“Határtalanul” Szerbiában, Délvidéken

A pályázaton nyert kirándulás célja: a határon kívüli történelmi emlékhelyeink felkeresése, a természeti környezet  és  az épített kultúra megismerése  volt. Ismerjék meg a magyar gyerekek a határon kívül rekedt magyarság életét, kulturális és természeti örökségeit.

 

A buszos tanulmányi kiránduláson a SZIA hetedik évfolyam 42 tanulója és a kísérő osztályfőnökök és a felsős igazgatóhelyettes vehetett részt 2015. 06. 04. és 06. 07.  között.

 

Szegeden felvettük az idegenvezetőnket, Szatmári Sándort, aki igen lelkes és beszédes kísérőnek bizonyult az úton.

Bemutatkozás után eligazított minket, hogyan közlekedjünk “Sovány malac vágtában”.  A négy nap alatt hallgattuk őt a jellegzetes “szögedi” nyelvjárásban .

 

Szögedről rögtön megtudtuk, hogy ott nem halászlét főznek, hanem hallét, hogy egy gólyafészek 300 kg is lehet, hogy Attila király kincseinek egy részét a környéken találták meg.  A Duna homokos földje az afrikai Atlasz-hegységből a jégkorszakban került ide, mikor még az ország területén a Pannon-tenger volt, s a Duna a mai Szabolcs megyében torkollott bele. A Duna vándorol nyugatra, s most a Tisza folyik itt.  Kísérőnk bemutatta a környék gazdálkodását, a tanyavilágot.

 

A Tompa-Kelebia határon átérve a Délvidék, vagy Alvidék történelmével kezdtünk ismerkedni, megtudtuk, hogy a Szerb Vajdaság 1848 után lett autonóm tartomány.

 

Szabadka lakosainak majdnem fele magyar nyelvű, a harmadik legnagyobb település volt 1920-ig, s ma is van magyar oktatás. Amerre megyünk később, ha nem is beszélik, de értik amit mondunk, legyünk udvariasak és kulturáltak.

A város híres emberei közé tartozik Lékó Péter sakkozó, Törley József, a pezsgő palackozásának kitalálója, Kosztolányi Dezső költő, író és Csáth Géza író.

A Fő téren egy szép kék Zsolnay-szökőkút fogadott minket, ahonnan a Városházára mentünk, ami jelenleg közigazgatási központként működő, teljes díszében pompázó műemlék. Szecessziós épület, kézzel festett népi motívumokkal és Zsolnay-kerámiával, kovácsoltvassal díszítve. Komor Marcell és Jakab Dezső építészek műve. 16 000 m? a területe,  és 76 m a magassága.. Az üvegablakok Róth Miksa műhelyéből valók.

A 200 fős Díszteremben meghallgattuk az épület és a terem jellegzetességeit, megcsodálhattuk mindezt.  A város főépítésze, Rayher Ferenc palotájában és több hasonló épületben gyönyörködhettünk.

 

Kelebia volt a következő állomás, ott a Méhes-birtokon egy lovas programon vettünk részt.

A szerb, de magyarul jól tudó idegenvezetőnk mesélt nekünk az ott beszélt jellegzetes  “suk-sük”-kel a  Patkó étteremben, majd körbevezetett a lovardában.

A 25 hektáron működő birtokon 70-80 ló él, versenyeztetésre, tenyésztésre, turisztikai célokra befogva. A lipicai ménekről megtudtuk, hogy csikó korukban még sötétek, s láttuk is a kedves állatokat az óvodában.

Megnéztük a kocsikat, hintókat, és kipróbálhattunk egy vadászatra használatos fogatot egy körre. Akinek kedve volt, lóra is ülhetett.

A játszótéren pedig egy kicsit ki lehetett mozgatni az utazástól elgémberedett tagokat.

 

Továbbutazva történeteket hallgattunk az 1848-as kaponyai csatáról. Bácskossuthfalván az emlékművénél mécsest gyújtottunk, és elénekeltünk egy Kossuth-nótát a hányatott sorsú szobornál.  Megnéztünk egy “kunbabát” a vezérek sírjánál egy 300 éves gyönyörű tölgyfa alatt.

 

Topolyán megnéztünk az új, vasbetonból épült gótikus templomot.

Benn előadást hallgattunk a 95 évvel ezelőtti trianoni békeszerződésről, annak következményeiről, s meghallgattuk a megemlékezés harangzúgását.

Láthattunk egy eredeti  Barabás Miklós-képet Nepomuki Szent Jánosról, és meghallgattuk a történetét.

 

Kishegyeshez közeledve a Guyon Richard vezette, az 1849-es utolsó győztes  hegyesi csatáról mesélt nekünk az idegenvezetőnk.  A település híres emberei Lajkó Félix és Ruzsa Magdi, s megérkeztünk a Kátai-tanyára, a szálláshelyünkre.

20 év alatt építette ki a család vendéglátásra, táboroztatásra. 80 főt tudnak elszállásolni nagyon helyes kis és nagyobb szobákban. A vendéglátást a portán termesztett növényekből, ott tartott állatokból oldják meg főként.

A szobák elosztása után megtapasztalhattuk a kedves szíves vendéglátást egy bőséges finom vacsora formájában.  A vendégeknek sportolási, pihenési, szórakozási lehetőségek teles tárháza áll rendelkezésükre. A gyerekek nagy lelkesedéssel vették birtokba a játszótereket.

 

Második nap a helyi iskolát látogattuk meg. Egy iskolapedagógus vezetett körbe minket, bemutatta, milyen az élet náluk. Gyerekeink nézelődtek és beszélgetni próbáltak az itteniekkel. Megajándékoztuk őket pár labdával is.

 

Utunk ma a Tarcal-hegyre vezetett.

A kiemelkedés 50-60 km-re volt a szállástól, így útközben volt lehetőségünk meghallgatni a történetét. A Tarcal egy sziget volt a Pannon-tengerben, éppúgy, mint a Mecsek, és a Budai-hegység.  A Nemzeti Parkban egy erdei múzeumot tekinthettünk meg, a Pannon-tengerből származó csigákból származó kőzeteket, a növényvilág jellegzetességeit, valamint az állatok, rovarok kiállított példányait.  A parkban elfogyasztottuk a “hamuban sült pogácsánkat”, s pihentünk kicsit.

 

Udvarnok várromához felsétáltunk egy szép erdei úton. Fentről szétnéztünk, s megtudtuk, hogy innen Tomori Pál verte vissza a törököket.

A Ravanica-kolostorban az ikonokat csodálhattuk meg és egy ereklyét. Itt apácazárda működik jelenleg.

Karlócán a Békehozó Miasszonyunk kör alakú templomban sétálhattunk fel a karzatra is. Ezt az épületet az 1699-es békekötés emlékére emelték, a törökök kiűzése után.

A Péterváradi erődről megtudtuk, hogy óráinak mutatója fordítva mutatja az időt, a kis mutató a percet, a nagy az órákat. Napóleon kora előtt ez mindenhol így volt, ő változtatta meg, de mivel ezt a várat meg sem próbálta megostromolni, így a hagyományt itt meg is tartották. A várvédő kapitány Savoyay Jenő volt.

Újvidék Fő terén kicsit szétszéledtünk, nézelődjön ki-ki kedvére.

 

Kishegyesen a Pékmúzeumban a gyerekek kürtőskalácsot süthettek kemencébe kukoricacsutka parázson. A szállásra visszaérve ismét finom és bőséges vacsora várt minket, majd a helyiek szervezésében egy táncházi este. Kicsit nehezen indult, de aztán belejöttek a gyerekek a nótába: “Elfogyott a mákos rétes, megmaradt a tál?”

 

 

Harmadik napon  Szenttamáson át vezetett utunk, amiről megtudtuk, hogy  1848-ban az itteni erőd katonáit felkoncolták, ezt az eseményt azóta a  “szerbszégyen” néven emlegették.

Itt rendezik az Ősök hagyatéka táncfesztivált. A termőföld négyszer jobb minőségű, mint Magyarország Alföldjén, s a fiatalok nagy része is gazdálkodást tanul. A termőföldek mindenhol bevetve, gondosan művelve, ezt láttuk utunk során végig.

 

Óbecsére érve Than Mór festő és Than Károly vegyész emlékházát látogattuk meg. A képkiállítás mellett egy nálunk ismert “Csodák Palotája” jellegű interaktív játszóházban töltöttük a délelőttöt. Fejtörőket, logikai és ügyességi feladatokat próbálhattunk ki.

Megnéztünk egy ipari emlékművet, a Duna-Tisza csatorna zsiliprendszerét, amit magyar acélból készítették Eiffel tervezése alapján.  A csatornát a hajózhatóság, a gabonaszállítás fontossága miatt építették.   A gabona minősége kiemelkedő, mennyisége világméretekben is jelentős. A gabonatőzsdén a törökbecsei gabona árához igazítják az árfolyamot.

 

A déli órákat a pusztán töltöttük, hogy megtekintsük a kiszáradt Tisza-meder, sziksós, Sóskopónak nevezett mocsaras területét. Különleges madár- és növényvilága természetvédelmi terület. A mocsárjárás különleges élménynek bizonyult.

Pusztai programunk Aracson folytatódott, ahol felkerestünk egy István király idejében épült, később többször átépített pusztatemplomot. A romos állapotban lévő, katedrális méretű épület szigorúan védett műemlék, lenyűgöző látványt jelentett. Jelenleg az itt élő magyarság kiemelt kegyhelye.

 

Negyedik nap elbúcsúzva a Kátai-tanyától Bácstopolyára érkeztünk, ahol a Betyárok völgyében töltöttünk egy kis időt. A történet szerint 7 betyárvezér élt itt, többek között Rúzsa Sándor is. A Bácsér-patak vizét duzzasztották itt magasra. A tó környéke kiránduló- és pihenőhely,  mellette egy szép malom épülete található. Közel van hozzá a Mezőgazdasági Szakközépiskola, ahol a fiatalok nagy része tanul. Itt rendezik évek óta augusztus 20. körül  a “Nemzetközi Paraszt Olimpiát”, ahol traktorhajtás, bálázás gumicsizma dobáló verseny és egyéb, a  földművelődéshez köthető versenyszámokban mérik össze tudásukat a fiatalok.

Mi egy tájházban töltöttük a délelőttöt, ahol megismerkedtünk az itteni élet eszközeivel, szokásaival. Megtekintettük a “Meg is mosakodjál” című kiállítást.  Meglátogattunk egy kovács-bognár műhelyt, ahol láthattuk a kocsik gyártásának folyamatát, szerszámait.

 

Zentára érkezve megkoszorúztuk az 1697-es török elleni csata emlékét. Itt Savoyai Jenő hadvezér vezetésével a magyar katonák a 80 000  főnyi török sereget lőtték és hajtották a Tiszába.  Ezzel a győzelemmel szabadult meg Dél-Magyarország a török uralomtól. 1941-ben kapta meg a “Legmagyarabb város” nevet.

Utolsó állomásunk a Palicsi-tó volt. A természetes tó a fél Balaton területű, lúgos iszapjának köszönhetően gyógyvíz volt…, míg szennyvizet nem engedtek bele, s a tisztításkor az iszapot is kitakarítva ez a hatása megszűnt.  Az 1956-os magyarországi események után százezrek számára volt menedék a pihenőhely. Villák, Vigadó, Fürdőház, gyönyörű park, évszázados fák őrzik az emlékét. Olimpiát is rendeztek körülötte, többek között körülkerékpározták. Vermes Lajos győztes szobránál búcsúztunk el a sok látnivalótól s egy kis lábáztatás után indultunk haza.

 

A rengeteg megismerni való látványosság közül bizonyára megmarad sok érdekesség a gyerekek fejében, ezekből megismerhették a határon kívüli magyarok életének történetét, értékeit, múltját és jelenét.

Köszönjük a sok mesét, viccet, történetet, a lehetőséget, hogy láthattuk mindezt!

 

Budakeszi 2015. 06. 09.                                Baka Erzsébet

Megosztom a cikket