„Saját életet adni a bábuknak”

A Nemzeti Táncszínház augusztusban ismét műsorára tűzi a Botafogo Táncegyüttes Sakk című táncdarabját. A speciális témaválasztásról, az alkotás folyamatáról beszélgetett a Fidelio újságírója a darab koreográfusával, a táncegyüttes művészeti vezetőjével, a budakeszi Dalotti Tiborral.

– Mikor döntött úgy, hogy biológus vegyészmérnök végzettsége ellenére a táncművészetet választja hivatásának?

– Eleinte a két életpályám párhuzamosan haladt egymás mellett. A munkahelyemen folyton a táncra gondoltam, tánc közben pedig a munkahelyi problémák kötöttek le, és úgy éreztem lassan itt az ideje dönteni a kettő között. Aztán egy Amerikába szóló ösztöndíj hatására jött az elhatározás: nem fogadom el az ösztöndíjat, mely örökre a polgári foglalkozásomhoz kötött volna, hanem itthon maradok és a táncnak szentelem magam. Az elmúlt huszonöt év azt bizonyítja, hogy ez egy jó döntés volt. A jégtáncos múltamnak köszönhetően tanultam társastáncot, ebből fakadt, hogy ezzel a táncfajjal kezdtem foglalkozni. Aztán, hogy a katonaságból egy kicsit kihúzzam magam elvégeztem, a tánctanár képzőt is, és amikor helyettesítenem kellett a táncpáromat, egyre jobban beleszerettem a tanításba, de ez nem volt egy tudatos döntés. Saját szórakozásból csináltunk csoportos koreográfiákat, hogy kipróbáljuk magunkat elmentünk az 1993-as Ki mit tud?-ra, és ott derült ki, hogy a koreográfiák megélnek a színpadon is. Nagy sikerünk volt, másodikak lettünk. Megismert minket a nagyközönség, Török Jolántól, a Táncfórum igazgatójától pedig lehetőséget kaptunk egy önálló színházi darab megalkotására, innentől számíthatjuk, hogy a színpadra kerültünk. Darabjaink egészen a mai napig jelen vannak a táncpalettán, többek között a Nemzeti Táncszínház színpadán is.

– Színpadi darabjait alapvetően a formációs társastánc – showtánc műfajára alapozza, de azok jellemzően más táncfajok mozgáskincsét is magukban hordozzák. Hogyan tudnak alkalmazkodni a Botafogo táncosai az eltérő mozgásformákhoz?

– A társastánc ismeretével egy táncos egészen eltérő mozgástípusokat is képes megvalósítani. A latin táncok izoláltsága okán tudja, hogyan kell használni a testét, és bármilyen mozgásformát könnyen elsajátít. A táncosaink hagyományos versenytáncosi képzésén túl, ha a darab úgy kívánja, különböző szakemberek segítenek elsajátítani az adott műfaj törvényeit. Legutolsó darabunkban például volt hip-hop jelenet is, de előfordult már, hogy a koreográfiát jazztánccal színesítettük. Az Aladdin című darabunkban a hastáncot használtuk fel, mely műfaj esetében könnyű dolgunk volt, hiszen a hastáncnál a latin tánchoz hasonlóan alapkövetelmény a csípő lazasága.

– Koreográfiái, a táncok térformái precízen kidolgozottak. Hogyan néz ki Önnél az alkotás folyamata?

– Az alkotás sorrendje nagyon fontos: először a témát keresem meg, amire egy konkrét történet és dramaturgia készül. A dramaturgiát mindig külső szakember írja meg, és ha van már történet, akkor tudom, hogyan lehet egybefűzni, érthetővé tenni a cselekményt. Ekkor a darabot lebontjuk jelentekre, melyekhez van, hogy hetekig, hónapokig kutatunk zenéket. A mi darabjainkban a zene nem pusztán aláfestő, hanem szerves része a mozdulatoknak. Olyan egységet próbálok a zene és mozdulat között megteremteni, mintha a közönség nem csak hallaná a zenét, hanem a koreográfián keresztül látná is azt. Miután a fejemben összeállt a koreográfia egy táncospárral lemegyek a próbaterembe, és ott konkretizáljuk a mozdulatokat. Ezt követi a betanulás majd a kidolgozás folyamata, mely egy olyan darab esetében, mint a Sakk minimum két-három hónapot jelent. Versenyterületről hozzuk a precizitást, tapasztalatunk van abban, hogyan kell szinkronba hozni a mozdulatokat. A társastánc egyáltalán nem színpadi műfaj, ezért egy klasszikus képzettségű versenytáncoshoz képest táncosainknak meg kell tanulniuk a színpad törvényeit, a színpadi jelenlétet, az arcmimika megfelelő használatát, mindenképpen el kell beszélgetni a táncosokkal, hogy milyen érzelmeket vihetnek fel a színpadra.

– Hogyan született meg a Sakk című táncdarab ötlete?

– Évekkel ezelőtt jöttünk haza Angliából, és a repülőn a következő táncdarabunk ötletén gondolkoztunk, amikor hirtelen valaki feldobta, hogy sakk. Rögtön lecsaptam rá. Elkezdtem gondolkozni, hogyan kellene megvalósítani dramaturgiailag és koreográfusi szempontból, azt a kérdést, hogy egy játszma folyamán egyre kevesebb bábu van. Életet, saját akaratot adtunk a bábuknak és minden egycsapásra megoldódott. Annyira sokrétű a téma, annyira kimeríthetetlen, hogyha egész életemben csak sakk darabokat csinálnék, az is megtelítené az életemet. Amikor egy néző bejön az előadásunkra, észreveszi, hogy a történet nem csupán a világos-sötét harcáról szól, sokkal több rétege van és mondanivalóval bír. Olyan jelentések is előtűnnek, amelyeket tudatosan nem tettünk bele, mégis felfedezhetőek benne. Talán ez is népszerűségének egyik oka, hogy az is szembesülhet új dolgokkal, aki nyolcszor-tízszer látta. Nekem nagyon fontos, hogy ne csak érzéseket közvetítsünk, hanem gondolatokat is, ne pusztán az érzelmekre, az értelemre is hassunk. A darab alapvetően egy konfliktushelyzetre épül: saját életet adni a bábuknak, miközben döntéseiket a sakkozók rendre felülírják, mindezt olyan dramaturgiai vonások közé rejtve, mint a szerelem vagy az ármány.

– A koreográfia megalkotásakor mennyire maradt hű a sakk játékszabályaihoz, lépéseihez?

– A díszlet sem hagyományos, nyolcszor nyolcas beosztású sakktábla, mert akkor annyi táncost kellett volna ?fölrakosgatnom” ahány bábu van. Egy ötször ötös beosztású díszleten, mindig a sakktáblának csak egy részletén zajló eseményeket mutatjuk a közönségnek, a másik felét a fantáziájukra bízzuk. A megalkotáskor tehát nem ragaszkodtam szigorúan a sakk szabályaihoz, de azért vannak olyan pozíciók, amiknél figyelembe vettem, ilyen például, hogy az első sorban a gyalogok álljanak. A sakkhoz komolyan értő játékosok is megnézték, nekik még többet mondott a darab. A jelenetek egymásutániságából következtetve olyanokat fedeztek fel benne, amit én tudattalanul tettem a darabba.

– A speciális témából fakadóan sok nehézséggel szembesült az alkotáskor?

– Több területen kellett fontos döntéseket hozni. Jelentéktelen kérdésnek tűnik ugyan, de nagy nehézséggel szembesültünk a jelmezek színválasztásakor. A sakkból adódó fekete-fehér színek mellett azért nem dönthettünk, mert ebből a két színből a közönség a rossz-jó jelképrendszerére asszociál, a gonosz és a tiszta kerül egymással szembe, amit mi semmiképpen sem szerettünk volna. A szereplők nem indulhattak ekkora hátrányból, ezért a barna és a vajszínű jelmezek mellett döntöttünk, hogy tompítsuk a kontrasztot. Hasonló felmerülő problémákat kellett megoldani a világítás megtervezésekor is. De el kellett dönteni azt is, hogy meghalhat-e a Király. A szereplőválasztás szintén mindig nehéz kérdés: van-e olyan karakterű táncosom, aki alkalmas valamelyik szerepre. Ha nincs ilyen karakter, akkor ki legyen az? Számtalan mást is meg kellett oldani, de a darab hosszan tartó sikere a helyes döntéseinket igazolják.

– Előfordult, hogy a Sakk koreográfiájába a táncosok is beleszólhattak?

– A koreográfiakészítés nem demokratikus műfaj, ha nem fogja össze senki, akkor megfogható lényeg nélküli ötlethalmaz lesz csupán. Az alkotás folyamatában természetesen én is elakadok néha, ekkor kérek segítséget az alkotótársaimtól, de ez csak arra vonatozik, hogy azt az adott problémát megoldjam. A zenéknél sok esetben közösen választunk, hiszen egy táncos szívesebben táncol olyan zenére, amit ő ajánlott. A táncosok feladata így is hatalmas, hiszen egy másfél órás mozdulatsorból álló koreográfiát kell megjegyezni. Minden új beálló nagyon megküzd vele. Olyan mintha egy könyvet kívülről kellene megtanulnia, ezért aki újonc, az rengeteg gyakorlás árán fokozatosan állhat csak be a darabba.

Forrás: Fidelio.hu (Bőcs Annamária)