Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Lakossági összefogás

👏 Kis lépés Nagyszénászugban

‼️ A Nagyszénás és a Holdfény utca egy részét mától, szeptember 14-től átmenetileg lezárták a forgalom elől.
👉 Ma ugyanis megtörtént a lakossági adakozásból finanszírozott aszfaltozás.
📌 Az érintettek azt kérik, hogy előreláthatólag 2 napig mindenki kerülje ki ezt az útszakaszt.

 

Megosztom a cikket

SZIA – WudiSuli: a gyermekek érdeke az első

Gyermekeket nem lehet semmilyen indokra hivatkozva különválasztani, szegregálni, minden budakeszi diáknak egyenlő jogokat, egyenlő elbánást kell biztosítani egy adott iskolai épületen belül, hangsúlyozták a felszólaló képviselők az Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottság szeptember 14-i, hétfői ülésén.

Elhangzott, hogy a házirendet ennek megfelelően kell kialakítani és mielőbb közösen elfogadni a Knáb János utcai épületben, amelyben két iskola működik idén szeptember elseje óta, a Széchenyi István Általános Iskola, és az idén indult Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskola.

Az utóbbi napokban több SZIA-s szülő is jelezte, hogy korlátozták a gyerekeik számára a WudSuli pedagógusai a német nemzetiségi iskola fenntartásában lévő mosdók használatát. A mai bizottsági ülésen Schrotti János, az iskolát fenntartó Budakeszi Város Német Önkormányzatának elnöke úgy fogalmazott, hogy a mai kérést figyelembe fogják venni, illetve elmondása szerint már a jelen helyzetben sem korlátozzák a SZIA-s gyerekeket a mosdók használatában, csupán a kötelező maszkviselést kérik számon, tartatják be.

A két iskola együttes működése egy sikertörténet lehetne Budakeszin, mindenki abban bízik, hogy a két iskola vezetése képes lesz együttműködni, mondta hozzászólásában dr. Győri Ottilia polgármester. Az önkormányzat az épület tulajdonosa, az Érdi Tankerületi Központ a fenntartója, mindenkinek az az érdeke, hogy mielőbb példás együttműködésre törekedjenek a iskolaigazgatók, tette hozzá a polgármester.

Ezt kérte a SZIA szülői szervezetének vezetője, Gönci Dániel is, aki több hozzászóló képviselőhöz hasonlóan azt hangsúlyozta, nem lehet a vírushelyzetre, a biztonsági szempontokra hivatkozva sem különválasztani a gyerekeket egy adott épületen belül. Ez vonatkozik a szünetben a személyes kapcsolattartásra, és a mosdóhasználatra egyaránt.

A mai bizottsági ülésen az a döntés született, hogy a vitát kiváltó rosszabb állapotú mosdók felújítása érdekében az önkormányzat – a tankerülettel is egyeztetve – előteremti a szükséges pénzügyi forrásokat.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2638970623080100&id=1869523993358104&__xts__[0]=68.ARAo89oPjPjL2akkxCCo-s4nUU2ZW9E-2DdmDCr5Xjn5x9T-jVmdJA-5xbdan2uos8DUaSgsMAnPP85lRKrz0FfO9jIevwx1V_XG2MZiI5TKI_Eh-UbpnFXw_thphKfjwizyLsRJI7IuKdhzDolu1ZEl-cVj4hkRuh1gE_6dLPyEnhduPMuVk-gQfBcOGRMIPAxV0wJwyrStd7FAiDFq_7ECgQ_q-XVAtsyhJ5yhW2-ysjkbXJ_wqZlewx4_yTyQlBfBfdWAYd6DknhT9Ff3n4HiEAAZ9VB6OcPVS_2MbGPdwHQbzMRXdNvmIAQ5elS0Y3-qPSA6qo4_uuCoJD8AkJXavGTL&__tn__=-R

Megosztom a cikket

Vigyázzunk egymásra, az egészségünkre!

A járványügyi helyzet második hullámában is fontos, hogy vigyázzunk egymásra, az egészségünkre. Ezt hangsúlyozza hivatalos Facebook oldalán a polgármester is.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2638893679754461&id=1869523993358104&__xts__[0]=68.ARDTlSxgTuzPrArhvfjyQ90h8D8LCYwGBEO1aSOjzp1Qalk4deUaBRUErJBcyBX8-oHRSBfXL6RbUZVwf6vYiW1UKNCUI5wu5eawRUP5UNQlynrvduoiQeiNC8klwftZYBNojsKXtc_THP5bzDF3HzeOt2xfTMrxFNyrmjcteqlWLkiWitNVSMw4kEenVZfd0-IeWkSXvsmu5zHwvUu3EJtz7t9hM1lfXh6mu2u48EowS-b4YSe9jUmtIgMfEys1tJPQTiqXJCpsgNCkArBR3aybpwkWl69ffBXFwc1a1yHbrceUkyBPinG2CB-wpMLrmPtHNUuGGJC7k-0G2gKJdDfnSMeBfrq5G_ZhpplKdLUuzKDqADtLoQ1o3sBdK4t2D6Cj_61HKGkmIgHOa8uzapztf0w8voWyYjCD6AYvjwFIi5hDZp3EiehRu73mxKl2uiV0q0jeweY1KNNQNF5SBy6CROPA4lDSczoORJanOysrEPg9sKVqXufPeWqAs3aTT5U&__tn__=-R

Megosztom a cikket

Orbán Viktor: Magyarországnak működnie kell, ezt akarják az emberek

A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában.

Elmondta, a Nemzeti Konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait. Arra kérte az embereket, hogy tartsák be a járványügyi szabályokat, és hordjanak arcmaszkot. Utóbbi megszegéséért akár bírságot is lehet kapni ezentúl.

https://hvg.hu/it…/20200912_Orban_Viktor_nyilatkozik_az_m1en

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2637372676573228&id=1869523993358104&__xts__[0]=68.ARC0XUvSIgUejzleyyv_cIKOYG9x2jd8-JuSlD-Qf-oDkos0FD4p5RnCR3Gyj2spnBZgIY6t4JyIR9Wg2a5jsIl330T3_HlMHK6QmLgp5Oesb13QsA7VSD6JSnrOiMbWOFrN-b-Hn3Cr4pPCCDXHcBDxFiHhSi6JQ2Sy0QXIfBik0R4z_uM-rDhJ5pCj-xy42mcuAK5UkZWTxvPRWl4K2iYD8ZqXAhANHo1nhD-kIcZXVoP0awDUMJJ6V3nrXokqSV5DKSpEDgnfMOtZTW2bgr07v8tcF4DZ858sZo4w84hdlVGc2GR5JBVcETU432o0oxtzr-SLKgn9SEUNT80RgEAc26HB&__tn__=-R

Megosztom a cikket

Bocskay Berci az NB1-ben!

2008-2014 között hat évig szaladgált, majd focizott, aztán varázsolt szenvedélyesen a Budakeszi sportpályán.
Ma – 18 évesen – bemutatkozott az NB1-ben. A Budakeszi LA minden korábbi és jelenlegi játékosa, és munkatársa nevében is tiszta szívből gratulálunk, Bocskay Berci! – írta Facebook oldalán Kiss Baranyi Sándor, a Budakeszi Labdarúgó Akadémia alapítója.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2637298709913958&id=1869523993358104&__xts__[0]=68.ARDnJEHay66sYqf_rZQD7O8toIWwhCl7VtNNvjbGjo8k-likc0416EXtUx5gXHndJrSukXnSkyUucwjHO2_aMTNw9mRCpbN4dEiJR_o9Tcti2Vkfl-hIwdbfnbbmT4vQSSfMtWOQUl7TjvurO9jr_NFOHx1uaA8nm8kPlqiM1nzJGCHGTi_CVCILJJEwPLB9qV__Jywx7CCwryf1aYjmpMJykgHde0QruCWogNKcTbLWvajodV5vqh8nCt_48gFo5PEocMDKbYU-v2jPmGG124eGfKWX1uSjl2_hheR1dlpVxaLz2xUinmDuy9OJy4YD8SXIO0tIhwqXTgros2EP8pS52O-N&__tn__=-R

Megosztom a cikket

Hámori Benedek Budakesziről megnyerte az országos LÜK-bajnokságot !

A LÜK-bajnokság ((Logika, Ügyesség Kitartás) a Móra kiadó tanulmányi versenye. Úgynevezett LÜK-táblákkal oldják meg a feladatokat a gyerekek. Három témakörben vannak feladatok: logika, magyar nyelv és matematika. Versenyt 2.,3. és 4. osztályos tanulóknak rendeznek.

Öt forduló van: osztály, iskola, kistérségi, területi és országos. Idén Beni mindet megnyerte! GRATULÁLUNK!

A LÜK egy német eredetű játékos tanulási segédeszköz, melyre az jellemző, hogy a tanulók maguk is ellenőrizhetik, válaszaik helyesek-e. Különböző feladatsorozatai óvodától gimnáziumig vannak kialakítva. A LÜK (amely magyarul a Logika, Ügyesség, Kitartás nevet kapta) lényege: Tanulj, gyakorolj, ellenőrizd (ez németül Lerne, Übe, Kontrolliere, ennek kezdőbetűiből áll össze a LÜK kifejezés).

Megosztom a cikket

Példaértékű együttműködés Budakeszi, a II. és a XII. kerület közlekedési problémáinak megoldásáért

A Budakeszi út felújítása érdekében összehangolt cselekvésről döntött Budakeszi, a II. kerület és a XII. kerület polgármestere. A II. kerületi Városházán tartott szeptember 9-i egyeztetésen egyetértettek abban, hogy közös érdek az agglomerációs közlekedés megoldása, melynek része, hogy mielőbb elindulhasson a Budakeszi út teljes felújítása, szakaszos buszsáv létesítésével. Az együttműködéshez csatlakozott a Fővárosi Vízművek vezetése is annak érdekében, hogy az út felújításával egy időben az itt húzódó főnyomócsövek cseréje is megvalósulhasson,  amelynek a meghibásodása az elmúlt időszakban a közlekedésben is több alkalommal jelentős fennakadásokat okozott. A csőtörések megelőzésén túl ezáltal a város vízellátásának biztonsága is tovább növelhető.

Eddig nem volt példa a mostanihoz hasonló szoros együttműködésre fővárosi kerületek és egy agglomerációs település, valamint egy közszolgáltató között. Dr. Győri Ottilia, Budakeszi, Őrsi Gergely, a II. kerület, és Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere első lépésként a szerdai egyeztetésen megállapodtak abban, hogy kérik a kormányzattól egy hatástanulmány elkészítését a Budakeszi út felújításáról, és az ehhez kapcsolódó P+R parkolók létesítéséről, valamint a Budakeszit elkerülő út megépítéséről. A tanulmány elkészítését a három önkormányzat valamint a Fővárosi Vízművek Zrt. 3-3 millió forinttal támogatná.

A résztvevők egyetértettek abban is, hogy az agglomerációs közlekedési problémák hosszú távú megoldásakor fokozottan figyelembe kell venni a környezetvédelmi szempontokat is. A Zsámbéki-medence településeiről jelenleg ugyanis naponta átlagosan 11 ezer autó érkezik a fővárosba, ezek nagyrésze pedig a II. kerület és a Hegyvidék útjait terhelik. A Budakeszi úti leendő felújítás, a hozzá kapcsolódó fejlesztésekkel ösztönözné a tömegközlekedési eszközök használatát, és jelentősen csökkentené a két fővárosi kerületre háruló terhelést.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2634572550186574&id=1869523993358104&__xts__[0]=68.ARC8YGmkI50l8yvRgrbtZjO3fBe5T-6amzsGhYy3vMYaG8QFf9ZThGoqhKo_E7Sdi38MD9zPJacsdSWbP-2Uk_z8HkwhKYqgxJ6Bmz_iV0K2P533nM-0N24YcJ8eMlFezBRr_G7F6Dc9-Oa2BL2IiASk4W5Q4vK78NV5mvpM8UiiWHP-EfFhJ4mpjdpGJO3q8KXdpiVIqhBlsxVMuoa86rxabGsbWektRpRm68TV0-GS9um-wJOxrP0Jb3Yk1M_lCWffuT9k7QB0QCpznCxBwaYE0A20ssfiPwZufCc0whtXYd1fFMMTGbMCc69jlpzcBQmnOVE&__tn__=-R-R

https://www.facebook.com/gyoriottilia/videos/318125626081707/?__xts__[0]=68.ARBhd2zodZKStnzU8x3ckWb5X7ZO_AaTWF-itqIdF1_8zK_ANB7oiXM_bnr84UEL_giLWuaE7ZFhNxG7lAus6t5bIunGeaZIsDvPkjztH4e7vlcKT-Z8klVpKVnbunTMu_1zmlue6bJpH0n44cfiPHFjI3n22GsQ75h7iO2nERLQmy2TZuYPOaHOYzoAbZCYiv6ljjyOd0PADucBXdWsFdk_4uli5IH2X06pQXxjboiZQrR3RoP5DYjQunmQ6N5EtfTS64Tx_Z0ge24hlbvthCNmee38FHSIyu52LzKdFrd-tcKgqPNRF5wPJ5z_bnNdhimhggvCNW1JzRTFxbDKJUFMm6_wXOH8&__tn__=-R

Megosztom a cikket

Nem nőtt az igazoltan Covid-fertőzöttek száma Budakeszin

Budakeszin a szeptember 4-i hatósági tájékoztató szerint 103 személy áll járványügyi megfigyelés alatt, 9 esetben a mai naptól feloldották a korábban elrendelt hatósági karantént.

Az igazoltan fertőzöttek száma a csütörtöki adatokhoz képest nem változott, a megfigyelés alá vont személyek közül háromnak lett pozitív a vírusteszt eredménye.

A karanténban lévők – néhány igazoltan fertőzött személyen kívül – nem betegek, csupán a kontaktkutatás alapján kerültek elővigyázatossági alapon karanténba.

Megosztom a cikket