Tavaszi tárlat

A Keszi-Art Egyesület tagjainak tárlatát nyitották meg Zsámbékon. A kiállítás április végéig lesz nyitva, hétköznap 8?20 óráig, hétvégén előzetes bejelentkezés alapján.

 

 

Balázs Mónika Csilla a ZSKIK intézményvezetője elmondta, hogy 30 keszi-artos művész állította ki munkáit. Valamennyi termet meg tudtunk telíteni. Ipar-és képzőművészek állítottak ki; van itt grafika, olajkép, akvarell, selyemkép, a tárgyak közül kiemelhetők a réztárgyak, valamint a különböző bútorok.

 

Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere is jelen volt a kiállítás megnyitóján. Beszédében elmondta, hogy az egyesület 2012-ben alakult, és a város önkormányzata anyagilag és erkölcsileg is támogatja az egyesületet. A kiállítás fő mondanivalója: az összefogásban van az erő! A budakeszi lakosok egyébként a Tanne étteremben is megtekinthetik a kiállítást.

 

Dévényi János, a Keszi-Art elnöke kifejtette: az egyesület a képző- és iparművészet minden ágának képviselőit magába foglalja. ?Szeretnénk ezeket a művészeket bemutatni igényes munkáikkal reprezentálva. Ez a társaság egyre tisztábban és érettebben tudja megjeleníteni egyéni arculatát.?

Az egyesületnek kb. 40 tagja van. Budakeszin kb. 200 művész élhet, akiknek az érdekképviseletét is szeretnénk ellátni.

 

Bernáth Béla asztalosmester állandó résztvevője az effajta kiállításoknak. Érdekes felvetést mondott: ?Ma már nehéz új stílust kialakítani, mert minden újabb stílus hasonlít a régebbiekhez.? Ma már mindenki a sorozatgyártásra készül, így alig van kézműipari jelleggel készített bútor. A Bernáth mester által készített pipere asztal gyönyörűséges, de sajnos, nem eladó…

 

Szabó Tibor Mihály

Fotógaléria itt.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megnyitóbeszéd a Keszi-Art Egyesület Tavaszi Tárlatára

(2014. március 22. Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár)

 

Tisztelt Művészetszerető Közönség, Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Kiállító Művészek!

 

A Keszi-Art Egyesület tehetséges budakeszi képző- és iparművészekből álló csapata mint a tavaszi növények, újabb és újabb hajtásokat, indákat növeszt a környező települések és kulturális intézményeik irányába. Idén Zsámbékon mutatkozik be az alkotócsoport a Tavaszi tárlat keretében. Ezért a bemutatkozási lehetőségért köszönetemet fejezem ki Balázs Csilla intézményvezetőnek és a Zsámbéki Művelődési Központ dolgozóinak, akik ezt a három teremből álló tágas kiállítóteret és a hozzájuk tartozó folyosókat biztosították számukra.

A kiállítás címe: Tavaszi tárlat. Így beszélhetnék arról, hogy ?újra frissen, újra zengve, újra tavaszra kél a föld?- ahogy a Venus virrasztása című kései latin himnusz mondja, vagy Berzsenyi szavaival ?balzsamos illatok között lengedez a Zephír?, selymet bont a barka, és szót ejthetnék a tavaszi bárányfelhők könnyed ragyogásáról az égen. Mert a létezés gyönyörűségének, a növekedésnek, az újjászületésnek a megélése és átélése ilyenkor tavasszal intenzívebb, ?főképpen, ha mosolyg az idő, s ha az évszak olyan, hogy zöld fűszőnyegeit telidesteli hinti virággal?, ahogy Lucretius, a latin filozófus írja A természetről című tankölteményében. Beszélhetnék a tavaszról és a természetről, amely mint téma gazdag variációs lehetőségekben bukkan fel az itt kiállított képeken, át- meg átszövi a különböző technikával, tussal, olaj vagy akrilfestékkel, fémhuzalokból, fából, selyemből vagy kerámiából készült alkotásokat. Paul Klee nyomán beszélhetnék a természettel folytatott párbeszédről, mint a művészet elengedhetetlen feltételéről, és arról, hogy minden szépségnek a természeti struktúrák alkotják kiinduló és végső referenciáját, még akkor is, ha a szépség az ember ítéletéből fakad.

Mégis inkább a művészi teremtés csodájáról és az esztétikai észlelés jellegzetességeiről szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni. A teremben látható festmények a természet elmélyült vizsgálatáról, az ember és a világ viszonyának filozófiai látásmódjáról tanúskodnak. Aknay János az épített környezetet és természeti hátterét vizuális jelekké alakítva a színek, arányok és a kompozíció segítségével emlékeink árnyékos és napos oldalát jutatta eszembe, míg Kósa János Ne félj az elmúlástól című festménye az emlékek egymásra rétegződését, tudatunkban történő elhalványulását, eltűnését ragadja meg az egymás alatt áttetsző festékrétegek segítségével. Dévényi János dinamikusan kiegyensúlyozott aszimmetrikus kompozíciói a világban meglévő, az ember által megtalálható harmóniát, egyensúlyt keresik és találják meg a formák egymás mellé és fölé rendezésével. A kiállított képek elrendezésében is törekedtek az egyensúlyra a kiállítás szervezői, a nonfiguratív képek ritmusát oldják a közöttük elhelyezkedő selyemfestmények, Somogyi Réka és Balassa Júlia nőiesebb látásmódja. Somogyi Réka karcsú nőalakjai könnyedén lépdelnek a virágba borult felhők között, a racionalitás matematikai szabályokkal zsúfolt világa fölött lebegve, vagy kulcslukon át, bentről meglesik a nyíló hóvirágok titkait. Balassa Júlia organikusan burjánzó, szimmetrikus formái pedig a tavaszi növekedés, a születés misztériumát ragadják meg.

A szomszédos termekbe lépve a kerámiák keltették fel a figyelmemet. Vitkó Mónika Orchideájáról és Giese Piroska Ikebanájáról egy, a virágkompozíció-készítésről szóló japán történet jutott eszembe. Ebben a tradicionális művészetben, amely a virágok közötti üres terekkel mesterien bánik, a teljesen kinyílt virágok helyett a bimbókat, a rügyező vagy száraz ágakat részesítik előnyben, mert ezzel jobban ki tudják fejezni a természet változásait, a múlandóságban rejlő szépséget. A japán történet szerint egy alkalommal Ikenobó vendégségben, a házigazda kérésére ikebanát készített. Ehhez azonban, mivel nem volt elegendő virág, csak egy moha fedte gallyat és egy vázát kapott. Ikenobó a mohos gallyat minden változtatás nélkül a vázába helyezte, majd a kimonójába nyúlt, és egy tiszta papírba burkolt repkényjuhar ágat vett ki onnan, s mint valami féltett kincset, illesztette a vázába, pompás szép ikebanát varázsolva a két növény és a váza együtteséből, a házigazda és a vendégek nagy gyönyörűségére, majd hangtalanul távozott. Később elmondta barátainak, hogy azt a repkényjuhar ágat harminc éven át hordta magával, tűnődve annak felhasználási lehetőségén, és éppen az a pillanat hozta el számára a várva várt alkalmat, mikor a mohos gallyat meglátta. A történetben a harminc éven át hordozott repkényjuharág tiszta papírba volt csomagolva, ?mert a teremtéshez csöndes, végtelen tisztaság kell, nyugodt, boldog ős-csönd? ?lét-koszos életünkben?. Ez utóbbiak már Juhász Ferenc költő szavai, amelyeket Kisteleki Dóra fatáblára festett akrilfestménye, a Pegazus istállói idézett fel bennem. A Pegazusból szárnyát veszített igásló lett és a Vattacukor-kaloda című képek is reménytelen szomorúságot sugallnak. Tarcsányi Ottília impresszionista stílusú, könnyed színvilágú, virágokat ábrázoló képei, Kaippel Emília Pünkösdi rózsái és Rododendronjai és Fehér Irén Tájkalligráfiái a lét boldogabbik arcát ragadják meg.

A folyosón sétáljanak majd át a harmadik kiállító-terembe. Az itt található műalkotások nagy részét a zene témája kapcsolja össze. Mészöly Zsófia Szinyei Merse Pál Pacsirtájával idézi meg elmúlt korok festészetét, Géczy Olga Önarcképén a karmesteri mozdulat dinamizmusa és a kezek kifejező ereje van jelen. Vágvölgyi Attila grafikáján a szárnyas nőalak a tenger morajlásába hallgat bele, egy tengeri csigát tartva a füléhez, miközben vékony hínárokon ringatózó kagylóhéjban hintázik. M. Sarlós Erzsébet fémhuzalokból és fémszalagokból hajlított képei, szobrai, (A zene hullámai, Quintet, A himnusz születése) audiovizuálissá teszik a síkbeli és a térbeli művészetet, szinte halljuk a zenét, ha ezeket az alkotásokat szemléljük. Kiss Iván markáns tónusaival, Tongori Szilvia kecses, de egyben dinamikus és finom madáralakjainak egyedi formavilágával már a régebbi kiállításokon is megismerkedhettünk. Bernáth Béla asztalosmester mesterségbeli tudása, precizitása és különleges bútorokat álmodó művészi fantáziája előtt tiszteleg Kósa János róla készített portréja.

Arra kérem a nézőket, hogy a folyosón elhelyezett fotókat és festményeket is tekintsék meg. Kuchta Nándor a női szépség örök metaforáját variálja, Samu Ferenc jól sikerült portréinak plaszticitásával az emberi arcon látható fényekkel és árnyékokkal játszik. Az Egyesület tagjainak száma olyan nagy, hogy a rendelkezésre álló keretek között lehetetlen minden művészre részletesen kitérni, de valamennyi alkotó olyan munkákkal szerepel, melyeket büszkén tárhatunk a Tisztelt Közönség elé.

A kiállított műveket azonban a nézők értő tekintete teszi élővé. A művésznek nem az a feladata, hogy a valóság másolatát készítse el, hanem már az ókorban is azt gondolták, hogy a művészet segítségével az örök modellt, az ideákat igyekszik megragadni. Az igazi én keresését szimbolizálja. Plótinosz, ókori filozófus gyakran használja műveiben a művészet metaforáját. Ahogy egy kőtömbben a szobrász azt a formát szeretné elérni, amely érzékelhetővé alakítja az ideális szépséget, úgy szerinte a léleknek is arra kell vágyakoznia, hogy szellemi formát adjon saját magának, azáltal, hogy megszabadul mindattól, ami nem ő maga. Plótinosz így írja: ?Lépj vissza önmagadba és tekints szét! Ha még nem látod szépnek magad, tégy úgy, mint a szobrászművész, aki, ha azt akarja, hogy szép legyen a szobra, mindaddig elvesz és lecsiszol belőle, simítgatja és tisztogatja művét, amíg csak egy szép arcot ki nem hoz belőle. Te is vedd el mindazt, ami fölösleges, egyenesítsd ki, ami görbe, tisztítsd meg s tedd ragyogóvá azt, ami homályos. Ne szűnj meg a saját szobrodon munkálkodni, míg az erény isteni fénye fel nem ragyog benned.? Ezekkel a neoplatonista gondolatokkal nyitom meg jelen tárlatunkat és kívánok a művek szemléléséhez tiszta tekinteteket, értő, befogadó lelkeket. Köszönöm a figyelmet.

Zsámbék, 2014.03.22.                                                                      Óbis Hajnalka

Megosztom a cikket