Más országokban a fogyasztást ösztönözték, hazánkban a beruházásokat

A kutatásra költött pénzek meghozták az eredményt, de összegezni majd a járvány vége után lehet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban.

A kormányfő hozzátette, hogy összeurópai szinten eurómilliárdokat költünk a vakcina fejlesztésre, de a dolgok jelenlegi állása szerint az oltóanyag a jövő év közepére válhat a magyarok számára is elérhetővé Magyarországon munkaalapú gazdaság jellemző, ezért másképp védekezett.

A legfrissebb gazdaságvédelmi intézkedés, hogy öt százalék lesz a lakásépítés áfája 2022-ig. A pénzügyminiszter szerint Magyarországon megkezdődött a gazdasági kilábalás.
Ha azt mondja Varga Mihály, hogy vannak biztató jelek, azt nyugodtan megszorozhatjuk kettővel – mondta Orbán Viktor.

A következő néhány hónap lesz az igazán mérvadó. Erre a járványra minden ország más választ adott. A miénk más, mint a többieké. Már márciusban a második hullámra készültünk.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarországon munkaalapú gazdaság jellemző, ezért másképp védekezett, mint a legtöbb nyugat-európai állam. Míg más országokban a fogyasztást ösztönözték, hazánkban a beruházásokat.

A munkahelyek védelmén és a családok támogatásán volt a hangsúly. Nekünk a legnagyobb veszély nem a fogyasztás visszaesése, hanem a kivárás. Ezért a kivárás ellen kell tennünk. Azt kell mondanunk a vállalkozóknak, hogy ne kivárjanak, csinálják! – hangsúlyozta.

Kétfajta módon lehet nézni a világra. Vannak azok, akik azt hiszik, hogy a világ a vesztébe rohan, és vannak azok, akik azt gondolják, hogy természetesen történnek rossz dolgok, de a világ rendre talál megoldást ezekre a problémákra. Én az utóbbi csoportba tartozom – fogalmazott.

Ha egyszer tudtunk győzni, akkor a második hullám esetében is győzelmet arathatunk. Ez az én felfogásom. Mit jelent a győzelem? Hogy az orvosok, mentősök, ápolók, egészségügyi dolgozók bírják a terhelést addig, amíg megérkezik a vakcina – tette hozzá.

https://infostart.hu/belfold/2020/10/09/orban-viktor-majus-julius-kozott-jon-a-szabadulas-frissulo-cikk

https://hirado.hu/belfold/cikk/2020/10/09/elo-orban-viktor-nyilatkozik-a-kossuth-radioban

https://hvg.hu/itthon/20201009_Orban_Viktor

Megosztom a cikket