Ballagás POKG
A ballagás során az élmények most egyetlen pillanatba sűrűsödnek, furcsa, hosszú és mégis rövid perccé, amelyben annyi minden megfér egymás mellett: kellemes és olykor kellemetlen emlékek, színek, szagok, ízek, arcok, emberek. Feldolgozhatatlanul sok élmény, ami már visszavonhatatlan.
Boldogság a mában, a mindennapokban
József Attila A Dunánál című versében a jövőben kutatva összesűrűsödik múlt és jelen.
“Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit százezer ős szemlélget velem.”
A jövő a múlt alapjaira abból épül fel, amit ma megálmodunk, megtervezünk és megteszünk. A jövő és a múlt valamilyen titokzatos módon egyszerre vannak itt velünk.
A ballagás során az élmények most egyetlen pillanatba sűrűsödnek, furcsa, hosszú és mégis rövid perccé, amelyben annyi minden megfér egymás mellett: kellemes és olykor kellemetlen emlékek, színek, szagok, ízek, arcok, emberek. Feldolgozhatatlanul sok élmény, ami már visszavonhatatlan.
Meggyőződésem, hogy minden ember arra van rendelve, hogy megtalálja maga helyét a világban. Arra vagyunk teremtve, hogy sikerüljön az életünk. Márai Sándor szerint “nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit, boldognak is kell lenni közben”! A boldogságot nem célként kell megjelölnünk, hanem állapotként megélnünk. A boldogságot ott, azzal és abban kell megtalálnunk, ahol, akivel és amiben élünk.
Tizenhárom évvel ezelőtt osztályfőnökként búcsúztattam érettségiző osztályomat. Az egyik szülő megkérdezte, hogy mit érzek. Vajon mit érezhet egy mérnök látva, hogy a híd, amit tervezett, elkészült és beteljesíti küldetését? Vagy mit érezhet egy író sikeres könyvének útra bocsájtásakor? Az alkotás örömét érezzük mi, tanárok is végzős diákjainkon végigtekintve.
És hiszem, hogy ugyanezt érzik a ballagáskor a szülők is. Szerencsés minden gyermek, akit várnak, akinek az érkezésére felkészülnek, akit szeretnek. A növekedés szent dolog, nagy titok! Kevesebb szebb ajándék van egy családnak, mint látni felnőni a gyermekét, látni egészségét, sikereit és tudni azt, hogy a sok szeretet, szigorúság, odaadás nem volt hiábavaló. Megérte. Hosszú évek kemény munkája teszi lehetővé egészséges fiatalok sikeres útra bocsájtását. Ez az út nem itt indult és nem itt ér véget: a szó szoros értelmében is a gimnázium kavicsösvényén vezet tovább a kitárt ajtón keresztül.
Kívánom minden ballagó diákunknak, hogy vegye birtokába a jövőt és találja meg a mában, a mindennapi feladatban és a szeretetben a boldogságot!
De ha bármikor elcsüggedne az úton, idézze fel Ady sorait:
“Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.”
Török Csaba
igazgató
FOTÓGALÉRIA ITT.