A pestis és egyéb járványok Budakeszi újkori történelmében

Budakeszi újkori történetében számos járvány pusztított. A halotti anyakönyvek alapján a 18?20. század folyamán 11 nagyobb és még ennél is több, kisebb fertőző betegséghullám tizedelte a lakosságot. Ezek lefolyása összességében több mint 850 halálos áldozatot követelt. Mind közül talán a legérdekesebb és legpusztítóbb az 1739. március?augusztus között tomboló pestisjárvány volt.

Budakeszire 1739. március végére érkezett meg a fekete halál, ami a falu külső részei felől haladhatott a centrum felé, legalábbis erre utalhat, hogy az első áldozatok juhászok és pásztorok gyermekei és hozzátartozói voltak.[1] 1739. május 26-án a pestis miatt Buda és Budakeszi közé 6 fős őrséget rendeltek,[2] hogy Budakesziről senki ne mehessen Budára. Az őrség tevékenységét a pilisi járás szolgabírája, Friebeisz Ferenc rendszeresen ellenőrizte. A Buda felé vezető utak mentén feliratokkal ellátott akasztófákat állítottak fel, hogy elrettentsék az őrséget kijátszó személyeket.[3] Budakeszit hónapokon keresztül nem lehetett elhagyni, aki mégis megtette, súlyos büntetésre számíthatott. A társadalmi rang sem jelentett felmentést a szigorú előírások alól. Egy ízben magát az óbudai Zichy uradalom fejét, Bercsényi Zsuzsannát sem engedték be székhelyére, Óbudára. Arra kötelezték, hogy vesse alá magát a király által kinevezett borbély vizsgálatának, és töltse karanténban az előírt 42 napot.[4]

A pestisjárványban Budakeszin ténylegesen 354-en haltak meg, ebből is jó néhányan más település lakói voltak, akik a Budakeszit körülvevő karantén miatt itt ragadtak, és itt lelték halálukat. E szomorú tragédia világít rá éppen arra, hogy a korban viszonylag nagy volt a településen az átmenő forgalom. A korábbi helytörténettel foglalkozó munkák 536 pestises halottról tudnak, sőt vannak, akik Heinrich Schacher plébánost is az áldozatok között tüntetik fel, pedig ő csak 19 évvel később, 1758. május 14-én halt meg.^[5] Ez utóbbi áldozatszám a település akkori lakosságszámához viszonyítva mindenképpen túlzó, és sokkal közelebb áll a valósághoz a helyi plébános által nyilvántartott adat. Akkoriban Budakeszi lakossága hozzávetőleg 900 fő lehetett. 536 áldozattal számolva a település lakóinak 60%-a áldozatul esett volna. Ekkora arányú pusztulást azonban a pestisjárványok történetében nem jegyeztek fel. A 354-es számadat is igen magas, közel 40%-os halálozást jelent, amely ismerve a pestis történelmi halálozási statisztikáját, már elfogadható mértékű.

Hogyan lesz 354-ból 536 áldozat? Valaki valamikor felcserélhette a számok helyi értékét.

A járvány után a vármegye által megbízott seborvos elvégezte a szükséges fertőtlenítéseket. Elégette az áldozatok ruháit, ágyneműit, használati tárgyait,^[6] de tudjuk, hogy Budakeszin a település bírája megvesztegette őt, hogy a falut továbbra is fertőzöttként tartsa nyilván, ily módon mentesüljenek az adófizetéstől.^[7] (A fertőzött helyek adómentességet élveztek.)

A halottakat III. Károly (1711?1740) utasítása értelmében az akkori falu határain kívülre, a szokásosnál mélyebbre temették, és a holtesteket fertőtlenítés céljából mésszel öntötték le. A mélyre ásott, feltehetően egyetlen tömegsírból tudomásom szerint mindezidáig nem kerültek elő csontmaradványok.

Hol is fekszik a budakeszi pestistemető? A hagyomány és az erre épülő korábbi szakirodalom a mai Kálvária területén feltételezi a helyét. Van azonban egy térképünk, amely pontosan jelöli, hol terül el.

Az 1780-as évek elején készített ún. első katonai felmérés térképén a mai Jókai utca elején, a domb aljában, egy keresztábrázolással találkozhatunk. A térkép ugyanígy jelöli a községi temetőt is. A későbbi térképek már nem jelölik e nyughelyet, az emlékezet azonban megőrizte, hogy valahol a Kálvária környékén temették el az áldozatokat. Idővel feledésbe merült a temető helye, és szép lassan beépült ez a rész. Ma a lakóházak alatt valahol mélyen ott nyugszanak az áldozatok.

Hogyan lehetett túlélni a pestist? Egy, a 20. században gyűjtött helyi hagyomány szerint tehéntrágyát tapasztott a szájára, aki pestises környezetébe került. Nem elképzelhetetlen ez a védekezési mód, amelyet már a 14. században is alkalmaztak Európa egyes részein. Természetesen erről a furcsa szokásról korabeli forrásokkal nem rendelkezünk. Azt viszont tudjuk, hogy hittek az ima erejében. A pestist követő évtizedekben a település legfontosabb szentjei sorába kerültek az ún. pestisszentek, Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália. A helyi hívek az ő közbenjárásukat kérték, hogy a veszedelem többé ne érje a települést. 1769-ben már mindhárom pestisszent a település védőszentjei közé tartozott,^[8] ennek ellenére a korszakban a Rozálián kívül ritkán adták ezeket a neveket az újszülötteknek, a Rókus keresztnév szinte elő sem fordul az anyakönyvekben.

Az áldozatok emlékére a túlélők közül egy bizonyos Lorenz Gruber keresztet állíttatott fel, amely ma Pestis-kereszt néven ismert, és a Kálvária bejáratánál állt. A legrégibb budakeszi köztéri emlékmű az 1740-es évek elején készülhetett. Talapzatában 1762-es, 1763-as, 1852-es, 1971-es és 1973-as pénzérmét is elhelyeztek, amely időpontok a kereszt restaurálásaira és áthelyezéseire utalnak.

A kieső munkaerő pótlására a Zichy család a pestisjárvány után Oberschwabenből, az Alb-Donau Kreisből újabb telepeseket hívott a birtokaira. Ez a telepítési hullám nagyjából az 1750-es évek végéig tartott. Ekkor érkeztek a településre többek között az Esterlék, a Mayerek, a Werlék, az Osterek, a Bauknechtek. 1745-re az új telepítésekkel Budakeszi lélekszáma újra elérte a pestisjárvány előtti szintet.

Végezetül röviden essen szó a többi járványról is. A ragályos betegségek közül kiemelkedik az 1782-es, minden valószínűség szerint influenzajárvány, amely az akkori Európa nagy részén végigsöpört. A vírus valószínűleg rokona napjaink rettegett H1N1 vírusának. 1855-ben a településen az újkor másik hírhedt kórja, a kolera ütötte fel a fejét, és szedett közel fél száz áldozatot. Tudjuk azt is, hogy közel 150-en kapták el akkor a kolerát, ^[9] így 30%-os halálozással számolhatunk. Említésre méltó, hogy amíg Zsámbékon külön koleratemetőt létesítettek, Budakeszi esetében nem tudunk ilyesmiről. Ha volt is ilyen, akkor az minden bizonnyal a régi temető egy részén lehetett, amely felett ma iskolák állnak.

Voltak olyan évek, amikor egyszerre több járvány is sújtotta a települést. 1879-ben például egyidejűleg vérhas és tbc szedte áldozatait.

Az 1886-os bélgyulladás-járvány főleg a kisgyermekek körében pusztított. Ez a pestis után Budakeszi második legnagyobb újkori járványa volt, amely közel 100 gyermeket vitt el.

Meg kell említeni ezen kívül az első világháborút követő 1918-as vérhas járványt, amely ? kiegészülve a spanyolnáthával (szintén influenzajárvány) ? rengeteg áldozatot szedett. Sok, a frontról hazatérő, legyengült szervezetű katona ebben halt meg, mint a képen is látható Schneider Lőrinc.

Gellér Dávid

[1] Gellér Dávid, Budakeszi története 1541?1745 között. Kézirat 2002. 9.

[2] Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1712?1740.VII. 5455. sz. dok.

[3] Uo. 5465. sz. dok.

[4] Uo. 5720. sz. dok.

[5] Budakeszi halotti anyakönyv

[6] Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1712-1740. VII. 5662. sz. dok.

[7] Uo. 5756. sz. dok.

[8] Canonica visitatio 1769 Budakesz SzPL 117AD/c

[9] Tormay Károly: Pest városa élet-és halálozási viszonyai. In: Statistikai és nemzetgazdasagi közlemények III. kötet. Szerk. Hunfalvy János. Budapest, 1867. 234.