Félresikerült bankrablás
A Pest vármegyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ egységének közreműködésével elfogták azt a férfit, aki Solymáron akart kirabolni egy bankfiókot.
A Pest vármegyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ egységének közreműködésével elfogták azt a férfit, aki Solymáron akart kirabolni egy bankfiókot.
A budakeszi víziközmű- és csapadékvíz-elvezetési rendszer fejlesztéséért közös pályázati lehetőségekől is egyeztetettek az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal vezetői a Fővárosi Vízművek Zrt. vezetőségével az évenkénti szokásos összefoglaló megbeszélésen.
🔷️ Beszéltek arról is, hogy a Hosszúréti-patak rehabilitációjáért közös pályázat benyújtását készítik elő, uniós támogatás érdekében.
🔷️ Csörnyei Géza vezérigazgató többek közt arról is tájékoztatott, hogy Budakeszin az országos átlaghoz képest kisebb mértékű a csőtörések, szivárgások miatti hálózati veszteség, ez 10 % alatt van, országosan ennek a mértéke 25 %.
Hétfő délután Nagyszénászugból kértek segítséget, mert egy drótszőrű tacskó beszökött egy lakatlan telekre, ahol egy romos faház alatti kotorékba bemászott, és beszorult.
A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt vonultuk ki.
Eleinte nehezen lehetett beazonosítani a kutya helyzetét, de segítségünkre érkezett még szintén a második kerületben állomásozó Katasztrófavédelemi Mentőkutyás Szolgálat is, és sikerült meghatározni, hogy hol kell a romos szerkezetet megbontani, illetve a kotorékot kibővíteni.
A bontás előtt a romos, düledező épületet létrákkal és spaniferekkel biztosítani kellett a biztonságos munkavégzés érdekében.
A kutyust ezt követően sikerült kézi erővel annyira megközelíteni, hogy szorult helyzetéből kiszabadulhasson. Szerencsére úgy tűnik, hogy az ijedségen kívül nagyobb baja nem történt.
Anyaszült meztelenül, fürdőnadrágját a térdére fektetve kocsikázott Budaörsön az a 44 éves férfi, akit bizonytalan közlekedése miatt intettek le az egyenruhások.
Összefüggéstelenül beszélt, az egyik percben tankolást, a másikban kocsimosást emlegetett úti céljaként. Iratok nem voltak nála, a kocsi két kereke defektes, lökhárítója roncsolt volt. Érintőlegesen kitért 2 pálinkára, de fogalma sem volt, mikor és hol fogyasztotta.
Miután egyetlen ruhadarabját magára húzta, a rendőrök előállították. A szokásos protokoll szerinti azonosítás, kulcscsomó átvétel közben hirtelen agresszíven üvöltözni kezdett. Próbált rúgkapálni, ülő helyzetéből és béklyójából menekülni, eközben ráharapott az egyik rendőrnő alkarjára – pillanatok alatt fekvő testhelyzet és a további mozgását megakadályozó intézkedéstaktikai fogás járt érte cserébe.
Mivel az alkoholszonda 0,57 mg/l értéket mutatott, vér-, és vizelet mintavételre kórházba vitték. Eljárás indult ellene.
A megkóstolt őrmester szerencsére csak felületi hámsérülést szenvedett, a kötelező orvosi vizsgálatot és kezelést megkapta (a képen nem ő látható).

A XXXVII. Erkel Napokon a Zákányi Zsolt Református Vegyeskar és a Farnaby’s Dream Consort régizene együttes nyárköszöntő koncertjét hallgathattuk meg a Református Templomban.
Mindenkit várok nagy szeretettel első szakmai napomon. Ha érdekel az autó restaurálás, ötletek, tippek akkor gyere el. Megmutatnád projekt vagy kész autódat akkor írj nekem 25 autót tudunk fogadni a kiállítási területre. Család többi tagjára is gondolva, lesznek programok a kicsiknek is.
Amit kínálunk:
25 db Válogatott klasszikus autók kiállítása, Szakmai előadások veterán járműrestaurálásról, Élő szerelési bemutatók, tapasztalatcserék.
Június első hétvégéjén rendezték meg az első Budakeszi Foci Fesztivált, amely a helyi lakosságot és a sportág iránt érdeklődőket hívta egy közös, sportos napra a városi sporttelepen.
Ilyen szatyrokat festhettek Makhult Gabival a Múzeumok Éjszakáján a Budakeszi Tájházban! Ha hoztok pólót, terítőt, párnahuzatot, azokat is megfesthetitek. Részletek és jelentkezés: https://www.facebook.com/events/726932119763475
A budakeszi ovis gyerekek is bekapcsolódtak a Mozgás éjszakája programsorozatba. Az életkoruknak megfelelően azonban a gyerekek nem éjszaka, hanem délelőtt végeztek mozgásgyakorlatokat.
🙋♀️🙋 A Szivárvány óvoda apróságai vidám gimnasztikai bemutatót tartottak, míg a Tarkabarka óvodások mozgásfejlesztő eszközökkel tornáztak és a Mamutfenyőknél frissítő tornán vettek részt. A Pitypang Sport Óvodások testtartásjavító „vitamintornával” színesítették a programot.
🙆♀️🙆 Délután, este a szülők vehetik át a stafétát, a gyerekek már alaposan bemelegítettek.