Sporthírek

Vármegyei negyedik helyig jutott a Prohászka csapata

A IV. korcsoportos röplabda Diákolimpia nyílt kategóriája igazi menetelés volt számunkra. A területi fordulók után Dunakeszin, a megyei középdöntőben már éreztük, hogy van helyünk a nyílt kategóriában is. Törökbálinton, a megyei elődöntőben is magabiztosan léptünk át az akadályokon. A megyei döntőre azonban, szintén Törökbálintra, sajnos hiányosan érkeztünk, ami nehéz helyzetbe hozott minket. Ennek ellenére nem adtuk fel, a hiányzó posztokat ügyesen pótoltuk. Ebben a tanévben a Prohászka a negyedik legjobb csapat lett a vármegyében.

Megosztom a cikket

Görparkot építünk

Görparkot építünk! Örültök deszkások? 
Újabb fejlesztés a Patak parkban: a játszóterek mögötti területen olyan pályát építünk, amely gördeszka, görkorcsolya, roller, BMX és más görgős sporteszközök használatára lesz alkalmas!
A 600 m² alapterületű pályaszerkezet kialakításába helyi és országosan elismert sportolókat is bevontunk, mert fontos volt számunkra, hogy valóban használható, szakmailag megalapozott és biztonságos tér jöjjön létre.
A pályaszerkezet mintegy 40 százalékát pályaidomok alkotják majd.
A beruházás részeként két darab, minimum négyfős pad és két szeméttároló is elhelyezésre kerül. A padokat napvitorlával védjük a napsugárzástól.
A fejlesztéshez 55 millió forint támogatást nyertünk el az Országos Görpark Program pályázati forrásából, amihez az önkormányzat 36 millió 700 ezer forint saját forrást biztosít.
👍 A tavaly megvalósult két játszóterünk után így egy újabb, a fiatalokat szolgáló tér jön létre Budakeszin.

www.facebook.com/gyoriottilia

Megosztom a cikket

Elkezdődött a téli olimpia 15 sportoló képviseli hazánkat

Budakeszin a síelésnek régóta hagyománya van. Generációk, köztük a gyermekeimmel én is itt tanultam meg a sport alapjait. Most is folyik síoktatás, és sok család életének része a hegyek szeretete.
Erre különösen büszkék lehetünk azért is, mert egy budakeszi lány, Hellner Szelina, a város egyik legismertebb síoktató családjából indulva jutott el a nemzetközi elitig. Korábbi ifjúsági olimpiai szereplése és világbajnoki részvétele is azt mutatja, milyen hosszú és kitartó út vezet idáig.
A tegnap este kezdődő téli olimpián 15 fiatal magyar sportoló képviseli hazánkat.
Figyelmünk Milánóra és az észak-olasz Cortina d’Ampezzóra irányul, ahol a következő hetekben a tél legjobbjai mérik össze tudásukat.

www.facebook.com

Megosztom a cikket

Országos bajnoki címet szerzett iskolánk fiú röplabdacsapata Kaposváron

Kaposvár adott otthont az „A” kategóriás (profi, igazolt játékosok is indulhatnak) röplabda diákolimpia országos döntőjének, amelynek résztvevője volt iskolai fiú csapatunk is.
A három napos tornán a srácok és edzőik igazán extra teljesítményt nyújtottak: előbb a legjobb hat közé, majd a legjobb négybe jutottak. Vasárnap pedig a Kecskeméti Bolyai Gimnázium legyőzésével lehetőséget kaptunk a bajnoki cím elhódítására.
A döntőben a budapesti Németh László Gimnáziummal kerültünk össze, velük a csoportkörben már játszottunk, akkor 3:2-re kikaptunk. A fiaink most viszont nagyon fegyelmezetten és ellenállhatatlanul játszottak, és 3 : 0-ás győzelmet aratva országos bajnokok lettek.
Így születnek a legendák!🥹🫶
Győrfi Péter, Laky Péter, Botos Levente, Szabó Roland, Oláh Kristóf, Vajer Csongor, Vajer Barna, Bótyik Berci, Marik János, Marik Lőrinc, Pócza Márton, Benedek Zsombor, az edzői stáb; Szabó József, Bunda Olivér, Hellner Donáta, Adorjáni Orsolya, Kutasy Pál, Balogh Dániel és a legcsodálatosabb Szurkolóink!
Gratulálunk a CSAPATNAK és EDZŐIKNEK az óriási teljesítményhez!

Megosztom a cikket

Országos K-POP & Hip-Hop decemberi verseny eredményeink

Kiváló sporteredmények: 6 arany- és 2 ezüstérem!

Csapataink fantasztikus teljesítményt nyújtottak: 6 arany-, 2 ezüstérmet, valamint egy VII. helyezést értek el. Ezzel megszerzésre került a nemzetközi kvalifikáció is!

Bajnokaink névsora

Széchenyi István Általános Iskola

  • 1.A Bankovic Amélia Lara – Összesen: 4 arany, 1 ezüst. (Decemberben: 3 arany)
  • 1.B Jankó Nóra – Összesen: 6 arany, 1 ezüst. (Decemberben: 3 arany)
  • 3.A Tima Sára Csenge – Összesen: 4 arany, 1 ezüst. (Decemberben: 2 arany)
  • 4.C Molnár Zselyke – Összesen: 13 arany, 3 ezüst. (Decemberben: 4 arany, 1 ezüst és nemzetközi kvalifikáció)
  • 4.C Décsi Mira – Összesen: 1 arany. (Decemberben: 1 ezüst)
  • 7.B Horváth Henriett – Összesen: 4 arany, 2 ezüst. (Decemberben: 2 arany, 2 ezüst)
  • 7.D László Feleki Boglárka – Összesen: 6 arany, 1 ezüst. (Decemberben: nemzetközi kvalifikáció)
  • 7.D Dencs Léna – Összesen: 4 arany, 1 ezüst. (Decemberben: nemzetközi kvalifikáció)

WUDI Suli

  • 7.D Holeviczky Luca Regina – Összesen: 12 arany, 3 ezüst. (Decemberben: 4 arany, 1 ezüst és nemzetközi kvalifikáció)

Nemzetközi kvalifikációra kijutott versenyzőink

  • Boldizsár Kamilla Panka
  • Holeviczky Luca Regina
  • Molnár Zselyke
  • Kecskés Luca
  • Bajcsai Dorina
  • László Feleki Boglárka
  • Dencs Léna

Felkészítő edzők: Szkrajcsics Szofi és Vékony Zsófia

Hírmondó

Megosztom a cikket

Kérjük, vigyázzunk a futókör burkolatára

Bár tegnap kértük, hogy ne használják a futókört addig, amíg esik a hó, vagy le nem takarítják, de úgy látszik pusztába kiáltott szó volt.
Így már sajnos nem lehet letakarítani a futókört a burkolat felsértése nélkül. Várhatóan holnapra még rosszabb lesz a helyzet.
A letaposott hó jegesedik, csúszik. Nagyon.
Megosztom a cikket

Európai színvonalú ékszerdoboz

Nagy örömünkre szolgál, hogy még néhány „simítás” és hamarosan elkészül az új műfüves focipálya, amely 39 millió forint BLA sportegyesületi TAO pályázati forrásból, valamint 15 millió forint Budakeszi Labdarúgó Akadémia által biztosított saját forrásból valósulhatott meg. A fejlesztés Budakeszi Város Önkormányzata tulajdonosi hozzájárulásával jöhetett létre a Budakeszi Sportpályán.
Ezzel a fejlesztéssel klubunk ismét lehetőséget teremt arra, hogy többek között a Budakeszin tanuló diákok a testnevelés órákon még magasabb színvonalon sportolhassanak. Emellett igyekszünk a pályát az egyesületi foglalkozásokon kívül, meghatározott időszakokban a nem egyesületi keretek között sportolni vágyó közösségek számára is elérhetővé tenni.
A Budakeszi Sportpálya ezzel az újabb fejlesztéssel ismét egy lépést tett afelé, hogy még jobb és kulturáltabb körülmények fogadják mindazokat, akik itt sportolnak.
Hajrá Budakeszi! Hajrá BLA!

Budakeszi L.A.

Megosztom a cikket

15 arany, 2 ezüst az országos Hip-Hop versenyen

Budakeszi legszorgalmasabb táncosai az országos Hip-Hop versenyen fantasztikus sikereket értek el ismét. Már túl vannak egy októberi és egy novemberi versenyen is, meg sem állnak a nemzetközi versenyig, ami decemberben lesz.
Összesen 2 ezüst,- és 15 aranyéremmel büszkélkedhetnek ebben a szezonban kezdésként.
(Októberben 8 aranyérmet, míg novemberben 2 ezüst,- és 7 aranyérmet szereztek)

Büszkeségeink névsora:
Széchenyi István Általános Iskola tanulói:
Molnár Zselyke (4.C) október 8 arany 1 ezüst
Gáspár Tímea (4.C) 6 arany 1 ezüst
Gáspár Dália (3.D) 5 arany 1 ezüst
László Feleki Boglárka (7.D) 4 arany
Jankó Nóra (1.B) 3 arany, 1 ezüst
Bazsonyi Izabella (1.B) 2 arany, 1 ezüst
Bazsonyi Veronika (3.B) 2 arany, 1 ezüst
Tima Sára Csenge (3.A) 2 arany, 1 ezüst
Horváth Henriett (7.B) 2 arany 2
Balogh Anna Zsófia (3.A) 1 arany, 1 ezüst
Bankovic Amélia (1.A) Lara 1 arany, 1 ezüst
Iván Hanna (1.D) 1 arany, 1 ezüst
Varga Írisz (2.B) 1 arany, 1 ezüst
Bárány Csenge Zselyke (2.B) 1 arany, 1 ezüst
Márton-Darvasi Mila (3.A) 1 arany, 1 ezüst
Derin DEMIRTAS (4.A) 1 arany, 1 ezüst
Décsi Mira (4.C) 1 arany
Dencs Léna (7.D) 1 arany
Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskola-> WUDISULI
Holeviczky Luca (7.D) Regina 8 arany 1 ezüst
Kiss Petra (4.B) 2 arany
Varga Lina Zoé 2 arany

Felkészítő edzők: Szkrajcsics (Stábel) Szofi és Vékony Zsófia
Nagyon sok szeretettel gratulálunk mindenkinek!

Megosztom a cikket

Hat játékosunk az országos elitben

A Budakeszi Labdarúgó Akadémia számára az idei nyár az eddigi leg sikeresebb átigazolási időszakot hozta: hat tehetséges fiatalunk igazolt a legmagasabb szintre, közülük öten a Ferencváros akadémiájához csatlakoztak.

A magyar labdarúgás legnagyobb klubjához egyetlen nyár alatt ennyi játékost adni önmagában is rendkívüli eredmény. A népligeti edzőközpontban már több olyan korosztály is van, ahol egyszerre három BLA-nevelésű fiatal is bizonyíthat.

A Fradi színeiben folytatja nyártól Balázs Balázs (U12), Barabás Julián (U13), Zimányi Zalán (U14), Ádám Ákos (U15) és Haller Zsigmond (U16).  

Mellettük Bencsik Attila a Budai FC U17-es országos kiemelt bajnokságban szereplő csapatához igazolt, ahol hétről hétre az ország legjobb tizenkét együttese ellen mérheti össze tudását.

A klubnál külön büszkeség, hogy immár szinte bármelyik FTC-mér-kőzésen találkozhatunk pályára lépő, ismerős arcokkal – méghozzá nem kiegészítő szerepben, hanem meghatározó játékosként.

– A filozófiánk nem változik: továbbra is a minőségi utánpótlás-nevelésre törekszünk képzettségi szinttől függetlenül. De ezekre az eredményekre és fiatalemberekre méltán lehetünk büszkék -hangsúlyozták az akadémiánál.

A Budakeszi Labdarúgó Akadémia ezzel ismét bizonyította, hogy a helyi tehetségeknek megvan az útja a legmagasabb szintű futball felé.

Hajrá Fiúk, hajrá BLA!

Kiss-Baranyi Levente

Megosztom a cikket

Mozdulj meg vasárnap délután!

Örömmel jelentjük be, hogy októberben és novemberben minden vasárnap 14:00–16:00 között megnyílik az Árpád fejedelem téri SZIA sportudvara a lakosság számára!
Köszönhetően Budakeszi Város Önkormányzata és a Széchenyi István Általános Iskola együttműködésének, az iskolaudvar kosárlabda pályája és teqball asztalai ezekben az időpontokban a sportolni vágyók számára szabadon használhatók.
Az első alkalom: 2025. október 12., vasárnap!
Gyere el, hozd a barátaidat, és töltsd aktívan a vasárnap délutánt barátságos, közösségi hangulatban!
Találkozzunk a pályán!

Megosztom a cikket