Márciusi ünnep Székelyföldön

Ha elég erősen fogjuk egymás kezét, akkor nincs az a hatalom, amely győzedelmeskedhet igaz ügyünk felett ? nagyjából így összegezhető a budakeszi Széchenyi István Általános Iskola és a Csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola testvériskolai kapcsolatának lényege. És a március 15. köré szervezett székelyföldi ünnepségek alkalmával idén is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kötődés erős és szeretettel teljes.

Miként az már hagyomány, idén is ellátogatott Székelyföldre általános iskolánk küldöttsége, hogy az ottani kollégákkal, diákokkal, és persze a város polgáraival együtt ünnepeljék az 1848?49-es forradalom és szabadságharc ünnepét. Ha valahol, hát az anyaországtól elszakított, magyarok lakta területen igaz az, hogy ez az ünnep mai és minden esztendőben elsősorban a szabadságról szól, hiszen évtizedeken át nem kevés civil kurázsi kellett ahhoz, hogy március idusán a nemzeti érzéseit kifejezni akaró, anyaországától távol élő ember mellére tűzze a nemzeti trikolort. Manapság persze már más a helyzet, hiszen az ünnepre méretes kokárdákkal díszítették fel a szeredai városházát, valamint a Mikó-vár környékének és általában az óváros villanyoszlopait; az ünnep szónokai szabadon kifejthették a gondolataikat a nemzetiségi kérdésről, vagy akár a közelgő magyarországi választásokról; a székelyek és az itthonról érkezett vendégek pedig erős, határozott hangon énekelhették együtt a magyar Himnuszt. Talán csak az volt furcsa, hogy a román légierő éppen március 14-én tartotta fontosnak, hogy alig indokolható mélyrepülésben többször is elhúzzon vadászrepülőivel a székelység számára szimbolikus jelentőséggel bíró Csíkszereda felett. Alacsonyan jöttek, a hajtóművek hangja megremegtette a várost, de ez nem szegte kedvét az ünneplőknek, hiszen pontosan tudták, hogy a ?víz szalad, de a kő marad?.

Eltéphetetlen kötelékek

Az iskola udvarán álló Petőfi-szobor megkoszorúzása nyitotta meg a csíkszeredai ünnepségek sorát. Kiss Ernő igazgató az örök értékű szabadság feltétlen szeretete mellett az összetartozás fontosságáról beszélt, arról, hogy a csíki és a magyarországi magyarok között szövődött eltéphetetlen kötelékeket jól példázzák a testvériskolai kapcsolatok. A budakeszi iskola és általában városunk képviseletében Czifra Zsuzsanna igazgató asszony és helyettese, Martin Andrea helyezte el a forradalom költőjének szobránál a megemlékezés koszorúját.

Délután Gál Sándornak, a Nyerges-tetőn 1849 augusztusában a végsőkig kitartó, a szabadságért a biztos halált választó magyar katonák tábornokának szobrát koszorúzta meg Csíkszereda polgársága. Itt felolvasták Orbán Viktor magyar kormányfő és Victor Ponta román miniszterelnök ünnepi üzenetét is. A magyar miniszterelnök a közelgő hazai országgyűlési választásokkal kapcsolatban arra buzdította a kettős állampolgárságot felvett csíki magyarokat, hogy iratkozzanak fel a választói névjegyzékbe, éljenek a választás jogával, szavazzanak, mert most a magyarok közösségének lehetősége van arra, hogy megőrizze azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt négy esztendőben elért, és így valóban újra erős európai nemzetté váljon.

Innen a Mikó Vár előtt felállított emelvényhez vonult a sokaság, ahol elsőként Csíkszereda polgármestere beszélt. Ráduly Róbert Kálmán lendületes beszédében ?  egyebek mellett ?  arra hívta fel a figyelmet, hogy a romám? magyar együttélésnek csak az adhat hosszú távon értelmet és tartalmat, ha az egy hazában élő nemzetiségek valóban érdemben partnernek tekintik egymást. Ennek a partnerségnek szilárd és mindkét fél számára eredményekkel kecsegtető fundamentuma lehet a székelység autonómiája, amely minden embert megillető, alapvető európai jog, és amelyért következetesen küzdeni kell ?  hangsúlyozta a polgármester. Mi sem bizonyítja jobban a beszéd erejét, hogy két nappal később Korondon, hazafelé menet azzal fogadott bennünket a népművészeti tárgyakat árusító asszony, hogy ??hallom milyen remek beszédet mondott a szeredai polgármester!?

Megtartó hagyomány

A csíkszeredai ünnep méltó és magasztos zárásaként a város polgárai a színházban megtekinthették a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes bemutatóját. A táncjáték a madéfalvi veszedelmet idézte fel, amikor 1764. január 7-én a császári katonaság kíméletlenül legyilkolta a Mária Terézia seregébe belépni vonakodó székely férfiakat, asszonyaikkal, gyermekeikkel együtt. Az előadás előtt az együttes gazdasági igazgatója, Füleki Zoltán beszédében utalt a Romániában a mai napig háborús bűnösként nyilván tartott, hazája földjében újratemetni nem engedett, vagyis még holtában is ?persona non grata?-nak számító Nyírő József erélyi írónak a vérengzés történetét leíró, Madéfalvi veszedelem című könyvére.  Füleki Zoltán úgy fogalmazott: ??él a székelység szelleme mindaddig, amíg itt Csíkban Nyírő Józsefet olvassák, játsszák, de nem temetik.? A rendkívül magas színvonalú, sodró lendületű előadás, a legényest büszkén, feszes tartásban járó férfiak és a sugárzó szépségüket méltósággal viselő leányok láttán az jutott a beszámolót jegyző néző eszébe, hogy ? bár Székelyföldön valóban sok a baj ?, de még tényleg nincs veszve semmi, amíg a fiatalok (és az deresedő fejű idősebbek is!) így járják táncaikat,  ennyi hittel, felelősségtudattal őrzik a közösségüket évszázadok óta megtartó hagyományaikat.

A székelységre olyannyira jellemző, túláradó vendégszeretetben eltöltött néhány napot az is örökre emlékezetessé tette, hogy a 15 fokos melegben, verőfényes napsütésben eltöltött ünnep másnapján Hargitafürdőre szervezett közös tanári kiránduláson közel száz kilométeres orkánnal érkező hóviharral birkózva kapaszkodtunk fel a Kossuth-sziklához, ahol ?  rajtunk kívül ? csak egy magányos fenyő dacolt a márciusi kárpáti fergeteggel.

I. L. L.