?Nincs relatív szabadság, csak abszolút szabadság?

Ünnepi megemlékezés Budaörsön az 1848?49-es forradalomról és szabadságharcról: a zord idő ellenére sokan megjelentek a budaörsi művelődési házban nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett ünnepélyen. Ilyenkor mindig az a kérdés is felmerül: milyen üzenete lehet a mai kor emberének a több mint másfél évszázaddal ezelőtti események?

Hangulatos fúvószene vezette be az ünnepélyt. Ezután a Himnusz közös eléneklése következett.

Az idei ünnepi szónok Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere volt. Azon igék, melyek 1848-ban testté váltak, olyformán termettek, mint a magyar népdalok, melyek százezrek ajkán szólalnak meg, a nélkül hogy tudnánk, ki a szerzőjük. ?A 48-iki átalakulás egy építmény, melyen (…) emberöltők dolgoztak; voltak, a kik követ fejtettek, voltak, a kik meszet, homokot hordottak, voltak, a kik egy-egy boltozatban helybe ütötték a zárkövet, de mind csak munkások voltak.? Kossuth Lajos értékelte így ? saját szerepét szerényen kisebbítve ? a forradalmat és a szabadságharcot, már jóval az események után, 1883?ban, az emigrációjából Bereg megyéhez intézett levelében.
És természetesen igaza volt. Mert ez a forradalom tényleg egy nagyon hosszú folyamat betetőzése volt, amely még a leveretésével sem ért véget, hiszen egy újabb évtizednyi passzív ellenállás hozta el a kiegyezést, amelyben sikerült megőrizni mindazokat a vívmányokat, amelyekért a küzdelem folyt. És igaza volt azért is, mert ezt a győzelmet valóban az egész társadalom vívta ki. A nemességet, a parasztságot és polgárokat is beleértve. És pontosan úgy, ahogyan Kossuth fogalmazott, tégláról téglára, ki-ki hozzátéve a sajátját. Mert az akkori reformtörvényeket nem egyik-napról a másikra, nem kapkodva vetették papírra. Évtizedes vita előzte meg a forradalmi törvényalkotást, és ezek az évek egyúttal Magyarország egyik legragyogóbb korszakaként, reformkor néven vonultak be a történelembe. Az ádáz viták során fokozatosan győztek meg minden társadalmi réteget az úgynevezett érdekegyesítésről, és beláttatták velük, hogy egymás kárára nincsen kilábalás az akkori válságból. Mindenki számára kellenek előnyök az átalakulás során, csak így lehet stabil társadalmi bázisa a változásnak.
A nyugati mintát véve alapul, de azt nem szolgaian másolva, először elméletileg alapozták meg a modern Magyarországot. Kölcsey és Wesselényi, Széchenyi és Batthyány, Kossuth és Lovassy László, és még megannyi felvilágosodott nemes és polgár alakította a közhangulatot, tüzelte a társadalmat. Mire 1848. március 15-éhez érkeztünk, már egy tökéletesen kidolgozott társadalmi programmal rendelkeztek. Nem titkolták senki előtt, mindenki tudta Magyarországon, hogy mit akarnak, és mit fognak tenni azok, akik hatalomra jutnak. Nem is okoztak sem meglepetést, sem csalódást, mert pontosan az történt, amit ígértek. Az áprilisi törvények örökre lerombolták a feudális Magyarországot, és visszavonhatatlanul letették egy modern, piaci alapokon nyugvó, az alapvető demokratikus értékeket tiszteletben tartó, polgári állam alapjait.
A forradalom előkészítése során, az áprilisi törvények megalkotásánál, a polgári állam kiépítésekor volt egy kulcsfogalom. Ez pedig a demokrácia. Nem véletlen, hogy az 1848-as év egyik legfontosabb és máig érvényes dokumentuma éppen az a 12 pont volt, amely akkurátusan összefoglalta a szabadságjogokat, és azokat a biztosítékokat, amelyek a demokrácia fundamentumát alkotják. A reformkor, a forradalom és a szabadságharc vezéralakjai igazi demokraták voltak. Felismerték azt az alapigazságot, hogy a demokrácia, a szabadságjogok, nem csupán jól hangzó, ám nem feltétlenül betartandó alapelvek, hanem igenis: ezek adják meg a polgári társadalom stabilitását és egyúttal igazi hajtóerejét is.

Kossuth világosan, érthetően és nagyon szépen beszél erről:
?A demokrácia és semmi más, csak a demokrácia azonos a szabadsággal. A demokrácián kivül is találhatók többé-kevésbé szabad intézmények, de ezek mindig magukban foglalnak egyenlőtlenségeket a kötelezettségek és a jogok tekintetében, kiváltságokat és mentességeket egyesek számára, mások kirekesztésével. A demokrácián kivül is létezhetnek szabadságok, de nem létezhet szabadság.? (Glasgow, 1857.)
Mennyire érdekes, hogy egy híján száz év múlva ugyanezt fogalmazza meg Bibó István is az egyik 1956 október végi írásában: ?A szabadság nem relatív fogalom, s nem egyik vagy másik csoportnak a szabadsága valamely másik rovására, hanem abszolút érték. Egyik ember és egyik csoport szabadsága nem csökkenti, hanem növeli és biztosítja a többiét: az a szabadság, mely mások rabságán nyugszik, nem szabadság, hanem egyszerű hatalmi túlsúly; ezekkel történt a szabadság nevében minden visszaélés; ilyenféle álszabadság a jobbágyok bőrére érvényesülő nemesi szabadság, a munkások bőrére érvényesülő korlátlan gazdasági szabadság és ilyen a maga belügyeibe való beavatkozást nagy hangon kikérő zsarnokság ún. szuverenitása is.?
Kossuth és Bibó mindketten arról beszélnek, hogy a siker, a jólét, az igazságos társadalom, a fejlődés motorja a demokrácia. A demokrácia értékeinek és intézményeinek működtetése, sérthetetlenségük biztosítása, és a számonkérhetőség elengedhetetlen feltételei a polgári társadalomnak. A demokrácia, a szabadságjogok megőrzéséhez azonban nem elegendőek a törvények. Sok apró íratlan szabályt kell megtartani ahhoz, hogy a szabadság szelleme érvényesüljön a hétköznapokban is.
Ilyen például a tiszta beszéd. Akkoriban, a szabadságharc idején voltak győzelmek és voltak vereségek. De akkor a győzelmet győzelemnek hívták, a vereséget pedig vereségnek.
Aztán szükséges még a világos értékrend. Akkoriban a sikeres vezetők maradtak, akik viszont kudarcot vallottak, azoknak menniük kellett. Ha sorozatosan csatákat vesztettél, akkor menesztettek a hadsereg éléről, mert látszott, hogy nem te vagy a legjobb, a legmegfelelőbb ember. Nem volt senki leválthatatlan, Kossuthnak nem voltak olyan jobb és bal kezei, akiket érinthetetlennek tekintett volna. Elengedhetetlenül szükséges alapelv az egymásra figyelés, az ellenvélemények meghallgatása is. Széchenyi már 1825-ben figyelmeztetett erre: ?Minden baj, mely az országgyűlésen máris jelentkezik, s ami még nagyobb s a végén még veszedelmesebb lehet: a kölcsönös bizalom hiányából ered, és a félreértésekből, melyek csak akkor szűnhetnek meg, ha az ember kölcsönösen, nyugodtan meghallgatja egymást, minden szenvedélyt elhallgattat, és némely alapelveket leszögez, és azoktól el nem tér.? (Napló, 423. oldal, 1825. november 12.)
Minimum két évszázada ismerjük a szabadság társadalmának receptjét. Magyarország mégis, újra és újra demokrácia deficittel küzd. Majd utólag rendre rádöbbenünk, hogy a demokrácia hiánya, megsértése, semmibe vétele okozta a bajt.
Ezért is kellene jobban figyelnünk a nagy elődökre. Ezért lenne jó, ha a politikai elit képes lenne egyformán értelmezni például azt, ami 1848?49-ben történt, amit a forradalom és szabadságharc üzen a mának. Vagy éppenséggel 1945-öt, majd a diktatúra elleni lázadást, az 56-os forradalmat. Ha végre nem sumákolna senki hamis ürügyekkel a rendszerváltás nagy adósságával, az ügynökakták teljes nyilvánossá tételével. Ha a szavak mindenki számára ugyanazt jelentenék. Ha egyszer s mindenkorra tisztáznánk mindent, melyeket az évtizedek alatt a szőnyeg alá söpörtünk. Legyen szó a történelmünkről, 48-ról, Trianonról, a vészkorszakról, s a 45 utáni évekről, vagy akár a rendszerváltásról. S felhagynánk a vitát a demokráciáról, európaiságról, jogállamiságról, mert ezek nem vitatható, hanem abszolút fogalmak?

Tudom, mindez ma még álom. Túl soká éltünk totális rendszerekben, hogy a rossz szocializáció, mint a méreganyag a szervezetből, kiürülhessen a társadalom jelentős részéből. Mintha sokan nosztalgiával vágyakoznának is arra, hogy a múlt viszonyai között élhessenek. Arról nem is álmodom, hogy mindenki megértse mindezt. Beérném azzal, ha a politikai elit a szélektől innen, s a társadalom nagy része megegyezne az alapkérdésekben.
Mikor, ha nem ilyen alkalmakkor kell megálljt parancsolnunk. Elég a megosztottságból! Nincs két Magyarország! Egy van csupán, s nagyon gyenge állapotban. Ez pedig közös felelősségünk. Lehetetlen négyévenként mindent megváltoztatni. Lehetetlen úgy rendbe tenni a dolgainkat, ha alapkérdésekben nem tudunk egyezségre jutni. Mert ha így marad, annak mindannyian vesztesei leszünk, s nekünk kell majd elmagyarázni gyermekeinknek, ?miért hagytuk, hogy így legyen?? Miért kell nekik is, újra és újra szembesülniük mindezzel. Boldogabb nemzetek számára egészen felfoghatatlan, hogy nálunk a legnagyobb nemzeti ünnepek is ürügyek a széthúzásra, a kettészakadt Magyarország demonstrálására. Hogyan is érthetnék, hisz nincs okuk arra, hogy a legnagyobb, a nemzet, s a polgárok szabadságjogait szimbolizáló ünnepeken bárkinek ezen jogok hiánya, vagy csorbulása okán kellene felszólalnia. Olyan országban szeretnék élni, ahol nem csupán egy-két városban ünnepelnek hozzánk hasonlóan együtt az emberek.
Ahol az alapkérdésekben született közmegegyezés, s az ezen alapuló Alkotmány biztosítja a kiszámítható, nyugodt, békés életet a társadalom minden egyes tagjának.

Az ünnepi beszéd után egy színvonalas ünnepi műsort élvezhettünk, amelyben sok érdekes dokumentumból hallhattunk részleteket.

Az ünnepi összeállítás után a Buda Környéki Televízió azt kérdezte meg néhány budaörsi politikustól: mi lehet az üzenete a mai ember számára 1848. március 15-ének? Wittinghoff Tamás polgármester úr visszautalt ünnepi beszédében elmondottakra, a széthúzás megszüntetésére, az alaposan megtárgyalt, mindenkinek egyformán szabadságot adó alkotmányra.

Török István alpolgármester úr a nemzeti összetartozást, a függetlenséget emelte ki, akár az EU kapcsán is.

Sánta Áron, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a nép saját szabadságáért összefogott, kiállt érte. Ez ma is aktuális: ma éppen a miniszterelnök úr Brüsszelben áll helyt Magyarországért. A különböző európai kritikák velünk szemben alaptalanok. Bátornak kell lennünk, mert csak a bátrak képesek győzni.

A felemelő ünnepélyt a Szózat hangjai zárták.

Szabó Tibor Mihály

Fotógaléria megtekintéséhez kattintson ide!

A Buda Környéki Televízió összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre: