Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Boldog iskola a SZIA

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára „Boldog Iskola” és „Örökös Boldog Iskola” cím elnyerésére. Az Alapítvány 2014-ben indította el Boldogságóra programját, melynek fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Adventi városünnep

2016.12.03-án, szombaton karácsonyi vásárral egybekötött Adventi városünnepre hívjuk és várjuk szeretettel budakeszi lakosságát! Az immár hagyománnyá vált rendezvény helyszíne továbbra is a Városháza előtti tér, illetve parkoló. Színes rendezvények, süteménysütő verseny, adventi gyertyagyújtás, hagyományőrző műsorok, koncertek, játszóházak, utcai árusok és sok más érdekes és izgalmas program lesz reményeink szerint az Önök megelégedésére. Természetesen idén is ellátogat hozzánk a budakeszi Mikulás a gyermekek legnagyobb örömére, zárásképpen pedig este a népszerű, igényes zenét játszó Holdviola együttes ad koncertet.

Szeretettel várjuk Budakeszi lakosságát!

(tovább…)

Megosztom a cikket

Dalos lelkek, ha találkoznak…

2016. október 1-jén ismét felcsendültek a sváb dallamok a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban, mely már sokadik alkalommal helyszíne a Hagyományőrző Kör nemzetiségi kórustalálkozójának.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Jótékonysági Pitypang bál

Az idei évben is megrendezésre került a Pitypang Sport Óvoda jótékonysági bálja, melynek bevételét udvarunk, az intézményünkbe járó gyermekek „játszóterének” eszközeinek bővítésére, felújítására fordítjuk.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Szivárvány Óvoda jótékonysági bálja

Bálunk célja, hogy a bevételből egy KRESZ pályát és egy mezítlábas taposót tudjunk tavasszal megépíteni. A jótékonysági bálunkon több mint félmillió forint volt a bevételünk, így az összegyűlt pénzből még játékokra is jut karácsonyra a gyerekeknek.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Közmeghallgatás 2016.11.23-án

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. november 23-án, szerdán 18 órakor közmeghallgatást tart az Erkel Ferenc Művelődési Központban (Budakeszi, Fő utca 108.). (tovább…)

Megosztom a cikket

Térítésmentes védőoltás

Az előző évekhez hasonlóan, az idei évben is lehetőség nyílik a 60 éven felüliek, valamint az életkortól függetlenül, egyes krónikus betegségben szenvedő személyek, illetve egyes munkakörökben foglalkoztatottak térítésmentes influenza elleni védőoltására. (tovább…)

Megosztom a cikket

Üdüljön ingyen!

A Kormány kezdeményezésére létrehozott szociális üdültetési rendszer, az Erzsébet-program ismét kedvezményes üdülési lehetőséget kínál nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és nagycsaládosoknak. A pályázatok nyertesei az üdülési támogatást 2018 év végéig használhatják fel a programmal együttműködő szálláshelyeken, előzetes szállásfoglalást követően. A most megnyílt kiírásokra a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők november 25-ig pályázhatnak a www.erzsebetprogram.hu oldalon, érvényes regisztrációt követően, míg a nagycsaládosok számára december 1-jén nyílik meg a pályázati felület.

(tovább…)

Megosztom a cikket