Author: Kufa András

Rövid idő alatt bárkit megfertőzhet egy új koronavírussal fertőzött személy

Egy új tanulmányban matematikusok keresték a választ arra, hogy mennyi időn belül történhet meg a vírus átadása.
„Hordjunk maszkot, tartsunk másoktól 1,5-2 méteres távolságot, és kerüljük a nagy tömeget!” – kívülről fújja mindenki az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention) által (is) többször kiadott, sokszor ismételt irányelveket. Ám, sajnos, ezek a jótanácsok se feltétlenül hoznak betonbiztos megoldást. Persze, az említett egyszerű járványügyi iránymutatást követve nagyban lehet csökkenteni a megfertőződés kockázatát, de a valóságban ennél jóval komplikáltabban zajlik minden.
Nem véletlenül kutatják a tudósok továbbra is intenzíven a vírus átadásának folyamatát, a fertőződés mikéntjét. Egy újabb tanulmány során most matematikusok próbálták kideríteni, hogy hány perc alatt történhet meg a vírus átadása. Mennyi idő kell ahhoz, hogy magunk is COVID-osok legyünk, ha koronavírussal fertőzött személlyel tartózkodunk egy szobában. Függetlenül attól, hogy az ismerős illetővel mennyire vagyunk közeli (szoros) kontaktusban egymással, vagy ő kissé távolabb áll a teremben. A vizsgálatot végzők következtetése nem meglepő – úgy találták, gyorsan zajlik a fertőzés átvitele, ez fordított arányban attól is függ, hogy ki mennyiben tartja be a biztonsági előírásokat. Azt is kiszámolták, hogy kinek milyen helyzetben mekkora a kockázata.
Megosztom a cikket

Kigyógyultál a Covidból? Ezt a vizsgálatot érdemes elvégeztetni!

Több Covid gyógyult panaszkodik arra, hogy a gyógyulás után nem tudják úgy folytatni a mindennapjaikat, ahogy korábban tették. A vírusfertőzés okozta tünetek súlyosságától függetlenül is megnehezítheti a munkát a kimerültség, a csökkent terhelhetőség, bizonyos kitartó fájdalmak. Dr. Müller Gábor, a KardioKözpont kardiológusa felhívta a figyelmet arra a vizsgálatra, amit nem csak szívbetegeknek ajánlott elvégezniük azután, hogy túl vannak a Covidon.

https://www.evamagazin.hu/fontos-covid-utani-vizsgalat-134985

Megosztom a cikket

December 3.- Ma van a Fogyatékos Emberek Világnapja

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1992-ben nyilvánította a mai napot a Fogyatékos Emberek Világnapjává azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a betegségek, balesetek és katasztrófák következtében hosszan tartó fizikai, értelmi, érzékszervi károsodást szenvedett embertársaink problémáira.
Bár a fogyatékosság nem fertőző betegség, hanem egy állapot, mégis a fogyatékkal élők nap mint nap szembesülnek a társadalmi előítéletekkel.
Az ENSZ Közgyűlése 2006. december 13-án fogadta el a Fogyatékossággal élő személyek Jogairól Szóló Egyezményt, amit hazánk is aláírt. A benne foglaltak szerint a társadalom elismeri, hogy a fogyatékos emberek egyenlőek bárki mással, ugyanazok a jogok és kötelességek vonatkoznak rájuk, mint a társadalom bármely tagjára.
Megosztom a cikket

Maradhat a járványszigor, de karácsony és szilveszter kivétel lesz

Kormányinfó
Még nincs végső döntés a szigorítás folytatásáról december 11-e után, de nem kizárt, hogy maradnak a korlátozások. Karácsony és szilveszter viszont külön elbírálás alá esik – jelentette be Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Gulyás Gergely kiemelte: a jelenlegi becslések szerint egy hónapon belül tetőzhet a járvány Magyarországon. Az uniós költségvetéssel kapcsolatban a magyar kormány továbbra is ragaszkodik a vétóhoz, jelenlegi formájában nem tudja támogatni a javaslatot.
 
Megosztom a cikket

A koronavíruson átesett magyar katonák is vérplazmát adnak

A Magyar Honvédség Parancsnoksága Különleges Műveleti Szemlélőségről néhányan – akik már túlestek a COVID-19 járványon – úgy gondolták, hozzájárulnak a vírus elleni harchoz azzal, hogy vérplazmát adnak, elősegítve ezzel a vírus elleni antitest készítmény előállítását – olvasható a hivatalos közleményben.

A koronavíruson átesett magyar katonák is vérplazmát adnak

Megosztom a cikket

Jó hír!

2021. januárjától a tervek szerint beindul a NEAK-finanszírozott ENDOKRINOLÓGIA szakrendelés a Budakeszi Egészségügyi Központban.

Megosztom a cikket

Forgalomba került az első vakcina – Ezt lehet tudni róla

Engedélyezte szerdán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását.
Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.
Boris Johnson brit miniszterelnök minapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy kormánya már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból, és ez – mivel fejenként két oltásra lesz szükség – az első menetben húszmillió embernek, a brit lakosság csaknem egyharmadának lesz elegendő.
A Pfizer és a BioNtech november elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján 90 százalék körüli.
A Pfizer nem sokkal később közölte, hogy a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot.
A gyógyszeripari cég nemrégiben jelezte, hogy brit jóváhagyás esetén néhány napon, akár órákon belül el tudja kezdeni vakcinájának nagy-britanniai forgalmazását
 
 
Megosztom a cikket