Miközben Franciaországban évszázados templomokat bontanak le érdeklődés hiányában – no meg a „haladó” istentagadók örömére –, addig a lesajnált Magyarországon templom épül. Mégpedig azért, mert a hívő közösség kinőtte addigi gyülekezeti termét. Budakeszi első evangélikus temploma építészeti szempontból is rendkívüli.
A vakcinák a modern tudomány legnagyobb vívmányai, melyekkel a jelenkor és a jövő járványai ellen harcolhatunk. A védőoltások alkalmazhatósága már számtalanszor bizonyította, hogy az emberiség csak a vakcinák segítségével tudta egy vírusfertőzés terjedését csökkenteni. Ilyen a gyermekbénulás, kanyaró, vagy a sárgaláz. A Pécsi Tudományegyetem virológusai megpróbálták érthetően összefoglalni, hogy jelenleg milyen fő technológiai lehetőségek állnak rendelkezésre, ha vakcináról beszélünk. Cikkünk a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának Facebook-oldalán megjelent tudományos írás alapján készült. Nyolcadik osztályos biológiai ismeretek mindenképpen kellenek a vakcinák működésének alább ismertetett megértéséhez.
A koronavírus hosszútávon velünk marad, nem tűnik el az életünkből, erre kell készülnünk – állítja Kemenesi Gábor, víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa. Magyarországon 1 millió embernek kellene beoltatnia magát ahhoz, hogy közel kerüljünk a nyájimmunitáshoz.
A SARS CoV-2 néven ismert koronavírus nem úgy tűnik el, mint a 2002-2004-es járványt okozó „kistestvére”, a SARS CoV-1. A hamisnak vélt reményeket Kemenesi Gábor virológus és Rusvai Miklós állatorvos-virológus arra alapozza, hogy vadállatokban is kimutatták az új koronavírust. Mind a két szakember azt mondta: azon múlik a járvány vége, mennyien oltatják be magukat.
A védőoltások beadása december utolsó napjaiban indulhat Magyarországon – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1-en.
A vakcináció azzal a védőoltással kezdődhet, amit az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezni fog. Magyarország előreláthatólag a WHO oltási rendjét alkalmazza majd, vagyis az egészségügyi dolgozók után az idősotthonok lakóit és a krónikus betegeket oltják be. Minden beoltottnak előreláthatólag legalább fél óráig az oltóponton kell majd maradnia az akut szövődmények kialakulásának veszélye miatt.
Nem szabadna az oltásokat azok kifejlesztési helye alapján rangsorolni. A főorvos szerint az oltásoknak inkább a fajtáját, a hatásmechanizmusát és a mellékhatásait kell vizsgálni. Valószínű, hogy jövőre Magyarországra is többféle vakcina érkezik majd.
A közelgő ünnepekről kapcsán a legjobb, ha az egyébként is közös háztartásban élők együtt karácsonyoznak. Egy látogatást is meg lehet biztonságosan szervezni, de egy ebédet már nem – mondta Szlávik János az MTI szerint
Az uniós megállapodás után a következő pár év pénzügyi háttérországa atombiztos, így Orbán Viktor kormányfő holnap délelőtt várhatóan bejelenti a gazdaságvédelmi akcióterv újabb elemeit.
Az operatív törzs üléséről érkezve azt mondom, hogy nincsenek felszabadító erejű, jó híreim – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. A kormányfő szerint miután Nyugaton rossz a helyzet, fenn kell tartani a határzárat, továbbra is azt kéri, senki ne tervezzen síelést.
A vakcina jelenti a végső megoldást, itthon december 27-28-án kezdhetik meg az oltást. Első körben 35 ezer embernek elég vakcina érkezik, a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg az egészségügyi dolgozók oltását, utána jönnek a megyei kórház dolgozói. Az oltás ingyenes és önkéntes lesz, Orbán azt kéri az egészségügyi dolgozóktól, minél nagyobb arányban oltassák be magukat.
Az ötletgazda Matolcsy Miklós volt, a budakeszin működő PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A polgármester gratulált a sikeres kezdeményezéshez.
Gazdasági magazinunk vendége Szijjártó Péter külügyminiszter volt, akivel az alábbi témákról beszélgettünk: Hazánkban – de talán azt is mondhatjuk – az egész világon nincs ma olyan ember, aki ne tudna a koronavírusról és annak veszélyeiről.
A globális járvány, a pandémia elleni védekezésben Magyarország, a magyar emberek nemzetközi összehasonlításban is sikeresek. A járvány visszaszorítása érdekében a kormány számos intézkedést tett: sikeresen felkészítette az egészségügyet a második hullámra, lélegeztető gépeket és védőfelszereléseket vásárolt, amikor kellett korlátozásokat vezetett be. Talán mondhatjuk, hogy közel állunk ahhoz, hogy megfékezzük a járványt, hiszen az oltóanyag már karnyújtásnyira van.
Mi a helyzet a vakcinákkal, mikorra lesz elérhető Magyarországon? Ki kaphatnak majd és mi lesz a prioritási sorrend? A válaszokat a riportból megtudhatjuk. Az ukrán hatóságok, a kárpátaljai magyarsággal szembeni megfélemlítő akcióit Ön hevesen bírálta, kiállva ezzel határontúli testvéreinkért. Mi is zajlik ma Ukrajnában és mit tud a kormány tenni a kisebbségi jogok ottani védelme érdekében? A választ a riportból megtudhatjuk.
A zsámbéki Medicontur cég 30 éves fennállása alatt több mint 5 millió kontaktlencsét gyártott már. Termékeit jelenleg is több mint 60 országban forgalmazzák. A cég sikeres és teljesítménye térségünkben kiemelkedő. Mi indokolta ennek a forrásnak az odaítélését ebben a konkrét esetben és általánosságban mi a célja az ilyen típusú támogatásoknak? A választ a riportból megtudhatjuk.
Az új – frissen jóváhagyott – 7 éves EU költségvetésből immár Pestmegye is kaphat támogatást. Eddig erre nem volt lehetőség, mi volt ennek az oka, illetve mire számíthatnak az önkormányzatok, az itt élők a jövőben? A választ a riportból megtudhatjuk. Számos nehézséggel kellett szembenézniük a 2020-as év során. Hogy erről a külügyminiszter úr mit gondol, mit tanulhattunk ebből az időszakból, ami a javunkra vállhat? A választ a riportból megtudhatjuk.