Közbiztonság

Lakossági bejelentésnek köszönhetően időben érkezett a segítség

Lakossági bejelentésre érkeztek a Közterület-felügyelet munkatársai a Budakeszi, Paplanhát utcai játszótérhez, ahol egy idős férfi rosszul lett. A bejelentő a felügyelet kiérkezéséig egy padra leültette az urat, aki térben és időben is teljesen beszámítható volt, elmondta, hogy nem volt eszmélet vesztése, nem ütötte meg magát sehol, egyébként nem messze lakik, csak teljesen elfogyott az ereje, így a 38 fokos melegben nem bír tovább menni, mivel a mai napon még nem étkezett és folyadékot is keveset ivott.
A közterület-felügyelet munkatársai az idős bácsit beültették a szolgálati autójukba és a táskájával együtt egészen a lakása nappalijába kísérték. Az úr a továbbiakban sem kért orvosi segítséget, így a közterület-felügyelők folytatták a napi feladatainak ellátását.
Köszönjük a bejelentő gondoskodását, és a Közterület – felügyelők gyors és hatékony intézkedését!
Vigyázzunk egymásra. Ebben a hőségben különösen!!!

Megosztom a cikket

Támogatás a közbiztonságért: 1 millió forint Rácz Csaba őrmester szakképzésére!

Örömmel osztjuk meg, hogy Budakeszi Város Önkormányzata 1 millió forintos támogatást nyújtott Rácz Csaba őrmesternek rendőrjárőr szakképzése elvégzéséhez! 👮‍♂️
👏 Külön köszönet illeti a Hajrá Budakeszi civil egyesületet önzetlen pénzügyi hozzájárulásukért!
✅ Számunkra kiemelten fontos Budakeszi közbiztonsága – ezért is támogatjuk azokat, akik nap mint nap tesznek érte!

www.facebook.com/budakeszi.hirmondo

Megosztom a cikket

Körözött személyt fogtak el egy leégett házban Budakeszin

A Budakörnyéki Közterület-felügyelet munkatársai a rendőrséggel együttműködve a tegnapi napon lakossági bejelentésre ellenőrzést tartottak egy Budakeszi területén található leégett ingatlanon, ahol 6 személyt vontak intézkedés alá, ebből 1 személy ellen körözés volt kiadva. Őt előállították a Budaörsi rendőrkapitányságra.
Az épület évek óta használaton kívül áll. Az illegálisan ott tartózkodók még egy áramfejlesztő aggregátot is üzemeltettek az épületben.
Jelen állapotban az ingatlan életvitel-szerű tartózkodásra alkalmatlan, az ott tartózkodás balesetveszélyes és egyben magánlaksértés is!
Köszönjük a Budakörnyéki Közterület-felügyelők munkáját. Értünk dolgoznak!

Megosztom a cikket

Kábítószertől dugult el a toalett

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai 2025. június 27-én este jelentek meg egy nagytarcsai házban, ahol az emeleten tartózkodó C. Norbert a wc-be tuszkolta a droggal teli zacskót. A rendőrök gyorsan felértek a fürdőszobába, így megakadályozták a kábítószer eltűntetését.

A zacskóban 93 gramm kábítószergyanús fehér por volt. A nyomozók a házban találtak még a kábítószerek porciózásához használt tárgyakat, pénzt, pipákat és további kábítószergyanús anyagot is.

A házban tartózkodó három nő egyikének táskájából tű, fecskendő és kristályos anyag került elő. Mindhármuk ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

C. Norbertet kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki. Elmondta, hogy év eleje óta, napi rendszerességgel 3-4 főnek adott el a tiltott szerből. A bíróság június 30-án elrendelte a díler letartóztatását.

Megosztom a cikket

Tájékoztatás a Magyar Posta nevével visszaélő SMS üzenetekkel kapcsolatban

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) a Magyar Posta Zrt. nevével visszaélő, adathalász hivatkozást tartalmazó szöveges üzenetek (SMS) terjedésére hívja fel a figyelmet.

Intézetünkhöz ismét megnövekedett számú állampolgári bejelentés érkezett a Magyar Posta Zrt. nevével visszaélő, káros hivatkozást tartalmazó SMS üzenetekkel kapcsolatban. Az SMS-ek szövegezése alapján a szállítási cím hiányára hivatkozva kérik a címzett adatainak egyeztetését. A linkre kattintva a Magyar Posta Zrt. nevével és arculati elemeivel ellátott, csaló oldal jelenik meg, ahol a szállítási cím mellett a bankszámla-információkat is bekérik.

A csalás újszerű eleme, hogy az üzeneteket végponttól végpontig titkosított RCS (Rich Communication Services) formátumban kézbesítik. Az ilyen üzenetek – például a Google Messages alkalmazáson keresztül – tartalmát sem a szolgáltató, sem a Google, sem pedig a hagyományos spam- vagy adathalász-szűrők nem tudják ellenőrizni, mivel azok csak a küldő és a fogadó eszközön visszafejthetők. Ennek következtében a tartalomalapú szűrés nem alkalmazható, így az adathalász üzenetek rejtve maradhatnak az automatikus védelmi rendszerek elől, és jellemzően csak felhasználói bejelentés alapján azonosíthatók.

Az NBSZ NKI az alábbiakat javasolja:

  • Ne kattintsunk e-mail/SMS üzenetben érkező hivatkozásokra!
  • Mindig kezeljük kellő gyanakvással az SMS-ben vagy e-mailben érkező linkeket, különösen azokat, amelyekben csak egy rövid, figyelemfelkeltő vagy sürgető üzenet szerepel!
  • Amennyiben felmerült a lehetősége, hogy a hivatkozás megnyitásra került, az NBSZ NKI javasolja az érintett készülék teljes körű vírusvédelmi átvizsgálását.
  • Az NBSZ NKI rendszeresen tesz közzé tájékoztatást a megnövekedett számú csalási kisérletekről, javasoljuk ezek figyelemmel kisérését.

nki.gov.hu

Megosztom a cikket

Félresikerült bankrablás

A Pest vármegyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ egységének közreműködésével elfogták azt a férfit, aki Solymáron akart kirabolni egy bankfiókot.

Megosztom a cikket

Tovább

Nem volt egyszerű napjuk a budaörsi zsaruknak…

Anyaszült meztelenül, fürdőnadrágját a térdére fektetve kocsikázott Budaörsön az a 44 éves férfi, akit bizonytalan közlekedése miatt intettek le az egyenruhások.
Összefüggéstelenül beszélt, az egyik percben tankolást, a másikban kocsimosást emlegetett úti céljaként. Iratok nem voltak nála, a kocsi két kereke defektes, lökhárítója roncsolt volt. Érintőlegesen kitért 2 pálinkára, de fogalma sem volt, mikor és hol fogyasztotta.
Miután egyetlen ruhadarabját magára húzta, a rendőrök előállították. A szokásos protokoll szerinti azonosítás, kulcscsomó átvétel közben hirtelen agresszíven üvöltözni kezdett. Próbált rúgkapálni, ülő helyzetéből és béklyójából menekülni, eközben ráharapott az egyik rendőrnő alkarjára – pillanatok alatt fekvő testhelyzet és a további mozgását megakadályozó intézkedéstaktikai fogás járt érte cserébe.
Mivel az alkoholszonda 0,57 mg/l értéket mutatott, vér-, és vizelet mintavételre kórházba vitték. Eljárás indult ellene.
A megkóstolt őrmester szerencsére csak felületi hámsérülést szenvedett, a kötelező orvosi vizsgálatot és kezelést megkapta (a képen nem ő látható).

www.facebook.com

Megosztom a cikket

Vigyázz a tűzzel! A szabadtéri tűzgyújtás veszélyei, szabályai

A szabadtéri tűzgyújtás veszélyei:

  • Erdőtűzveszély: A legnagyobb veszély a száraz növényzet meggyulladása, ami hatalmas erdőtüzekhez vezethet. Ez nemcsak a természeti környezetet pusztítja el, hanem emberi életeket és vagyont is veszélyeztethet.
  • Szél általi terjedés: A szél könnyen felkaphatja a szikrákat és a parazsat, messzire sodorva azokat, így a tűz váratlanul átterjedhet más területekre, akár épületekre is.
  • Kontrollvesztés: A tűz hirtelen megerősödhet vagy irányt változtathat, és a gyújtó személy elveszítheti felette az uralmat.
  • Személyi sérülések: A nyílt láng, a forró hamu és a füst égési sérüléseket, légzési problémákat okozhatnak. Különösen veszélyes lehet ez gyerekekre és háziállatokra.
  • Környezetszennyezés: A nem megfelelően elégetett anyagok mérgező füstöt és káros anyagokat bocsáthatnak ki a levegőbe.
  • Vadvilág veszélyeztetése: A tűz elpusztíthatja az élőhelyeket és közvetlenül veszélyeztetheti az állatokat.

A szabadtéri tűzgyújtás szabályai:

  • Ellenőrizd a hatályos szabadtéri tűzgyújtásra vonatkozó önkormányzati rendeletet és az abban foglaltakat tartsd be! Amennyiben az adott településen nincs ilyen szabályozás, akkor tilos a szabadtéri tűzgyújtás!
  • Tűzgyújtási tilalom betartása: Tájékozódj a Katasztrófavédelem honlapjáról, hogy van-e hatályban tűzgyújtási tilalom. (www.katasztrofavedelem.hu)
  • Biztonságos helyszín kiválasztása: A tűzrakó helyet úgy kell megválasztani, hogy az ne legyen közel fákhoz, bokrokhoz, száraz fűhöz vagy más gyúlékony anyaghoz. Legalább 5 méteres körben el kell távolítani a gyúlékony anyagokat.
  • Megfelelő eszközök biztosítása: Mindig legyen kéznél elegendő oltóanyag (víz, homok, tűzoltó készülék) és a tűz terjedésének megakadályozására alkalmas eszközök (pl. lapát, ásó).
  • Tűz folyamatos felügyelete: A tüzet soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni. Mindig legyen ott valaki, aki figyeli és szükség esetén be tud avatkozni.
  • Szélviszonyok figyelembevétele: Erős szélben tilos tüzet gyújtani, mert a szél könnyen továbbterjesztheti a lángokat és a szikrákat.
  • Tűz biztonságos eloltása: A távozás előtt a tüzet alaposan el kell oltani. A parazsat le kell hűteni vízzel vagy homokkal, és meg kell győződni arról, hogy nem maradt izzó rész.
  • Csak engedélyezett anyagok égetése: Tilos égetni hulladékot, műanyagot, festett vagy lakkozott anyagokat, mert ezek mérgező gázokat bocsáthatnak ki. Csak száraz, kezeletlen fa és papír égethető.
  • Kijelölt tűzrakó helyek használata: Ha van a közelben kijelölt tűzrakó hely, akkor lehetőség szerint azt kell használni. Ezek a helyek általában biztonságosabbak.
  • Bejelentési kötelezettség: Bizonyos esetekben (pl. nagyobb kiterjedésű tűz esetén) a tűzgyújtást előzetesen be kell jelenteni a helyi tűzoltóságon.

A biztonságod és a környezet védelme érdekében mindig tartsd be a szabadtéri tűzgyújtás szabályait!
Ha bizonytalan vagy egy adott helyzetben, inkább ne gyújts tüzet.

Megosztom a cikket

Hamar megkapták büntetésüket a húsvétkor ittasan vezetők – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

Pest Vármegyében két nap alatt huszonegy embert állítottak bíróság elé ittas járművezetés miatt. 

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság húsvéti akciója során nagyszámban szűrtek és emeltek ki a közúti forgalomból járműveiket ittasan vezető sofőröket.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés a leggyakoribb és az egyik legtöbb problémát okozó közlekedési bűncselekménytípus. Az ellene tanúsított erélyes és hathatós fellépés a visszaszorításának hatékony eszköze. Ezt szolgálja az is, ha a cselekmény megvalósítása után rövid időn belül az elkövetőnek már a kiszabott büntetéssel is szembesülnie kell. Az elfogások alapján a Budaörsi, a Ceglédi, a Gödöllői, a Ráckevei, a Szentendrei és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságokon indult szakszerű és rapid nyomozásokat követően Pest vármegye több járási ügyészsége gyorsított eljárásban állította bíróság elé az elkövetőket. A Budaörsi Járási Ügyészség egy, a Ceglédi Járási Ügyészség három, a Gödöllői Járási Ügyészség nyolc, a Szentendrei Járási Ügyészség négy, a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség öt személyt állított egy napon bíróság elé. Az érintett ügyészségek összesen huszonegy esetben jártak el bíróság elé állítás során, amelyekből valamennyi sikeresen zárult.

A bíróságok az ittasan vezetőkre százötvenezer és hatszázezer forint közötti pénzbüntetést valamint 6 hónap és 2 év közötti tartamú közúti járművezetéstől eltiltást szabtak ki.

Megosztom a cikket