Hátha valakit érdekel?

Budakeszin állok a gyógyszertárban, kezemben jó pár recept: kb. 25 darab, két hónapi adag a férjemnek és nekem. Hatan-heten állunk a sorban.

Mögöttem megszólal egy fiatalember:

–          Minek él még az ilyen? Vagy az egész falunak vásárol? Van annyi pénze, hogy ki tudja fizetni?

–          Talán van, de a temetés is sokba kerül ? mondom.

Még el szeretném mondani a fiatalembernek, hogy 75 éves vagyok, férjem pedig 81. AZ évek alatt összeszedtünk egy csomó betegséget, már menni is nehezen tudunk. Mert egész életünkben dolgoztunk, gyermeket neveltünk. Munka mellett három diplomát szereztem. 1990-ben 11.000 forinttal mentem nyugdíjba. Férjem 30 évig esztergált, és amikor már nem bírta az állómunkát, fűtő lett. Mindezek mellett egy kis földet műveltünk hobbiból a nyolcórás munka után, hogy legyen egy kis pótlás gyümölcsből, zöldségből, hogy ne kelljen mindenért a boltba menni. Akkor sem fizettek annyit ugyanis, hogy gondtalanul megéljünk. A telek a hegy tetején van, már nehezen tudunk feljárni. Segítségre szorulunk. No, nem az Önére, kedves uram.

A gyógyszertárban 8.000 Ft-ot fizettem. A támogatás csupán 1.000 Ft volt. Egyébként segélyt soha nem kértünk. De azért még egy kis ideig szeretnénk még élni, a többi nyugdíjas sorstársainkkal együtt. Ezúton is kérünk még egy kis levegőt, ne sajnálják hát tőlünk!

egy budakeszi lakos