Miért szerettem gyerekként Budakeszin élni ?

Rebersák Attila vagyok és a családunk már 6. generációját tölti Budakeszin és ezért látjuk a változásokat és sajnos az olyan dolgokat is amik nem változtak a hosszú évek alatt. Tekintsünk  vissza a múltba, milyen is volt Keszin gyereknek lenni? Fantasztikus, sok lehetőség kirándulásra és nagyon  sok egyéb családi programra volt lehetőség.

A családom egyik része a Préko lakótelep 1-es házában lakott én is oda születtem. Akkoriban nem volt még így kiépítve az egész környék, a házak mögött szőlők voltak és a telepen lakók kiskertjei. Az egyik legrémisztőbb hely nekem a kukatároló volt, amihez a két hátsó épület között egy kis úton kellett lesétálni. Este nem éppen az volt a kedvenc elfoglaltságom, hogy a sötét kivilágitetlan úton levigyem a szemetet.

De itt a rossz élmények el is fogytak. Imádtam a Budaörsi út szerviz útján végig menni a mamával. Akkor még nagyobb élet volt, emlékszem egy hölgyre aki tojást árult háztól,  a Fény utcai piacról vissza felé nála vettük meg a tojást. Tovább haladva volt egy rendőr háza akinek a ladája mindig a garázsban állt és szőlőt árult. Ezzel a bácsival tavaly találkoztam és már 90 éves is elmúlt de mindenre emlékezett és sokat beszélgettünk a környékről. Nagyszüleimmel sokat játunk a vadasparkba, szinte két hetente felmentünk és végig sétáltuk a gyönyörű erdei utat és ahogy mentük mindig sok történetet hallottam az állatokról. A menetrendszerű vadaspark után két úton jutottunk haza, vagy a keresztapám felé sétáltuk, aki az Arany János utca végén lakott vagy vissza a Fő utca mentén indultunk el.

Nekem minden kettő jó útvonal volt mert bármerre mentünk fagyizót érintett a séta.  Ha keresztapám felé mentünk akkor az utunk a József Attila utcán át tartott ahol a DuDu fagyizó volt. Ez a fagyizó már sajnos nincsen meg, nem is találtam róla képet a családi albumban, pedig nagyon jellegzetes cukrászda volt számomra, az apró kerítésével és hangulatos kertjével. Egyszerűen fantasztikus volt a DuDu felé menő út baloldalt társasházak voltak jobboldalt családi házak, és utána a József Attila utca végén már csak a  mezők voltak.

Az utca vége felé volt az  egyik kedves ismerősünknek Rudi bácsinak boltja. Község ezen részében vagy ide tudtunk jönni vásárolni vagy az Erkel utca – Fő utca kereszteződésben lévő ABC-be, Ahol mindig érezni lehetett a vásárló által őrölt kávé illatát.  Az Arany János utcával szemben még nem voltak házak a lakópark helyén egy nagy rét foglalta el ahol volt egy focipálya ezen a területen rendezték régen a majálisokat is. A másik útvonal akkor a Szöszi cukrászda esett útba illetve a Grafl cukrászda, lefele mind a kettőt nagyon szerettem gyerekként és mindenhol ki tudtam sírni egy-egy fagyit magamnak a nagyszüleimtől.

Ahogy lejjebb haladtunk a Vörös Hadsereg útján ( Fő utca )  elértünk a Táncsics Mihály térre ( Dózsa György tér ) ahol a híres vagy hírhedt Kakas kocsma volt, majd a kis hídon átkelve a pátyi úton sétáltunk tovább. A lakóteleppel szemben  mező és szőlő ültetvények voltak, ott épült később a Tímár vasker ahol most a Lidl található. Onnan sétáltunk fel Nagyszénászug felé arra volt a település dögkútja, ahonnan jutottunk be a Mária sziklához.

Akkoriban Nagyszénászúgban hétvégi telkek voltak, hétköznap nyugodt forgalomtól mentes környék volt. Mindig arra sétáltunk el imádtam az erdőt a rétet ott még semmi jele nem voltam úgymond civilizációnak. A másik program lehetett busszal bemenni a közeli Moszkva térre és onnan fel gyalogoltunk a várba a hadtörténeti múzeumba ez egy állandó program volt nagypapámmal aki mindig mesélt a II. világháborúról, amit ő megélt és számomra fantasztikus és nagyon érdekes dolgokat mesélt róla. Hazafelé mindig néztük hogy a fekete vagy a piros 22 ( a piros gyors járat volt nem minden megállóban állt meg ) busz indul el, akkor még 260-as Ikarusok voltak ezen a vonalon és sose értettük miként lehet az hogy néha a fekete megelőzi a pirosat mert hát szinte versenyeztek a sofőrök.

Ez gyerekként számomra fantasztikus volt amikor hátul álltunk a középső kapaszkodónál az ikarusban és kifele nézve néztük az elsuhanó tájat ahogy a busz haladt fölfelé a budakeszi úton, és amikor elértük a Ságvári liget megállót ott mindig nagypapám mondta, hogy amikor építették az úttörő vasutat akkor államosították a 3 teherautóját. Rendszeres program volt szombatonként elindultunk a fény utcai piacra nagymamámmal busszal és mindig néma kacsát vettünk. Hazafelé megálltunk a Petro hentes boltnál ami a mai napig létezik és hasonló a kiszolgálási módja mint régen, volt tehát külön van a pénztár ki kell fizetni és a blokkal együtt kell visszamenni a pulthoz és akkor kapjuk meg az árut.

Néha a  Fény utcai piac trafik során végig mentünk és néha de tényleg nagyon néha volt olyan alkalom amikor kaptam vagy egy DMSZ kardot vagy DMSZ kockát. Jó volt budakeszin gyereknek lenni a telepi gyerekekkel összejártunk homokoztunk, fociztunk, bújócskáztunk egy teljesen más közeg volt én néha most is látom a saját gyerekeimen, hogy olyan nehéz kiszabadítani őket a virtuális valóságból, hogy a telefon vagy a számítógép van előttük ahelyett, hogy néha kimennének a szabadba.

Családom másik részéről is ejtenék pár szót ők a Széchenyi utcában laktak egy teljesen más világ volt ott a Széchenyi utcában mindenki ismert mindenkit ugye az egész család szinte ott lakott én nagyon szeretem húsvétkor végig járni a házakat. Meglátogatni Giza nénihez, Terit, Árpi és a többi rokonhoz. Végig locsolni őket azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy kis zsebpénzhez jussak. Szüleink nyugodtan kiengedhettek minket biciklizni akkor a szerviz úton lehetett szánkózni csak sötétedésre kellett hazaérni.

Emlékszem nekünk a pince a szemközti házban volt onnan kellett a tüzelőanyagot felvinni hozzánk vödörrel. Emlékszem Merétei Sanyi bácsira aki református lelkész volt, rendszeresen jártunk a Kálvin terembe hiszen akkor még nem volt meg a református templom. Feljebb volt az I. világháborús emlékmű. Felette volt a tűzoltószertár és posta felett a Coop helyén Vasedény bolt. A mostani szellemház helyén volt egy ABC  Kossuth utcában mellette meg a mozi volt ami jellegzetes homlokzatára mai napig emlékszem. A mostani közösségi tér helyén volt a Diófa vendéglő. Rengeteg emlék és érzés fut átt rajtam mikor Budakeszin átmegyek még mindig sok ismerős arcot látok és remélem egy két képpel át tudom adni gyermekkorom egy-egy pillanatát. Elnézést, hogy ugráltam a helyszínek között, de sok az emlék és kevés a hely ennek az írásnak.