Reflexió A 30-as éveiben járó nők felének nincs gyereke című cikkre

Elképedve olvastam a Hírmondóban megjelent cikket.

Nem azért voltam elképedve, mert megleptek ezek az adatok, hanem így, leírva sokkoló hatásúak.

Az individualizmus, a liberalizmus ? korábbi pozitív szerepüket nem tagadva ? mára számomra a szitokszók kategóriájába kerültek. Miért is? Mert mindkettő elé oda kell(ene)  írni a túlzott jelzőt, ami a jelen korunkra oly jellemző.

Természetesen, változott a világ azóta is, mióta, mondjuk, a feleségemmel megismerkedtünk 1977-ben, majd házasságot kötöttünk ?79-ben. Nem voltunk könnyű helyzetben: én éppen sorkatonai szolgálatomat töltöttem, későbbi feleségem pedig kárpátaljai magyarként szovjet állampolgár volt. Az, hogy minden nehézség ellenére egybekelünk, nem jelentette vita tárgyát. Szüleimnél laktunk másfél évig, majd itt, Budakeszin kaptunk egy 31 m?-es kis, szörnyű állapotban lévő szolgálati lakást. Helyre pofoztuk, és 10 évig, már két gyerekkel itt laktunk. Hozzáteszem, mindezt az én kezdő pedagógusi fizetésemből, valamint a gyesből, családi pótlékból. Ehhez természetesen szükség volt feleségem kiváló pénzügyminiszterségére is! Az ő szülei sok mindenben segítettek bennünket. De, bocsánat: az nem volt kérdés, hogy gyerekeket szeretnénk, és hogy ezzel ne várjunk addig, míg anyagilag kicsit előbb leszünk. Ha ezt nézzük, a tanárok megbecsülése, ?túlfizetése? miatt ma sem lenne gyerekünk, most kezdenénk tervezni?

Gyakran elhangzik manapság: csak akkor vállalunk gyereket, ha már anyagilag jól állunk, minden lehető tanfolyamot, iskolát elvégeztünk. Szerintem, ez úgy, ahogy van, álságos, felelősséget nem vállaló magatartásra utal. Amíg nem fog visszaállni az a közfelfogás, hogy a nők elsődleges feladata a meleg családi fészek biztosítása, a gyermekek nevelése, és ezt minden lehetséges módon nem segíti elsősorban az állam, addig nem is lesznek jobbak ezek a mutatóink.

Biztos, sok embert, főleg a hölgyeket, megsértettem ezzel a kijelentésemmel. Nem volt szándékom, nem gondolom, hogy ez a véleményem a ?vissza a fakanálhoz!? gyakorlatát jelentené.

Az emberek gondolkodását megváltoztatni nagyon időigényes feladat, nem várhatunk gyors sikereket. Sok múlik az idősebb korosztályokon: mennyi és milyen, ismereteket, gondolkodást, praktikus tudást ad át a fiataloknak. Miért nem követendő ma a valamiről való lemondás, a türelem, az áldozatvállalás erénye? Miért mondják még ma is sokan, hogy akinek több gyereke van, az vagy vallásos, vagy hülye? Amíg azt sugallja minden lehetséges média, hogy a szegény az szerencsétlen, hogy el kell tiporni a másikat; hogy aki segít a társain, az ?csicska?, addig nehéz lesz a dolgunk. Nagy a felelősségünk, nekünk, idősebbeknek: a személyes példamutatás ugyanis a nevelés egyik alapköve.

1998-ban esett először 100 ezer alá a születendő gyerekek száma, bizony, ha máskor nem, akkor kellett volna észbe kapnunk. Mindenképpen szükséges, hogy a lehető legtöbb támogatást kapjanak meg a fiatal házasok, hiszen, ha mi, itthon egyre kevesebben leszünk, valakik majd betöltik ezt az űrt?

Az első világháborút megelőző időszakban a felvidéki szlovákok nagymértékű asszimilációja volt megfigyelhető. Azt mondják a történészek, ha nincs a vereség, Trianon, akkor ?, a mondatot bárki be tudja fejezni.

Szabó Tibor Mihály