Forgalomba került az első vakcina – Ezt lehet tudni róla

Engedélyezte szerdán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását.
Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.
Boris Johnson brit miniszterelnök minapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy kormánya már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból, és ez – mivel fejenként két oltásra lesz szükség – az első menetben húszmillió embernek, a brit lakosság csaknem egyharmadának lesz elegendő.
A Pfizer és a BioNtech november elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján 90 százalék körüli.
A Pfizer nem sokkal később közölte, hogy a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot.
A gyógyszeripari cég nemrégiben jelezte, hogy brit jóváhagyás esetén néhány napon, akár órákon belül el tudja kezdeni vakcinájának nagy-britanniai forgalmazását
 
 
Megosztom a cikket