügyi Központ Sebészet Szakrendelésén, Budakeszi, Fő utca 179.
Bemutatkozásként, dr. Ungor Károly elmondta: “1990-ben végeztem a SOTE Általános Orvosi Karán. 2002-ben különbözeti vizsgákkal honosítottam a diplomámat a Bécsi Egyetemen. 1994-ben sebészetből, 1998-ban gyermeksebészetből szakvizsgáztam. 2000-ben letettem az UEMS Európai Gyermeksebészet vizsgát. Végzést követően 12 évet dolgoztam itthon (Szt. János Kórház, SOTE II.sz. Gyermekklinika) majd 20 évet Németországban. 2022 novembere óta az Észak-budai Szent János Centrumkórház Gyermeksebészetének főorvosaként dolgozom. ” – főorvos úr hozzátette: „A XXI. század gyermeksebésze, így én is, a korábbi évszázadok általános sebészeinek egyetlen kései utódaként, a páciens feje tetejétől a lábujjaiig rendkívül kiterjedt kezelési jogosultsággal rendelkezem, számos esetben átfedéssel más, szervspecifikus szakmák tevékenységi körével. Szakrendelőnkben a megszületendő gyermek esetlegesen kiszűrt fejlődési zavarait érintő tanácsadástól kezdve a 0-18 éves korosztály teljes körű, mind ambuláns, diagnosztikus és kisműtéti, mind osztályos hátteret igénylő ellátását vállalom. A „18+”-os korosztály jelenleg ambulánsan ellátható bőrfelületi és bőrközeli elváltozásainak sebészi kezelése és utókezelése céljából fordulhat hozzám. Pátyi születésemre büszke, Szüleim révén mégis ős-Budakeszisként várom szeretettel a régióból hozzám fordulókat.”
Köszönöm, hogy csatlakozik Hozzánk, kedves Főorvos úr! Munkájához sok sikert kívánok!

Pócza Péter dr.
intézményvezető

www.facebook.com/budakeszi.ek

Megosztom a cikket

BŐVÜL A SEBÉSZETI ELLÁTÁS A BUDAKESZI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTBAN

2023. november 1-től csatlakozik a Budakeszi Egészségügyi Központhoz dr. Faludi Sándor sebész, plasztikai sebész főorvos.
„Az Uzsoki utcai Kórház Sebészeti Osztályán ismertem meg dr. Faludi Sándort, asszisztáltam Neki, ismerem a munkáját, együtt dolgoztunk Jakab Professzor úr alatt” – mondta el dr. Pócza Péter, intézményvezető, majd hozzátette: „Nagyon köszönöm, hogy csatalakozott Hozzánk!”
Dr. Faludi Sándor 2023. november 1-től minden hétfő délután és kedd, szerda délelőtt lesz elérhető az Egészségügyi Központban.
www.facebook.com/budakeszi.ek

Megosztom a cikket

Budakeszi új szakrendelője – EPITESZFORUM.HU

Manapság bármilyen gyógyítást szolgáló épület megvalósulása örömhír, Budakeszi új szakrendelője pedig üdítő színfolt nem csak felhasználói, hanem építészeti szempontból is, mely hosszú távon is irányt mutathat. A Bártfai-Horváth Építészműhely által tervezett rendelőépületet Rutkai Pál András építész mutatja be.

A teljes cikk: epiteszforum.hu

 

Megosztom a cikket

Október 1-től ismét Budakeszin az ORVOSI ÜGYELET!

A Budakeszi Egészségügyi Központ Fő utca 179. szám alatti szakrendelőjében a korábbi helyén működik ismét október 1-től az orvosi ügyelet,

H-P: 16-tól 8.00-ig, hétvégén: 0-24-ig.

Az orvosi ügyeletet a Hungary Ambulance KHT. látja el Budakeszin október 1-tól.

Megosztom a cikket

DR. SÁFRÁN JUDIT, BELGYÓGYÁSZ CSATLAKOZIK A BUDAKESZI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTHOZ

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Dél-Pesti Centrumkórház kitűnő belgyógyásza, dr. Sáfrán Judit, 2023. október 1-től, csütörtök délután és péntek délelőtt rendel a Budakeszi Egészségügyi Központ Belgyógyászat Szakrendelésén, Fő téri Szakrendelő, Budakeszi, Fő utca 98.
Bemutatkozásként, dr. Sáfrán Judit elmondta: „1992-ben születtem Szentendrén. Felsőfokú tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem 2010-2016 között. Diplomamunkámat az ‘Endokrin markerek prognosztikai szerepe emlőrákban’ címmel védtem meg. 2016 óta a DPC OHII Belgyógyászati, Angiológiai és Nefrológiai Osztályán dolgozom, ahol rendszeresen látok el különböző belgyógyászati betegségben (szív-érrendszeri,vese-, cukorbetegségben, stb.) szenvedő pácienseket. 2021 óta már belgyógyász szakorvosként dolgozom az osztályon. Jelenleg diabetológiai licenc képzésben veszek részt.
Célom, hogy budakeszi lakosként betegközpontú, komplex szemléletű és professzionális belgyógyászati ellátásban részesíthessem a hozzánk forduló pácienseket.”
Sok sikert kívánunk a munkájához!

Pócza Péter dr.
intézményvezető

Megosztom a cikket

Országos Korányi Pulmonológiai Intézet – Betegedukációs kisfilm

Mi történik akkor, ha a páciens leletei további kezeléseket indokolnak? Hogyan kerülhető el a pánik #tüdőrákgyanú esetén? Betegedukációs kisfilmünkben kollégáinkkal lépésről lépésre vezetjük önöket, megismerhetik a kivizsgálás helyszíneit, a beavatkozások lényegét és a gyógyuláshoz vezető út folyamatait az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
👉 Milyen diagnosztikai lehetőségek vannak egy pozitív lelet kiderítésére?
👉 Mikor van szükség CT-vezérelt biopsziára és mit jelent pontosan?
👉 Miért van szükség endo-bronchiális vizsgálatokra?
👉 Mennyire fájdalommentes beavatkozások ezek?
👉 Milyen gyorsan jutunk el a szövettani diagnózisig? Milyen folyamatokat kell itt kivárni, hogy megszülethessen az eredmény?
👉 Mit mérlegel az onkoteam?
👉 Milyen kiemelt műtéti technikák és újdonságok állnak rendelkezésre a tüdőrák kezelésére?
👉 Milyen gyógyszeres terápiás lehetőségeket biztosít az #OKPI a betegeinek?

www.facebook.com/koranyi.hu

www.facebook.com/budakeszi.hirmondo

 

Megosztom a cikket