Az első Advent-Kalendárium Budakeszin – A szervező gondolatai
Nagyjából másfél év telt el abban a sokak számára eddig ismeretlen közegben, amit korábban elképzelhetetlennek tartottunk, hogy valaha át kell élnünk: a szeparáció, az egymástól való eltávolodás, a személyes kapcsolatok felfüggesztésének időszaka következett be. Ebben a furcsa állapotban már eltelt egy karácsony 2020-ban, és nyakunkon volt a következő, amit már nem szerettem volna ugyanolyan ridegségben, távolságtartásban, a Karácsony meghitt ünnepére való hangulatos, lámpafényes, fűszerillatú, énekkel teli, találkozásokkal tarkított rákészülése nélkül megélni.
Évek óta nézegettem irigykedve más települések házain az adventi ablakos készülődést, így vettem egy mély lélegzetet – tudva, hogy az év végi munkahelyi hajtás mellett nem kis fába vágom a fejszémet -, és közzétettem egy körkérdést egy zárt Budakeszis csoportban, hogy lenne-e érdeklődés egy hasonló közös, önkéntes alapú és szigorúan szabadtéri adventi ráhangolódásra. Magam is meghatódva összegeztem egy nap múlva, hogy pillanatok alatt meglett a karácsony éjszakáig szükséges 24 jelentkező. A lelkesedést és az öröm szavait látva belevágtam tehát a szervezésbe, hiszen éreztem, hogy az elmúlt időszak bezártsága után nem csak nekem, hanem akár egy egész településrésznek szüksége lehet egymásra, a jó szóra, a kikapcsolódásra, a mindennapok szürkeségéből való kiszakadásra, így fáradtságot nem kímélve megindult a szervezés.
Az első Advent-Kalendárium keretében mindig más csodálatos család gondoskodott arról, hogy 2021 karácsonyára kicsit másként készüljünk Budakeszin: a reggeli várakozás az aznapi ablak helyére utaló, sokszor a család által faragott rímekkel megerősített térképekre; az egyedi ablak díszítések-alkotások csodája, amit mi felnőttek is gyermeki lelkesedéssel kerestünk fel estéről-estére; valamint az eredeti terveinkhez képest a résztvevők által spontán módon időközben kialakított – sokszor már olaszos fieszta hangulatot árasztó, akár apró falatokkal, sütikkel, forró italokkal, és apró meglepetésekkel (mint a Luca-napi búzacsomag vagy a betlehemi láng) gazdagodó – utcaikerti vendégeskedés olyan meghitté, barátságossá és közvetlenné varázsolta az estéinket, amelyre a szervezés megkezdésekor nem lehetett számítani, maximum reménykedni.
December 1. és 24. napja között minden este máshol gyúltak ki az ablakokba, ablakokra és a külső környezetbe kihelyezett díszítések, lámpások, gyertyák és fények, így azok kigyúlásával egyidejűleg az ablak keresők szívébe és lelkébe is bekúszhatott a melegség, a bizakodás és a remény érzése. Néha esett. Néha fújt. Néha – na jó, viszonylag sokszor – fagyott. Minden este másmilyenné formálódott. Az ablakos család egyénisége, lehetőségei, elképzelései és az állandó, vagy egy-egy estére csatlakozó ablak-keresők közös hangulata szabott csak határt az adott este alakulásának, ugyanakkor az idő előre haladtával már napról napra vártuk, hogy megismerjük, majd újra lássuk egymást, esténként váltsunk pár jó szót, nevessünk tiszta szívből, felszabadultan, koccintsunk a jobbnál jobbfajta házi lélekmelegítők-kel, a gyerekek játsszanak a házak előtt vagy az udvarokon, vagy ahogy a régi időkben csak egyszerűen az utcán a befagyott pocsolyák jegével, mintha gyémántokat gyűjtenének -úgy, mintha az elmúlt másfél év elszigeteltsége meg sem történt volna, s mint egy nagy család, együtt kövessük a naptári napszámokat mutató ablakdíszítések kigyúltával, ahogy fogynak a napok, s közeledünk karácsony ünnepéhez.
Köszönöm ezt a hihetetlen 24 napot minden résztvevőnek. Az ablakosoknak, akik kirobbanó energiával, szeretettel készültek az aznapi Ablak-Kalendáriummal. Az ablak-keresőknek, akik esti sétája, részvétele lehetővé tette, hogy az ablakosok büszkék lehessenek alkotásaikra, és kialakulhasson egy összetartozás és cinkosság érzés, hiszen mi, akik ott voltunk, láttuk és estéről-estére átéltük a karácsonyi csodát: a szeretet, a békesség, a pillanatokra való megállás, és a gyermeki rácsodálko-zás egyszerre megjelenő élményét. Köszönöm a szervező társaimnak a kitartást, hiszen sok munkánk volt benne, a kezdeti sutaságainkat a végére sikerült kicsiszolni, vagy talán nem is számítottak, hiszen így lett igazán emberi: hibákkal, korrekciókkal, kavarodásokkal, aminek a végén mindig minden a helyére került. Vagy ha nem, akkor is úgy lett jó. Mert az a dolog volt benne, amely végtelen és minél többet adunk belőle, annál többé válik: szeretet.
Már most számolom vissza a napokat 2022 adventjéig!
Dr. Hillier Dorottya Eszter