Egy várva várt siker margójára

Mint azt a 32. oldalon található beszámolóban is olvashatjuk, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium felért a csúcsra röplabdában, melynek nem volt számottevő múltja Budakeszin. Történetük a 2007/2008-as tanévben indult el, amikor „hét lány tanulónk kopogtatott a tanári ajtón…” – emlékezik vissza Balogh Dániel testnevelő tanár a kezdetekre. Vele készült interjúnkban ismerkedhetnek meg olvasóink a prohászkás röplabda sport páratlan sikereivel, akár romantikusnak is mondható történetével.

Három héttel ezelőtt taroltak a diákolimpia „B” kategóriás országos döntőjében a prohászkás lányok és fiúk. Kapunk egy rövid beszámolót?

Balogh Dániel: Pontosan 30 évvel ezelőtt rendezték meg az első, akkor még amatőr elnevezésű, ma már „B” kategóriásnak nevezett röplabda diákolimpiát, mely a versenyengedéllyel, játékosigazolással nem rendelkező tanulók országos bajnoksága. Az idei döntőt Debrecenben tartották, melyen 20-20 vármegyei és budapesti középiskola győztes leány és fiú csapata vett részt – mintegy 560-an (csapatonként 12 játékos + 2 kísérő). A háromnapos verseny során mind a leány, mind a fiú csapatunk bejutott a vasárnapi döntőbe. A lányok Békéscsaba ellen 3:0-ra, a fiúk a veszprémi Lovassy ellen 3:1-re győztek. A röplabda diákolimpiák 30 éves története során most fordult elő először, hogy a lányok és fiúk ugyanabból az iskolából győzzenek. Aki a mostani döntőn nézőként vagy szurkolóként ott volt, tanúsíthatja, hogy minőségi és a további évekre előremutató az a teljesítmény, amit ott láthatott a két csapatunktól. Több volt a belefektetett munka, az elköteleződés is a sportág iránt a diákjainkban, mint ami egy középiskolai „amatőr” csapattól elvárható lenne. Ezeknek a nagyszerű fia-CD tal sportolóknak ez az élete, úgy, hogy a kiemelkedő sportteljesítmény mellett, kiemelkedőek a tanulásban is. Nyugodtan mondhatjuk: csúcsra ért a Prohászkában a röplabda.

Ráadásul lányainknak ez már a második címvédése, azaz zsinórban a harmadik győzelmük. A fiúk pedig a tavalyi bronzérmet cserélték le egy még nemesebbre. Persze a kezdeti évek nehezebbek voltak, de kivártuk az időnket! Mindemellett tovább emeli a kedvenceink sikereinek fényét, hogy az országos döntőn résztvevő csapatok edzői egy belső szavazáson a fiúknál a legtechnikásabb játékos címet Szabó Jenő feladónknak adták, a lányoknál pedig Mrenkó Sára szélső ütő lett a legjobb támadójátékos..

A legjobb felkészítőkről is szavaztak?

B. D.: Nem, ott ez úgymond a bajnoki címhez jár, azaz a mindenkori győztes csapat edzője kapja meg. Így a srácoknál Szabó József edző és testnevelő kollégám kapta meg ezt az elismerést, a lányoknál pedig jómagam részesültem ebben a szakmai megbecsülésben. Fontos kiemelnem Nagy Blanka és Bunda Olivér szerepét is, akik edzőként szintén a csapatok mellett voltak Debrecenben.

Ilyen sikerek után joggal vetődik fel a kérdés, miképpen is indult el ez a történet?

B. D.: A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban 1991 szeptemberében kezdődött meg a tanítás. Tornatermünk hosszú éveken át – egészen az új tornacsarnok 2015. évi megépüléséig – a régi, nagyon kicsi, szűkös, ún. kápolna tornaterem volt, így sok éven át, inkább a szabadtéri lehetőségeinket kihasználva, a kézilabda és a foci voltak a meghatározó labdajátékok. Szép sikerekkel büszkélkedhettünk ezekben a sportágakban is.

Ilyen helyzetben egyáltalán, hogy jelenhetett meg a röplabda iránti igény?

Interjúalanyunk, Balogh Dániel, a Prohászka Ottokár Katolikus imnázium leány röplabdacsapatának edzője Szabó Józseffel, a fiúk edzőjével

B. D.: A 2007/2008-as tanévben hét lány tanulónk kopogtatott a tanári ajtón, hogy kísérjem el őket Nyíregyházára, a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetsége által szervezett mérkőzésekre. Kérdeztem tőlük, hogy milyen sportágról van szó? A válasz az volt, hogy röplabda! Én akkor csodálkozva kérdeztem vissza: röplabda? Finoman jeleztem nekik, biztos, hogy rossz helyre jöttek, mert nekem nagyjából semmi közöm a röplabdához. Mondták, hogy tudják, de azért keresnek, mert azt hallották, hogy „a tanár úr szabad lesz a hétvégén és nekik csak egy kísérő kell”. Hát, így kezdődött…

Elkísértem őket, nagyon jól éreztük magunkat. És akkor ott megfogott ennek a játéknak a miliője, engem, aki eddig csak fiúkkal, focival és maximum kosárlabdával foglalkoztam. Nyilván a lányokkal való munka is teljesen eltérő, hozzájuk is máshogy kellett, kell viszonyulnom. Velük tapasztaltam meg, hogy sokkal erősebben szükséges a lelki tényezőkkel foglalkozni az esetükben, mint egy fiúcsapatnál.

Tehát a hét lány kérésére és a nyíregyházi, váratlan kiruccanás hatására döntött úgy, hogy röplabda bázist fog megteremteni a Prohászkában – egy az ön számára addig idegen terepen -, ahol csak a kicsi és szűk, röplabdára tulajdonképpen alkalmatlan kápolna tornaterem állt rendelkezésükre?

B. D.: Nem volt ilyen elgondolás, a kezdetekben biztosan nem. Inkább csak megtörténtek a dolgok. Egykor a TF-en röplabdából is kellett vizsgáznom, de a nyíregyházi KIDS versenyig nem igazán foglalkoztam ezzel a sportággal. Ezért aztán újra leporoltam a szakkönyveket, utánajártam a legújabb oktatóvideóknak. Felkutattam, amiket el lehetett érni a TF-en keresztül. Eljártam az NB I-es MTK röplabda edzéseire, illetve kiváló kollégáimhoz, Dezső Bélához Budaörsre és Schulek Dávidhoz, aki a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium testnevelője. Az évek alatt aztán letettem a középfokú röplabda edzői sportoktatói vizsgát, és talán még az is előfordulhat, hogy a szakedzőit is el fogom kezdeni a TF-en, ki tudja!?

■ Nulláról indulva, elképesztően nehéz lehetett az első néhány év!

B. D.: A lányoknak és nekem is a tanulás évei jöttek. Sokat küzdöttünk. Az első években csak a régi kápolna tornateremben voltak az edzéseink, ami nagyon kicsi volt. Ez a hátrányos helyzet néha vicces szituációkat eredményezett: ha eljutottunk diákolimpiára és rendes szabvány pályán ment a mérkőzés, nem is mertek kimenni a lányok a pálya széleire, mert nem azokhoz a méretekhez voltak hozzászokva. Csak hogy érzékelje az olvasó, nálunk a pálya szélessége 6 méter, a hosz-szúsága 14,5 méter volt, a hivatalos nagypálya méretével szemben, amely 9 m x 18 m. És emellett még az alig 5 méteres belmagasság is szokatlan volt, a labdák nagyon hamar elérték a plafont… – viszont megtanultunk jól fogadni! Később lehetőséget kaptunk a SZIA tornatermében, ahol mi festettük fel a hivatalos méretű röplabdapálya vonalait, hogy a hajnali órákban ott edz-hessünk, mert csak akkor nem volt foglalt.
A Nagy Sándor József Gimnázium tornatermében is kaptunk edzési lehetőséget, ugyancsak nagyobb pályán, mint amilyen a mienk volt. Még most is nagyon hálásak vagyunk ezekért a lehetőségekért.

Aztán szép lassan kinőttük a diák sportkört, és ezt látva az akkori igazgató asszony, Kőrösiné dr. Merkl Hilda javasolta, hogy próbáljuk meg a jövőben egyesületi keretek között tovább csinálni a röplabdát. Ennek folyományaként 2010 óta a Budakeszin is ismert Balu Sport Egyesület (Baluswim) röplabda szakosztályaként működünk. Ezer hála és köszönet Visontai Balázs barátomnak, aki egyből megteremtette az egyesületi működés szükséges feltételeit. Bár játékosaink azóta sem leigazolt játékosok, de tagsági jogviszonyunk van a Magyar Röplabda Szövetséggel. Klasszikus utánpótlás-neveléssel foglalkozunk.

Ebben az évben a prohászkás lányok mellett a fiúk is a dobogó felső fokán álltak Debrecenben, első alkalommal. Mikor a 2007/2008-as tanévben elindult az előbbiekben megismert körülmények között a röplabdázás, még csak lányok űzték ezt a sportot. A fiúk mikor csatlakoztak?

B. D.: Egy-két év eltelt azért, míg a fiúk focihoz szokott ingerküszöbét sikerült meghaladni. És ebben azért nagy segítségemre voltak a csinos röplabdás lányok, hiszen ők csalogatták le a fiúkat az első edzésekre. Ha jól emlékszem, az első fiú csapatunk 2013-ban lépett pályára Taksonyban, és 2018-ra már a megye négy legjobb csapata között voltak a fiúk is.

Az elmúlt évek kiemelkedő eredményeit látva nem kétséges, hogy a szakosztályban kemény szakmai munka folyik, sok edzéssel.

B. D.: A legnagyobbaknál három labdás és egy atlé-tikai-erőnléti-koordinációs edzést tartunk heti négy alkalommal, mely már-már eléri az igazolt játékosok egyesületi edzésmunkáját.

Ehhez a munkához már kisebb szakmai bázis is szükséges. Kik ők?

B. D.: Kollégáim, volt tanítványaim, barátok jól összeszokott csapata. Pataki Katalin tanárnő és röplabda edző, ő az U15-ös korosztályért felel, a héten csapatával diákolimpia országos elődöntőn fog meccselni Nyíregyházán. Jelli Klára tanárnő, volt röplabdásom, aki az eggyel kisebbekkel készül, és szintén országos elődöntőbe jutott csapatával. Nagy Blanka, volt tanítványom, jelenleg harmadéves pszichológus hallgató, vele együtt dolgozunk a nagylányoknál. Hellner Donáta tanárnő, volt tanítványom, kiváló erőnléti edző. Kutasy Pali kollégám, aki a kisebb fiúkkal versenyzett ebben a tanévben, illetve ő foglalkozik azokkal a lányokkal, akiknek megtetszik a röplabda, és épp az első tapasztalataikat gyűjtik ebben a sportágban. Kovács Benedek jelenleg TF-es hallgató, aki a kezdő fiúkkal dolgozik. Szabó József testnevelő tanár és röplabda edző, egykori NB I-es játékos (Vasas, Miskolc, OSC), aki a fiú bajnokcsapat edzője. Bunda Olivér, aki a TF-es évekből a mentorom volt, röplabda szakedző végzettséggel rendelkezik, és a fiú és lány kiemelt csapatokkal is foglalkozik. Korábbi NB I-es játékos (Nyíregyháza, TFSE), aki a fiú utánpótlás válogatottnál is évekig dolgozott mint másodedző.

15 éve indult el a Prohászkában a röplabda. Gondolom, több játékosuk érettségi után kirepülve, igazolt játékos lett. Tudna mondani néhány nevet?

B. D.: Persze, elsőnek Schumicky Ilust, aki a Budaörsnél NB I-es játékos lett, ő nálunk kezdett röplabdázni, később pedig a Cisztereknél folytatta. Jelli Klára szintén a Budaörsnél játszott, illetve Nagy Blanka az érdi Deltánál lett NB II-es játékos. De nem szeretnék megfeledkezni Matkó Zsófiról (MTK) és Somkuti Vicáról (Győr) sem, akik klassz röplabdások lettek. És még számtalan tanítvány, akik az egyetemi csapatban folytatták tovább ezt az izgalmas játékot.

A teremröplabdázás mellett jelentős sikereket érnek el évről évre a Magyarországon is egyre népszerűbb strand röplabda diákolimpiákon is.

B. D.: Budakeszin sajnos nincs strandröplabda pálya – ó, bárcsak lehetne! -, ezért részben teremben készülünk, ami ugye egy kicsit fából vaskarika, részben pedig a Beach Sport SE Vadaskerti úti strandröplabda komplexumában bérlünk pályát alkalomszerűen. Igazán jó lenne, ha Budakeszin is megvalósulhatna legalább egy szabadtéri pálya! Sokat lendítene Budakeszi szabadidős sportolási lehetőségein, biztosan sokan lennének vevők erre az új mozgásformára. Májusban Csepelen rendezik meg 16 pályán a strandröplabda diákolimpia országos döntőt, ahol a mieink is indulni fognak. Nagy reményekkel várjuk ezeket a boldog és önfeledt napokat! Nagylányaink 2019 óta folyamatosan elsők, és az az érzésem, hogy idén is jók leszünk.

A strandröplabda addiktív: a napsütés, a jó hangulat, a finom homok érzete a talpunk alatt magával ragad, így könnyen a szenvedélyünk lehet ez a nagyszerű szabadidős sport.

Ma már egyértelműen elmondható, hogy a Prohászkában jött, látott és győzött a röplabda?

B. D.: Igen, szerintem mondhatjuk ezt. Fontos az eredmények miatt is, de talán még fontosabb a közösségépítés szempontjából. Mikor az
érettségiző, röplabdás diákjaink lezárják az itt eltöltött 8 évüket, mindig egy kis fogadás keretében köszönünk el tőlük mi, pedagógusok. Az itteni meghitt beszélgetések alapján biztos vagyok benne, hogy ezek a sikerélmények, a cél elérése érdekében befektetett egyéni erőfeszítések, ami sok-sok nehézséget és lemondást is rejt magában, mindig nagyon sokat jelentenek majd nekik későbbi életük során. Csapatsportág révén talán ezek a legfontosabbak: együtt fejlődő közösség, egymásba vetett hit, és az elvégzett munka.

Horváth Jenő

Megosztom a cikket