Koronavírus

EMMI közlemény – Köszönet a gyógyszerészeknek!

Levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek az eddigi munkájukért Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter. „Ebben az embert próbáló nehéz helyzetben, amit a koronavírus- járvány elleni védekezés jelent, fokozottan számítunk a gyógyszerészek helytállására, hiszen most valóban elengedhetetlen az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek az együttműködése” – fogalmazott a tárcavezető.

Megosztom a cikket

Tovább

Szigorodtak a városházi házasságkötések szabályai

A veszélyhelyzetre való tekintettel az önkormányzat üléstermében tartandó házasságkötések során az anyakönyvvezetőn, a házasulókon, házassági tanúkon és a tolmácson kívül maximum további 5 fő vehet részt. A terem kizárólag a házasságkötés idejére vehető igénybe, a szertartást követően azt haladéktalanul el kell hagyni.

A polgármesteri utasítás a Polgármesteri Hivatal egész területére vonatkozik és március 18-án, 17-órától lépett hatályba.

Megosztom a cikket

A távoktatást segíti a Virtuális Erőmű Program

A VEP egy regisztrációval ingyenesen elérhető, az Oktatási Hivatal által jóváhagyott digitális fenntarthatósági tananyagokat és pályázatokat, versenyeket nyújt alsós, felsős és középiskolai korosztályok számára. A Program webináriumos formában részt vesz a tanárok felkészítésében is. Az ingyenes tananyagok az alábbi weboldalon elérhetőek: www.mi6.hu/verseny

Megosztom a cikket

Tovább

Orbán Viktor: Felfüggesztjük a hitelek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét

Az év végéig felfüggesztik a magánszemélyek és vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a kormányülés szünetében a Facebook-oldalán.
 
A kormányfő a videóban a koronavírus-járvány miatt hozott gazdasági, munkahelyvédelmi intézkedéseket ismertette. Ezek része az is, hogy június 30-ig meghosszabbítják a rövid lejáratú vállalkozási hiteleket.
A csütörtöktől felvett új fogyasztási hitelek teljes hiteldíjmutatóját (thm) pedig a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximálják – közölte a miniszterelnök.
 
Emellett a már most súlyos gondokkal küzdő szektorokban, így a turizmusban, a vendéglátásban, a szórakoztatóiparban, a sport és a kulturális szolgáltatások területén, valamint a személyszállításban, vagyis a taxisok körében június 30-ig a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedik, a munkavállalók járulékát pedig jelentősen csökkentik, nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken.
 
Orbán Viktor hozzátette: a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) szerint adózó taxisok átalányadó-fizetési kötelezettségét szintén június 30-ig elengedik.
 
Megosztom a cikket

Rendkívüli BÖT ülés a Városháza udvarán

A koronavírus miatt érvényben lévő veszélyhelyzetre tekintettel távszavazással hoz határozatokat a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás. Erről döntöttek az érintett települések polgármesterei rövid ülésükön, amelyet a Budakeszi Polgármesteri Hivatal udvarán tartottak.

Megosztom a cikket

Tovább